[MOVIE] Hármasban
Elég szép adag animáció gyűlt össze a Worthplaying jóvoltából.
Elég szép adag animáció gyűlt össze a Worthplaying jóvoltából.
Kristanna Loken, akit leginkább Arnold Schwarzenegger ellenfeleként csodálhattunk meg a Terminátor 3-ban (pedig játszott még többek között az Academy Boyz-ban, és a Panic-ban is), újra filmvászonra lép. Ami annál is érdekesebb, hogy a hölgy ezúttal a monitorainkon megjelenő BloodRayne-t fogja alakítani. A forgatás idén augusztusban kezdődik, mégpedig Drakula, és a többi vámpír hazájában, Romániában. A rendező pedig Uwe Boll. Ő az az úriember, aki a szintén nem túl rég bejelentett Far Cry adaptáción is dolgozik, régebbi művei közül pedig a House of the Dead c. megint csak játékadaptációt említeném meg, ami azért hagy némi kívánni való maga után. Ha már itt tartunk, ő készíti az Alone in the Dark mozit is :D Szóval lehet várni sok szeretettel, meg kis fenntartással :)
InviciblE megkért, hogy szóljak, hamarosan érkezik mindenki kedvenc FPS-éhez a magyarosítás. Át is adnám neki a szót: Doom III magyarosítás készül gőzerővel. mATTIAS kolléga és én már dolgozunk a projekten. Ha minden jól megy a hazai megjelenésre már készen is leszünk a levelek és a menü fordításával. Ha valaki még akar csatlakozni a csapathoz az írjon a címemre. (A képekért thanks: InviciblE)
A Vivendi emberkéi igen bizakodó kijelentéssel éltek a GoneGold fórumain. Azt szeretnék, ha a World of Warcraft október 16-án gold lenne, és már november elején a boltokba is kerülne. Ok, tény, hogy az eredeti ígéretek szerint réges régen meg kellett volna jelenjen, dehát ez van :) Jelenleg is tart az MMORPG tesztelése, a hibákat pedig pergő ütemben javítják. Ja igen, mivel elég sokan kérdezitek: igen, ezért a játékért havi díjat kell majd fizetni! Thanks Mike.
Akik anno meglesték a Gooka képeket, csak dícsérték. Hát most lehetőségünk nyílik élesben is kipróbálni, megnézni, hogy mi sül ki a játékból. A Cenega point and click stílusú RPG-jének demója különösen kisméretű a maiakhoz képest. A Gooka: The Mystery of Janatris kipróbálható verziója mindösszesen 58 MByte.
Mint ahogyan azt látjuk, a Relic Entertainment beindította a Warhammer 40.000: Dawn of War bétáját, open üzemmódban. Innentől tehát reméljük, hogy olyan elit szakértők keresik a hibákat, akik meg is találják, ha van. A fenti linken további infókat találtok.
Újabb ínycsiklandozó San Andreas screenshotok láttak napvilágot a Rockstar jóvoltából. Olybá tűnik, hogy vadiúj biciklinkkel elég extrém trükkökre leszünk képesek :) Képek alant. (Thanks GTAGaming.com)
Késik a Creature ConflictMegint késik a Creature Conflict: The Clan Wars című hazai fejlesztési körökre osztott stratégiai akció szerűség. Szegény elég hányattatott sorsú kicsike... hisz először Brutal Verollex Sheep-ként próbáltak berobbanni a köztudatba. Aztán miután a fejlesztők beleolvadtak a Mithisbe, azóta Animal Planetként ismerhettük. Ezután nevezték át jelenlegi címére, nyilván a kiadó Cenega miatt. Valószínűleg brutális koncepciócsere is állhat a dolog mögött, hisz a szeptemberi megjelenést jövő év februárjára módosították. Ez azt is jelentheti, hogy nagy figyelmet és pénzmennyiséget fordít a kiadó a projektre, vagy azt is, hogy éppen nincs megelégedve. Na mindegy, drukkolunk és drukkoljunk a csapatnak és a játékuk sikerének és reménykedjünk, hogy nem fognak már többet csúszkálni vele! LaplesőbenKét játék honlapja indult be egyszerre. Történt mindez azért, mert közös a kiadójuk. [MOZi] AvP infókHatalmas tiltakozó hadjárat indult meg Magyarországon az Alien vs. Predator magyar címe ellen, melyet az Intercom nemrég így talált jónak: A Halál a Ragadozó ellen. Sokak örömére ez megváltozott, így a mozikban így kereshetjük majd: Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen. Egyenlőre nem tudni, hogy lesz-e szinkron, vagy mereszthetjük a szemünket a filmvásznak alján futó szövegsorokon; ám hamarosan ez is eldől. A jelmondat "Bármelyikük győz, mi veszítünk" lett, míg a hivatalos plakátot alant leshetitek meg. Thanks aliensonline. Linuxos Sony távirányitóA Sony egy új csodát dobott a piacra, mely funkcionalitásában rengeteg célt hivatott szolgálni, megnevezése pedig Sony RM-NX7000. Ebből még nem derül ki sok, így elárulom, hogy a Sony NAVITUS Remote Control (RM-NX7000) erősen leegyszerűsítve gyakorlatilag egy távirányító. A 3,5"-es Sony TouchEngines képernyő 65.000 színt támogat, valamint mindent láthatunk rajta. A 32 MB RAM-os slotot rejtegető szerkeszet 10 méteres hatótávolságig képes dolgozni, a szíve pedig egy 200 MHz Motorola i.MX1-es processzor - Linux alatt. A Sony azt reméli, hogy a 340 grammos készülék minden háztartásba eljut. Jómagam ennek legnagyobb akadályát az árban látom, hiszen nem kevesebb, mint 700 (hetesszáz) dollárt kérnek el tőlünk a kütyüért. Thanks Mobile Review. Brooke Burke az NFSU 2-rőlA Need for Speed: Underground 2-ről kérdezte meg az EA Games csapata a játék egyik sztárját, Brooke Burkeot. Kérdezgetik őt az elődről, a szerepéről a játékban, sőt az is szóba került; hogy hogyan száguoldozott az aszfalton virtuális autójával az első rész játszása közben a csinos leányzó. Itt fellelitek az interjút. Doom 3 - már tolják :)Nem, ez még véletlenl sem egy újabb pornó film címe akar lenni! De azért jobb, ha tudjátok, hogy az egyes üzletek alkalmazottai nem bírták megállni, és még megjelenés előtt elcsentek néhány kópiát a kicsikéből :) Ennek bizonyítékaként természetesen újabb képek érkeztek az első pályákról. Kár, hogy csak 640x480-asok, de gondoltam nem árt, ha ezt is megosztom veletek. Erre tessék. Update: Találtam még pár képes linkecsét, úgy tűnik, hogy valóban elég sokan hozzájutottak :) Imhol egy rakat, az eddigi nem hivatalos képeknél sokkal szebb példány: Update 2: Kiragadtam néhány szebbet a tömegből :) Update 3: Találtam még egy érdekességet (Thanks Doom3Maps.de). Elég sok idő telt el a Quake 2 és a Doom 3 megjelenése között. Ám a jelek szerint egy multiplayer pályatervezőnek ez csak arra volt elég, hogy kicsit feltupírozza a dolgokat :) Najó, persze nyilván nem ez az egyetlen MP pálya, egyébiránt Q2-ben ez volt az egyik kedvencem :PGTA: SA képekÚjabb GameSpot iromány, újabb GTA: San Andreas gyönyörök. Nem tudom miért, de valahogy úgy érzem, hogy az újabb epizód sem lesz annyira uncsi :) Kár, hogy szegény Rockstar-t mindig "izélgatják" valamivel, legutóbb ugyebár a Manhunt miatt kapott egy kis "dádát". Nade, amíg vannak, addig alkotnak... [MOVIE] CS: SourceA GameSpot arcú emberségek egy újabb videót kreáltak a Counter Strike: Source című... hmmm, folytatásból :) Megszólal maga a nagy Doug Lombardi is, és természetesen elég sok új játék közbeni eseményt leshettek meg. Sajnos nem a legjobb minőség, dehát ugye: ki a kicsit nem becsüli... [MOVIE] DOOM 3Bizony, bizony! Az Activision kiadta az utolsó hivatalos Doom 3 animációt. Ez persze távolról sem azt jelenti, hogy ez lesz utolsó ingém összeállítás amit a megjelenése előtt megszemlélhetünk róla! Nem is húzom, csűröm és csavarom a szavakat. Irány letölteni!!! [DEMO] Knights of the TempleA TDK Mediactive kiadta a Starbreeze fejlesztésének kipróbálható demóját. A Knights of the Temple egy third-person fantasy akció-kaland alkotás, melyben lovagokat kell átvezényelnünk győztes, vagy éppen vesztes ütközeteken. Ha előbb meglesnéd az oldalát itt a helyed, ha máris töltenéd, kattanj ide. Thanks Gamer's Hell. [MOVIE] CROSS RACING CHAMPIONSHIPBékésen kvékezgettem, mikor Kozák Tamás mester rámcsörrentett. Egy igen érdekes, és egyértelműen, csak és kizárólag "igennel" megválaszolható kérdést tett fel nekem. Monddá vala: "Kérem az első Cross Racing Championship videót?". Hmmm, nem sokat gondolkodtam, már töltöttem is le a fájlocskát :) Nos, tény, hogy sokan csalódtatok az Invictus által megalkotott Street Legalban, véleményem szerint azonban itt az idő visszaszeretni őket! De ne higyjetek nekem, beszéljen helyettem a videó maga, mely egyelőre csak az offroad módot prezentálja (majd érkezik a többi módról is anim - szépen folyamatosan). Íme: UT 2004 - Editor's Choice EditionLám-lám az Unreal Tournament 2004-el kapcsolatban is vannak még meglepetések. Az Atari és az Epic Games közös bejelentése alapján Unreal Tournament 2004 - Editor's Choice Edition névvel 2004. őszére új csomagot készülnek kiadni az FPS-ből. A sok-sok új pálya mellett eddig soha nem látott járművek, karakterek és modok is bekerülnek majd a dobozba. Minden további részlet ezen a linken. [MOVIE] Fallen KingdomsMost érkezett a bejelentés egy új akció-RPG-ről, mely a Warthog keze alatt formálódik és a Fallen Kingdoms címre hallgat. Már a megjelenési dátum is megvan, ami egyelőre igencsak messze van: 2006 novemberére kívánják belőni. Akkor Aegion sötét és veszélyes vidékére látogathatunk majd el, hogy kideríthessük annak titkait. Ám ezt természetesen a gonosz Undrath és seregei nem fogják hagyni, akinek egyébként legfőbb célja uralma alá hajtani a vidéket. Ám akadnak majd segítőid is, akik segítenek neked visszaszerezni azt, ami nem az övé :) Bámulatos 3D-s világot ígérnek, kifejezetten helyes harcrendszerrel, környezeti reakciókkal, fejlett küldetésrendszerrel együtt. Ráadásul a pályák közt nem lesz töltési idő és a cselekedeteid kihatással lesznek a környezetedre és azok viszonyára hozzád. Ezen az oldalon találhatsz néhány képet, concept artot, sőt egy trailert is.
0 mp. múlva automatikusan bezár
Tovább az oldalra »
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints! Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!) |