Fény derült Venom két új ellenfelének kilétére
A Marvel Comics végre elárulta, hogy kik azok az új karakterek, akik most épp Eddie Brock életére törnek.
A Marvel Comics végre elárulta, hogy kik azok az új karakterek, akik most épp Eddie Brock életére törnek.
Fény derült a Demon's Souls, a Marvel's Spider-Man: Miles Morales, és a Sackboy: A Big Adventure előrendelői ajándékaira.
Legalább részben megnyugodhatnak azok, akik attól tartottak, hogy egyetlen PlayStation 4-es játék mentése sem emelhető át az adott cím felújított, PS5-ös kiadásába.
A Hang nélkül színészét sokan a Fantasztikus Négyes vezetőjének szeretnék, de egyelőre be kell érniük azzal, hogy milyen lenne Steve Rogersként.
Az már teljesen bizonyos, hogy Batman szerepében látni fogjuk Robert Pattinsont, most viszont valaki megálmodta azt is, hogyan állna neki Pókember jelmeze.
A Marvel fejese nagyon szeretné újra egy szuperhős bőrében látni a színészt, Reeves pedig Moon Knight szerepére éppen megfelelő lenne.
Kaptunk egy visszautasíthatatlan ajánlatot, és mivel egyikünk sem szeretne lófejet találni az ágyában, vagy a halakkal aludni, nem maradt más választásunk, mint játszani.
Sosem fogjuk megbocsátani, hogy szegény Rozsomákból Farkast csináltak a fordítók, de azért egy külön kvízt mindenképp megérdemelnek a Wolverine mozik.
Samuel L. Jackson főszereplésével készül, és cseppet sem meglepő módon a Disney+ kínálatát fogja erősíteni.
Emellett a fejlesztők fájdalomdíjként erőforrásokat is osztogatnak ingyen.
Noha Peter Parkerrel már bejárhattuk New York rengeteg ikonikus helyszínét, Miles Morales kalandja tovább repít minket a sokszínű világvárosban.
Nemcsak a mentések átvitelével lesznek gondok, hanem a frissítéssel is.
Tíz éve nem volt olyan esztendő, hogy nem bővült a Marvel Filmes Univerzum.
Morfydd Clark nyilatkozott az Amazon készülő szériájáról, és szerinte hihetetlenül grandiózus lesz a sorozat, amelyben ismét Középföldére látogathatunk el.
A Marvel's Spider-Man: Miles Morales Ultimate Edition mellé ugyan megkapjuk az újrakevert 2018-as Spider-Mant, de van két meglehetősen rossz hírünk ezzel kapcsolatban.
Most egy kicsit még kevésbé értjük, miről fog szólni a WandaVision sorozat, de azért izgatottan várjuk.
A fejlesztők méretes listában szedték össze a fontosabb változásokat.
Megannyi DC Comics és Vertigo film után most visszakanyarodunk a Marvel filmjeihez, és meg sem állunk a világ leglazább mutánsának önálló kalandjaiig.
Legendás zöld pengéjének elkészítése előtt Luke bizony forgatott egy sárga pengéjű fegyvert is. Erről mesél az aktuális Star Wars képregénysorozat hatodik száma.
Amíg nem érkezik az ingerküszöbünket átlépni képes újdonság, önismétlő üzemmódba kapcsolunk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)