Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 3537

[PATCH] Pariah

Hír | 2005.05.28 13:05

Megérkezett a legújabb patch a címben említett FPS-hez, a Pariah című játékhoz. Az 1.02-es verzió bő 25 megabájtban öltött alakot, fel pedig most nem sorolnék semmit a változtatásokból, ugyanis ezen a linken a tapasz mellett egy kilóméteres lista is elérhető, amelyen részletesen taglalva van minden módosítás.

King Kong részletek

Hír | 2005.05.26 23:35

Végre némi infó is előkerült Peter Jackson (Gyűrűk Ura) legújabb filmes alkotásából, a King Kong feldolgozásából készült játékról, amely felett az Ubisoft bábáskodik. Azt eddig is tudtuk, hogy a mozi decemberben érkezik, most már azt is, hogy a játék is. Jack Driscoll szerepében első személyben fedezethetjük majd fel Skull Island rejtelmeit, ám ez nem minden. King Kong szemszögéből harmadik személyben is játszhatunk majd. A film vizuális effektjeiért a Weta kezeskedik, minden elképzelhető és technikailag lehetséges dolgot közvetlenül átültettek a játékba. Némi csapatjátékot is kapunk majd, valamint a film főszereplői kölcsönzik majd a játékban található karakterek hangjait is.

eMagyarország Internetes Táborsorozat

Hír | 2005.05.23 22:00

A Magyarországi Ifjúsági Program keretein belül 2005. július 11-től augusztus 6-ig heti 6 napon át Sátoraljaújhelyen és Velencén harmadik alkalommal rendezik meg középiskolásoknak szóló táborokat, ahol a jó hangulat garantált! Biztosíték erre több ezer volt táborozó. A jelentkezési lap letölthető erről az oldalról. Az táborok lényege az, hogy lehetőséget biztosítsanak érdeklődő középiskolás fiataloknak nyári szabadidejük értelmes és értékes, de mindemellett számukra szórakoztató eltöltésére. Az elmúlt évek tapasztalatai megmutatták, hogy a táborok valós igényeket elégítenek ki és a programok alkalmasak arra, hogy a fiatalokat hat napon át lekössék. Természetesen a tapasztalatokat folyamatosan beépítették programjunkba, így változtatva azt - 2005-re - a legsokoldalúbb kifejezetten középiskolásoknak szóló nyári programmá. További részleteket olvashattok itt. Thanks Karidzs.

Konzol kamuk

Hír | 2005.05.20 14:47

Hamis a Killzone 2 videó - álítja az IGN. A Guerilla egyik illetékese a vele készített interjúban elmondja, hogy a videó gyakorlatilag azt a hangulatot prezentálja, amelyet el kívánnak érni a fejlesztés végéig. Az IGNXbox munkatársa, David Clayman biztos benne, hogy a múvi nem ingame. Mint elmondta, a felvételen minden mozdulat több kicsi animációból állt - ez egy teljes játékban kivitelezhetetlen lenne, főleg ekkora részletesség mellett. David kijelenti, hogy az anyag 100% CG. (Thanks to FarCry elvtárs!) A Microsoft becsületén is folt esett, amikor kiderült, hogy még nem is tudtak előállni működőképes Xbox 360-nal. Az E3-on a kikapcsolt konzolok mellett Apple Powermac G5-ösök álltak, azokon futottak a játékok. Fényképes bizonyítékért kattintsatok a linkre, és imádkozzatok, hogy Bill bácsiéknak sikerüljön(illetve kárörvendőknek: ne sikerüljön) összedobni működőképes boxokat az év végi startig.

Armed Assault - jön az OF folytatás

Hír | 2005.05.20 07:10

Mint az Operation Flashpoint rajongói számára ismeretes, kedvencük második része már Armed Assault néven kerül majd a boltokba. A Bohemia Interactive Studio - fejlesztő - realisztikus és lenyűgöző játékélményt, új grafikai motorral. Az alábbi linken részletek, no és már képek is vannak. Katt!

Age of Empires III szájt!!!

Hír | 2005.05.18 21:52

Na, számomra megvan a nap híre. Eddig azt hittem, a Paraworld múvi, de nem. Meghazudtolom magamat. Ugyanis most kaptam a hírt, hogy elindult az Age of Empires III hivatalos oldala! Megáll az ész, még egy parányi kis videót is mellékeltek, amin azért a részletek nem látszanak, de amikor a kamera átrepül az indián tábor felett.... kész. KELL!

[MOVIE] Just Cause bejelentés

Hír | 2005.05.17 17:36

Tavaly megemlítés szintjén foglalkoztunk már az Eidos Just Cause címet viselő játékáról. Most a hivatalos közleményben végre részletekbe is bocsátkoztak. A játékban egy Rico Rordiguez nevű CIA alkalmazott bőrébe bújhatunk, célunk pedig megbuktatni San Esperito korrupt kormányát. Ez egy pici dél-amerikai sziget, ahol titkos fegyvereket raktároznak. A honlap már él, találhattok is rajta néhány képet és egy bemutató videót. Ezek alapján szerintem kicsit hajaz a Far Cry-ra, főleg a dzsungeles részek. Valamikor idén várható a megjelenés PC-re és a régebbi generációs konzolokra.

!!! PLAYSTATION 3 !!!

Hír | 2005.05.17 08:58

A Sony ma hajnalban egy, az Xbox-MTV show-nál lényegesen visszafogottabb rendezvény keretein belül hivatalosan is bejelentette következő generációs konzolját, a PlayStation 3-at. Az új játékgépet 2006 tavaszán fogják csak piacra dobni, de már megkapta végleges alakját, valamint technikai specifikációit, amibe most egy kicsit részletesebben menjünk is bele.

Az új játékok Blue-Ray lemezeken fognak majd megjelenni hozzá, de a gép támogatja az összes eddigi formátumot, ergo az előző konzolokra írt játékok hiánytalanul futni fognak majd rajta. A Cell nevezetű mag 3,2 GHz-es sebességen fut, ami az Xbox360 adataival megegyezik ugyan, de a más technológia miatt ez 2 teraflopnyi számítási teljesítményt nyújt, ami a Microsoft új konzolja számítási teljesítményének kétszerese! A grafikus chipet az nVidia szállítja, amely felér két 6800 Ultra képességeivel. Itt megtalálható róla minden egyéb adat, a részletekkel nem fárasztanék semmit, de a jelek szerint a Sony megint lépéselőnyben van. Végezetül nézzetek meg néhány képet az egyik, már bejelentett PlayStation 3-as játékról, a Killzone 2-ről.

Dungeon Lords 1.2 patch közeleg

Hír | 2005.05.14 09:38

A Dreamcatcher elárulta, hogy erőteljesen dolgozik a Dungeon Lords soron következő 1.2-es javításán, melybe olyan apróságokat kíván belezsúfolni, mint az auto-map lehetőség, valamint a karakterek sokkal mélyebb testreszabhatósága. Ezen kívül készül a játék minden részletre kiterjedő leírása, ha úgy tetszik végigjátszása, bár azt nem tudni, ez a patch része lesz-e.

A virtuális gazdaságok forradalma

Hír | 2005.05.12 23:45

Egyre több közgazdászt vonnak be munkájukba az MMORPG-ket üzemeltető cégek. Az Advanced Economic Researcch Systems felmérése szerint a januártól áprilisig tartó időszakban kétmillió dollár cserélt gazdát az eBayen csak a World of Warcraft játékhoz kapcsolódóan. A World of Warcraft arany nagykereskedői havi 20 és 45 ezer dollár közt keresnek havonta, vagyis közel kilencmillió forintnyi jövedelemhez jutnak a játékban szerzett virtuális valuta értékesítésével. Míg a Blizzard kifejezetten tiltja a World of Warcraft varázstárgyainak és aranyának kereskedelmét, a konkurencia más stratégiát követ. "Hatalmas üzletté dagadt, nincs esélyünk arra, hogy leállítsuk" - fogalmazta meg aggodalmát Chris Kramer a Sony szóvivője. Ehelyett maguk is beszálltak a bizniszbe: június végétől indul a Sony hivatalos aukciós háza, a Station Exchange. További részletek itt, köszönet JaB-Ennek.

City of the Dead részletek

Hír | 2005.05.12 10:53

A George A. Romero elméjének szüleményeire épülő valaha készült horrorjáték, a City of Dead készítésének néhány apróságáról hullott le a lepel. Például, hogy a jelek szerint nem az új generációs konzolokra készül, hanem az előzőekre, s persze PC-re is, de csak valamikor jövő tavasszal jelenik meg. Aztán megtudtuk még, hogy Tom Savini adja majd hangját a produkcióhoz, ráadásul egy szintén George Romero ötletei alapján készülő film, az idén bemutatásra kerülő film, a Land of the Dead egyik főszereplője is lesz, mint Blade, a zombi. A játék története szerint négy szerencsés, vagy épp szerencsétlen túlélő elmenekül egy zombikkal kellően megfertőzött városkából. Eljutnak egy szigetre, ahonnan azonban egy sajnálotos baleset következében nem tudnak elmenekülni. Nem tudták azonban, hogy a sziget valójában egy titkos bázis, amely épp az élőholtak kiiktatására lett megépítve.

Rugby Challenge 2006

Hír | 2005.05.12 10:15

A Hip Interactive Europe bejelentett egy új sportjátékot. Itthon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a rögbi, biztos ez volt a fő érve a kiadónak, mikor kitalálták, betörnek Európába is, ráadásul PC-re is ki szándékozzák adni, ami aztán manapság már tényleg ritkaság... Az összes licenszelt játékos és csapat megtalálható lesz majd benne, emellett számíthatunk dinamikus időjárásra és úgy egyáltalán nagyszerű grafikára. Mondjuk ez a harmadik generációs konzolok idején már a minimum. További részletek az E3 alatt.

DropTeam - háború a jövőből

Hír | 2005.05.11 08:29

A Battlefront bejelentette következő játékát, mely DropTeam névre hallgat. A TBG Software fejlesztésében készülő taktikai RTS nem a komoly és a játékostól vért kívánó startégiát táborát fogja erősíteni, hanem a könnyedebb harcra, szórakoztatásra koncentrál. A távoli jövőben felépülő fantázivilágra épített játéknak a kitünő multis lehetőségeit is kihasználhatjuk, hiszen ez egy fontos szempont a fejlesztésben. További részletes leírásokat, képeket és minden egyebet megtalálhattok a hivatalos weboldalon, itt.

Terjeszkedik a Mythic

Hír | 2005.05.10 22:14

Európai irodát kíván nyitni a Mythic Enternatinment, akikhez olyan címek fűződnek, mint a Dark Age of Camelot. Elmondásuk szerint erre azért volt szükség, mert előző játékuk európai sikere teljes mértékben megindokolja ezt a lépést, következő sci-fi MMORPG-jük, az Imperator pedig reményeik szerint hasonló fogadtatásban részesül. Ezt a bizalmat kívánják megelőlegezni a leendő vásárlók irányába helyi közönségszolgálattal, ügyintézéssel, lokalizálással, és így tovább... Egyébként egyes előrejelzések szerint a tavalyi 300 millió dolláros online játékipar 2009-re 2 milliárd dollárosra fog növekedni. Szóval előrelátóak :) Még megemlítettek olyan félmondatokat, mely szerint készül már az Imperator kipróbálható verziója, valamint a Dark Age of Camelot kiegészítője, de részletek csak a reklám... vagyis az E3 után.

X-Men Legends II infók

Hír | 2005.05.10 22:06

Néhány új részlet derült ki az IGN X-Men Legends II: Rise of Apocalypse című akció-szerepjátékról összerittyentett cikkéből. Állítólag minimális grafikai módosítást hajtottak végre az első részhez képest, amit én a helyükben nem nagyon hangoztattam volna. Alapvetően négyjátékosra tervezték a gammát, amit a hamarosan megjelenő demó is be kíván nekünk bizonyítani. A teljes változat valamikor ősszel vagy azután várható.

Titan Quest

Hír | 2005.05.09 22:17

A THQ bejelentett egy új akció-szerepjátékot Titan Quest címmel. Környezetét tekintve az ősi Egyiptom és Görögország területén kalandozhatunk majd, ha megjelenik 2006-ban valamikor. Szinte hihetetlen, de igaz: további részleteket MAJD AZ E3 UTÁN!!!

TrackMania Sunrise pályázat

Hír | 2005.05.06 22:11

A Digital Jesters meghirdetett egy modell- és videókészítő pályázatot a TrackMania: Sunrise-hoz. A nyertes ezt a gépet viheti haza: AMD Athlon 64 3400+ Processzor 1024MB DDR RAM 200GB Merevlemez Csúcskategóriás videókártya DVD újraíró A fenti linken további részleteket találtok a szabályokról, a leadási határidő június 30.

S.T.A.L.K.E.R. jövőre?

Hír | 2005.05.06 21:47

Srácok, ne csináljátok mááár! Mire megjelentetitek a S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl, már egyáltalán nem tud semmiben se a vetélytársak fölé emelkedni, grafikában se... Pedig a jelek szerint 2006 előtt nem várható a játék. Ez elvileg még a THQ pénzügyi jelentésében volt benne. Egészen pontosan annyi, hogy a következő pénzügyi évben nem valószínű a megjelenése, legalábbis nem tettek róla semmi említést, de további részletekkel is csak idén nyáron kívánnak minket megvágni.

Digitális fotópályázat!

Hír | 2005.05.06 15:17

"Van képed hozzá?" címmel digitális fotópályázatot hirdet az EXTREME DIGITAL fotó- és számítástechnikai áruház, melynek célja a a digitális fotózás kultúrájának elmélyítése hazánkban. A szervezők a pályázattal szeretnének lehetőséget teremteni a hobbifotósok és a hivatásos résztvevők számára egyaránt, hogy kreatív ötleteiket és a digitális fotótechnikával készült, versenyre érdemes alkotásaikat a nagyközönség elé tárhassák. A részletes információkat itt találhatod meg.

Dungeon Siege II béta!

Hír | 2005.05.06 09:49

Újabb akcióval kecsegtet a FilePlanet, amit azok használhatnak ki, akik előfizetnek szolgáltatásaikra. Most például a Dungeon Siege II bétáját adják az előfizetés mellé ajándékba, amennyiben legalább egy hónapig vállaljuk a költségeket. A részleteket itt találjátok. Köszönet a linkért Kerubnak.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)