Most épp ezekre a filmekre és sorozatokra vannak rákattanva a Netflix magyar nézői
A megszokott módon ezen a héten is összeszedtük a Netflix nézettségi toplistáit.
A megszokott módon ezen a héten is összeszedtük a Netflix nézettségi toplistáit.
Más lesz, mint a Hosszú-hosszú ideig című rész, de ugyanúgy elkülönül majd a fő történetszáltól.
Aktívan vizsgálják a fejlesztők annak a lehetőségét, hogy egy új fokozattal az eddiginél is keményebb kihívás elé állítsák a játékosokat.
Lesz miből válogatnia annak, aki még nem tudja, hogy mivel töltse üres óráit.
Elmerülünk a déli gótika világában és Hideo Kojima agymenésében.
Ezúttal a Fanatical dob meg bennünket egy ingyenes címmel, és csak két feltétel szükséges hozzá.
A helyzetet az orvosi segítségnyújtás lassúsága is bonyolítja.
A "szórakoztatóipari vállalat videójátékos részlegének átszervezése során" került kukába a bővített első rész.
Egyedülálló kezdeményezés a ROG Elite program, amibe belépve ingyen játékot, gaming relikviákat és sok-sok extrát zsebelhetsz be már pusztán azzal is, hogy csak játszol!
Legalábbis ezt mondta az egyik szereplő, akiről még mindig nem tudjuk, hogy kit fog játszani.
A Microsoft elárulta, hogy a jelenlegiek mellett négy további ingyenesen játszható címben kínálnak majd ajándékokat az előfizetőknek.
Nagyon beszédes adatokat közölt a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 2024-es éves jelentése.
Isaacs szerint egy női Lucius Malfoy lenne a legjobb döntés az HBO Harry Potter-sorozata esetében.
Két hét sem kellett hozzá, hogy minden idők legnézettebb Netflix-minisorozata legyen belőle.
Ronaldót olyan harcosok ellen áll majd ki, mint Terry Bogard és Mai Shiranui.
Történetmóddal és motorfejlesztésekkel érkezik a 2025-ös kiadás.
Az Absolute Universe nagyon más, mint az eredeti DC képregények világa, de ez nem mindenkinek tetszik.
Sajtóértesülések szerint az HBO megtalálta a tökéletes jelöltet Rubeus Hagrid eljátszására, és már közel a megegyezés.
Ezúttal a Megyébe utazhatunk el az építőkockák segítségével.
A G-Assist áprilisi tréfának indult, aztán valóság lett belőle.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)