Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 3389

Ketten osztozkodnak az NHL licenszeken

Hír | 2006.06.20 07:47

A Nemzeti Hokiliga Játékosainak Szövetsége (NHLPA), illetve maga a Nemzeti Hokiliga (NHL) bejelentette, hogy az Electronic Arts és a 2K Sports szinte példanélküli módon nem-exkluzív megállapodást kötöttek több évre az NHL-játékok kiadására vonatkozóan. Az EA és a 2K Sports tehát a továbbiakban is párhuzamosan adja majd ki saját NHL-játékait előző, illetve következő generációs konzolokra, valamint esetenként PC-re is. Az EA 1991 óta marketingpartnere az NHLPA és NHL szervezeteknek. Ellenben a 2K Sports első NHL-játéka csak tavaly novemberben jelent meg NHL 2k6 címmel kizárólag konzolokra, s már készül az idei kiadás is.

[MOVIE] El Matador

Hír | 2006.06.08 11:33

Az El Matador egy harmadik személyű taktikai akciójáték a Plastic Reality Technologies stúdiójából, amely idén augusztus közepén jelenik meg. Kaptunk róla egy új videót, ami pontosan fél perces, amibe megpróbáltak belezsúfolni egy csomó akciódús jelenetet.

Az MPAA egy újabb torrentoldalra szállt rá

Hír | 2006.06.07 21:55

Az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) tovább folytatja a BitTorrent és társai ellen kezdett harcát: ezúttal a kanadai illetőségű isohunt.com oldal került sorra. A szövetség ügyvédei minden olyan oldalt célba vettek, amelyek valamilyen formában kapcsolatba hozhatók a BitTorrent használatával. Az isohunt.com egy keresőoldal, melyet már többen megpróbáltak kérdőre vonni, ám az üzemeltetők mindig kiálltak amellett, hogy amit csinálnak, egyáltalán nem illegális. A teljes cikket itt olvashatod el.

'Napot...

Hír | 2006.06.04 10:31

Kellemes vasárnap reggelt mindenkinek. Az időjárás nem épp szívderítő, de reménykedni azt lehet :). Ahogy azért is, hogy délutánra fusson be néhány remek hír, amiknek egyelőre hiányában vagyunk. Így hát lessük meg a mai viccet:

A bankigazgatónak közbejön valami, ezért a titkárnőjét küldi el ebédelni egy gazdag kliensével - egy afrikai ország néger királyával. Lelkére köti, hogy legyen nagyon kedves a királyhoz, mert fontos ügyfél, rengeteg pénze van a bankban. Az ebéd közben a titkárnő ijedten veszi észre, hogy nagyon megtetszett a négernek. Akkor esik igazán kétségbe, mikor az megkéri a kezét, hogy menjen feleségnek a háremébe. Megpróbálja finoman elhárítani: - Én megfogadtam, hogy csak ahhoz megyek hozzá, aki nászajándéknak egy 50 karátos gyémántot ad. A király telefonál egyet. - Rendben, én megvenni. - De azt is megfogadtam, hogy csak úgy megyek férjhez, ha egy 50 szobás palotában lakunk. A néger láthatóan gondban van, most már hoszabban telefonál, de végül kiböki: - Rendben, én megépíteni. Most már a csaj kezd nagyon feszengeni, de kivágja magát: - És utoljára, azt is megfogadtam hogy csak olyanhoz megyek, akinek 50 centiméteres farka van. A négernek most már igazán nagy gondja van, gyöngyözik a homloka, de nem adja fel. - Rendben, én levágni.

DirectX 10 - nem lesz Windows XP-re!

Hír | 2006.05.27 23:50

Egy nagy-britanniai rendezvényen történet az, hogy az ATi vállalatának egyik vezetője nyilatkozott. Mégpedig azt, hogy a Microsoft nem építi majd bele az XP-be a DirectX legújabb verzióját - a 10 csupán a Vistában kap majd helyet. Richard Huddy elmondta, hogy cégük és az nVidia egyaránt készül arra, hogy a DirectX 10 új lehetőségeit kihasználva friss videókártyákat dobjanak a piacra. A friss technológiák hihetetlen előrelépést jelentenek majd, azonban csak a Vistások számára. A Microsoft ugyanis nem adja majd ki XP-re a rendszer legújabb válatozatát, mintegy rákényszerítve ezzel a fanatkus megszállottakat és a csúcstechnikát kedvelőket a feltétlen váltásra. A Microsoft hivatalosan egyelőre nem kommentálta az ügyet.

Világpremier: Athlon 64 FX-62 és nForce 5 teszt

Hír | 2006.05.23 15:36

No kérem, nemrégen bejelentették, mi meg leteszteltük jól :) Az AM2 tokozású AMD Athlon 64 FX-62 processzor és az azt támogató nForce 5 platformcsalád elég komoly teljesítményt nyújt, a következő GameStar magazinban például láthattok egy videót a CellFactorról, melyet ezzel a szerény vassal, és egy PhysX kártyával készült. De ne szaladjunk ennyire előre, a cikket olvassátok el jól! "Az első érdekes újdonság a LinkBoost: amennyiben nForce 590 SLI lapkakészletű hardverrel rendelkezünk, és GeForce 7-es VGA kártyánk van, 25 százalékkal emeli a PCI-Express foglalatokat kezelő MCP és SPP lapkák közti buszsebességet." A teljes cikket testvérlapunk oldalán találhatod meg, itt. Jó olvasást!!!

A Da Vinci kód filmkritika

Hír | 2006.05.17 17:10

Bad Sector volt olyan jó, és még a világpremier előtt egy nappal leírta tapasztalatait és véleményeit a holnap moziba kerülő, "A Da Vinci Kód" című filmről. Érdekes olvasmány, mozirajongóknak mindenképpen érdemes csekkolni!!!

"A regény óriási érdeme, hogy hihetetlenül sok kultúrális és történelmi információt (vagy akár félinformációt - mindenki döntse el magában, hogy mennyire hisz Dan Brownnak...) sűrít a profin felépített cselekménybe. Ezt filmre vinni rendkívül nehéz vállalkozás és Horward elismerést érdemel, hogy úgy tudta oldalról oldalra Brown könyvét a filmvásznon megjeleníteni, hogy gyakorlatilag szinte semmit sem változtatott rajta."
Erre tessék »

Hellgate London - A démonok is DirectX 10-ben!!!

Hír | 2006.05.11 22:49

A Crysis bemutatása után az NVIDIA a mai napon bejelentette, hogy a Flagship Studios első alkotása a Hellgate: London is DX 10-es grafikával muzsikál majd, valamint benne lesz az elsők között, amik a Havok FX fizikai motorját használják, melyekhez bizony nagy szükség lesz az NVIDIA GPU-ira. Elmondták, hogy még az E3 ideje alatt láthatunk valamit az NVIDIA-Flagship Studios együttműködésből, vagyis megtekinthetjük, hogy mire képes a Havok FX, megspékelve a Microsoft ShaderModel 3.0-ás technológiájával, valamint a DirectX 10-zel. Bill Roper a Flagship Studios vezérigazgatója elmondta, hogy az NVIDIA tapsztalata nagyot dob a játék minőségén. Technikáinak köszönhetően kevesebbet kell foglalkozniuk a legalapvetőbb dolgok megalkotásával, így több időt tudnak fordítani a játék valódi mivoltjára, megalkotni az effekteket és tökéletesíteni a látványt.

[MOVIE] Shadowrun - TÉNYLEG!!

Hír | 2006.05.10 06:45

A Microsoft sajtótájékoztatóján bemutatott anyagban szinte csak a Shadowrun konzol és PC közötti átjárhatóságát elemezték, ám most itt egy normális videobemutató is, ami a háttértörtörténetről, és a főbb szereplőkről szól, szóval megpróbálja elhelyezni a játékot. Azt hiszem, sikerrel...

A Microsoft lenne a navigátorok királya

Hír | 2006.05.09 11:05

Google Earth? Nem. GPS-es PDA? Nem. Microsoft? Igen! SenseWeb! Így hívják a Microsoft legújabb technológiáját, amellyel nem titkoltan le akarják söpörni a jelen pillanatban létező összes navigációs rendszert. Miként is? A SenseWeb elérhető lesz minden PC-n, PDA-n, HPC-n és notebookon. Különlegessége életszerű pontosságában rejlik, ugyanis a Microsoft mind számítógépes szenzorokkal, mind emberi erővel frissíti rendszerét, percről percre. A fotókat is biztosító rendszer információt ad - másodpercre pontosan - a közlekedési dugókról, az éttermi foglalásokról, a legközelebbi benzinkútnál szükséges várakozási időről, továbbá rengeteg hasonlóképp hasznos dologról.

A SenseWeb célja, hogy a naviágiós rendszerek legjobbja legyen, így az eddigi tökéletes technikák mellé felhasználja az imént emlegetett gyakorlati hasznossággal bíró naprakész adatokat. Ha például tankolni szeretnénk, nem csak azt látjuk, hol van benzinkút a közelben, de a pontos benzinárakról is tájékoztatást kapunk, majd ár és távolság függvényében a leglogikusabb uticélhoz navigál minket a rendszer. Egy biztos, a Microsoft SenseWebje méltó ellenfélként tör majd be a piacra.

Fastlane Pinball GOLD

Hír | 2006.05.08 20:20

A Merscom jelenti, aranylemezre került a Fastlane Pinball. A játékról azt hiszem, hogy bár keveset hallottunk, nem kell igazán beszélnem, hiszen neve mindent elárul. A csomag elkészültének hála az már be is szerezhető, mégpedig online való letöltés formájában. Érdeklődők minden továbbiért ide katt.

[MOVIE] Warhammer Online: Age of Reckoning

Hír | 2006.05.03 14:57

Szép lassan készülget a Warhammer alapjaira épülő MMORPG is, mely megpróbál majd a World of Warcraft nyomába eredni a sikerlistán. Nem lesz egyszerű dolga, de abban biztosak lehetünk, hogy a Mythic Entertainment mindent megtesz, amit csak lehet. Természetesen lesz majd béta teszt is, addig azonban még várnunk kell egy csöppet. Most sikerült szerezni egy videót belőle, így Te is belepillanthatsz az aktuális verzióba. íme:

[MOVIE] CellFactor DEMO

Hír | 2006.05.03 12:07

Őőőőőő, izééééé, őőőő. Szóval kicsit leesett az arcom... megnéztem kétszer-háromszor ezt a CellFactor videót, és hááááát. Szóval szigornak nevezni is nagyon kevés :) A demó alapján készült videót a PC Perspective készítette, mégpedig úgy, hogy gépükbe belehelyeztek egy AGEIA PhysX processzorral felszerelt VGA-t. A hatás szerintem zseniális. Valahogy úgy érzem, hogy nagyon kell majd egy ilyan kártya :) A videót lokálból cipelheted:

[DEMO] Pacific Storm

Hír | 2006.05.02 18:56

Megérkezett a Pacific Storm demója. Nem másról van szó, mint arról a második világháborús akcióstratégiáról, amelyet a CDV az idei E3-ra is magával visz. Addig is azonban megérkezett a játék kipróbálható verziója, amely valamivel 300 mega fölött díszeleg. A demóban egy tréningpályát, két missziót, valamint egy pár multis mapot próbálhatunk ki. Aki letépné a pakkot, az erre kattanjon:

Mennybéli hősök a Heroes 5-ben!

Hír | 2006.04.27 17:39

A fejlesztők már eddig is sok szép dologgal látták el a Heroes rajongókat, gondolok itt most a nem régiben kiadott demóra, ám most újabb infókat csepegtettek el. Szorgos GSO olvasónk TomChaos hívta fel a figyelmünk, hogy a Might and Magic oldalán friss nyalánkságok láttak napvilágot, egészen pontosan a mennybéli hősöket ismerhetjük meg közelebbről. Lássuk hát őket sorjában: Maeve: Brilliáns harcos, Maeve az, aki kétségbeesetten próbálja megmenteni a kudarcra ítélt birodalmat az örök pusztulástól. Új jövőt próbál teremteni a szétszakadt Falcon Birodalom számára miközben démonok invázióival kell szembenéznie, Maeve már nem bízhat semmiben, csakis a lovagrend eszményében és a Fény Sárkányába vetett megrendíthetetlen hitében. Dougal: Bajtársai a Griffin Birodalom dicsőségének tartják, Dougal lojalitása erős fontoskodásával egyensúlyozott. Úgy gondolja a legjobb ellenfél a halott ellenfél, aki már nem árthat a birodalom erőinek, Dougal évek óta az ijjászatra specializálódott, ezen felszerelések használatára. Az íjjászok adják vissza hitét, akik szerint érdemes kockáztatni, míg ő parancsnok. Ellaine: Ellaine hűen szolgált a Birodalmi seregben még a Sötétedés háborúja alatt, majd visszatért, hogy családja birtokai bölcs, könyörületes kezei alá kerülhessenek. Noha erős kezeivel mindig a megengedett gyümölcshöz nyúlt: a bírtok nőtt és virágzott. Mostanra Ellaine visszatért a harcba, a parasztok emlékezvén jó tetteire a bátorság csodáját mutatják a harcmezőn az ő vezetése alatt. Irina: Irina legkorábbi emlékei a griffekhez kötik őt, hiszen egy elismert griffőrző családba született. Úgy nőtt fel, hogy ezen veszélyes lények minden gondolatát ismerte, és mikor a Birodalom harcba hívta, ő büszkén vitte magával "ajándékait", hogy segíthessen ahol csak tud. Irina biztos benne, hogy a griffei egészségesek és minden parancsát teljesítik. Klaus: A Griffin Birodalom egy holtágán élő szegénynemesi családból származik, aki rendkívül szigorú kiképzést kapott, Klaus bizonyára nem jutott volna ilyen messzire, ha nem csillan fel szerencséje. Belesodorták a lovagi torna legnehezebb színterére egy egyszerű incidensen keresztül, mikor is egy fontos pergament nem sikerült kézbesíteni, ám ő lenyűgözte a sereget a Birodalom legnagyobb harcosainak leküzdésével. Ettől a naptól fogva, képességei által megadatott neki a lovas harcosok odaadása. Laszlo: Szegényes életből küzdötte fel magát néhány borzalmat leküzdve, ám e megpróbáltatások Laszlo szívét megedzették. Teste forradásokkal borított, szigorú és könyörtelen, úgy vágja be magát az ellenség erői közé, mint a természet hatalmas ökle. A “harcmezők királyai”, ahogy seregét büszkén nevezi, kevés esélyük van, de követik parancsnokuk, gyakran akaratlanul – rendkívüli páldáját mutatják a bátorságnak. Rutger: Rutger leginkább egy csavargó volt, szabad lélek, és utazó mielőtt a sereg hívó szava után a Griff Birodalom Farkas Hercegség rangjába emelte volna őt. A szabad évei alatt felhalmozott tudást alkalmazva, Rutger minden utat, ösvényt, és rövidítést kiaknáz, hogy a lehető leggyorsabban juttassa el csapatait egyik harcból a másikba. Minnél hamarabb befejezi a háborút, annál hamarább térhet vissza régi életéhez, hisz az utak az ő nevét hívják. Vittorio: A Griff Birodalom délkeleti határán fekvő apró falvak lázangásaiból kitörő harcok veteránja, Vittorio az ostromlás szakértője. Éveket töltött el a kivitelezés tökéletesítésével és ostromgépek alkalmazásával, erősen hítte, hogy a harcmezőn felvonultatott technika fejlesztésével rengeteg ember életét mentheti meg. A gyökeres változtatásokon keresztül gyakran okozott vele váratlan meglepetéseket az éppen tesztelő csoportnak, elfogadott lett hát, hogy eszközei elengedhetetlenek.

NVIDIA Quadro FX 4500 X2 - újabb csodafegyver

Hír | 2006.04.25 18:36

Az NVIDIA megmutatta a nagyközönségnek legújabb csodafegyverét, a Quadro FX 4500 X2-t. Már maga a név is elrettentően szolgál annak olvasója számára, nem, hogy a specifikációk.

A dual-GPU-val ellátott Quadro X2-es kétszer 512 megabájt memóriával, egy 256 bites memóriabusszal, valamint 33.6 gigabájt/másodperces átviteli sebességgel rendelkezik. A szerkezet teljes megterhelés közepette majd 200 Wattnyi energiát igényel, amely Quad SLI-be kötött rendszer esetén annak duplájára is emelkedhet.

[MOVIE] TerraWars: New York Invasion

Hír | 2006.04.21 16:24

A Ladyluck Digital Media kiadta első trailerét a TerraWars: New York Invasion című játékának, melyben végre megpillanthatjuk ezt a futurisztikus lövöldözős játékot mozgás közben is. A film kicsivel kevesebb, mint egy percnyi tömény akciót kínál. Az érdeklődők erre lesznek szívesek fáradni.

Command & Conquer 3 - lesz!

Hír | 2006.04.19 06:36

A PCGamer információi szerint nagy dolog van készülőben. Ennek neve nem más, mint Command & Conquer 3. Bizony, úgy tűnik lesz harmadik rész, mégpedig új háborúval, új résztvevőkkel, új helyen... Egyelőre azonban nem tudni túl sokat, lévén a hivatalos bejelentés sem történt még meg. A várhatóan 2007-ben megjelenő stratégiáról bővebben majd az E3-on hallhatunk. Bizonyíték itt.

[DEMO] HEROES V LOKÁLBÓL!!!

Hír | 2006.04.13 18:09

Váááááááá... Az ígéreteknek megfelelően meg is érkezett a Heroes of Might & Magic V demója. Mint az már ismeretes, a kipróbálható verzióban egy-egy pályát nyüstölhetünk a Haven, illetve a Hell kampányából. Továbbá kaptunk még egy tutorialt is, ahol lehet gyakorolni. Megjelenés májusban, addig is azonban a demó letöltése szigorúan kötelező! Mindössze 680 mega... Minimális rendszerkövetelmények: - CPU: Pentium 4 1.5 GHz / Athlon 2000+ vagy erősebb - RAM: Legalább 512 MB - Video: 128 MB AGP GeForce4 Ti4200 / RADEON 8500 Ajánlott rendszerkövetelmények: - CPU: Pentium 4 3.0 GHz / Athlon 3000+ vagy erősebb - RAM: Legalább 1024MB - Video: 256 MB AGP 8x GeForceFX 6600 / RADEON x800

Samsung UHPC: premier májusban

Hír | 2006.04.13 16:33

A Samsung szerdán bejelentette, hogy Q1 nevű ultra hordozható PC-jének (UHPC) világpremierjét májusra időzíti.

Az új számítógép a Microsoft és az Intel által közösen kidolgozott Origami platformra épül, amely az idei hannoveri CeBIT kiállítás egyik újdonsága, s egyben slágertémája is volt. A Q1 először a Samsung hazai piacán, Dél-Koreában mutatkozik be, ahol május 1-jétől lesz kapható 1264 dollárnak megfelelő összegért (kb. 276 ezer forint). Ez nagyjából megfelel a Samsung által korábban közölt 1000 eurós árnak, ám kilóg az UHPC-k Microsoft által jósolt 500 és 1000 dollár közé eső ártartományából. A készülék még májusban piacra kerül az Egyesült Államokban, Európában, a Független Államok Közösségben és Kínában is, ám a konkrét árakat még nem hoztak nyilvánosságra.
A Samsung azt reméli, hogy az első 12 hónapban 100 ezer darab Q1-et értékesíthet a dél-koreai piacon, míg világszinten ennek háromszorosát reméli eladni ugyanennyi idő alatt.
A Windows XP operációs rendszer Tablet PC változatát futtató Origami PC-ket a noteszgépek és a PDA-k (tenyérgépek) közötti piaci űr betöltésére szánják a hardvergyártók. A Samsung Q1 például 7 hüvelykes LCD-kijelzővel rendelkezik, méretét tekintve pedig körülbelül fele akkora, mint egy laptop (22,7 x 13,9 x 2,6 cm), és könnyebb is annál, mindössze 779 gramm. Belsejében 900 megahertzes Intel Celeron M processzort, 512 megabájt memóriát és 40 gigabájtos merevlemezt találunk. Vezetékes és vezeték nélküli hálózatokhoz is képes kapcsolódni, Bluetooth-kompatibilis, és Compact Flash kártyák fogadására is felkészítették.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)