Nem sok bizodalmuk van a jövőben az amerikai fiataloknak
Nagy részük inkább a múltban élne, mint a jelenben vagy a jövőben, amelyben a technológia fejlődésének jelenlegi iránya is szerepet játszik.
Nagy részük inkább a múltban élne, mint a jelenben vagy a jövőben, amelyben a technológia fejlődésének jelenlegi iránya is szerepet játszik.
Lip-Bu Tan meglepően lelkesnek tűnik a Muskkal való együttműködés kapcsán.
Egy olyan gép körvonalazódik, amely mellett jó eséllyel felkötheti az Apple a gatyáját.
Az Essential Voice pontosan leírja a hallott szöveget, letisztogatja és le is fordítja akár.
Az önkéntes nyugdíjprogramban akár az amerikai dolgozóik 7%-a mehet el pihenni.
Megválik a munkaerő 10 százalékától Mark Zuckerberg vállalata, hogy finanszírozni tudja AI-befektetéseit.
A vállalat szorosan együttműködik az Apple-lel a fejlesztett asszisztens leszállításában.
Ezzel meg van oldva a fiatalok védelme a vállalat szerint.
Még Peter Molyneux is óvatos lett az AI-jal.
Egérmozgást, leütéseket és képernyőképeket is gyűjtenek.
A Deezer szerint naponta 75 ezer gépi szám érkezik.
A Mozilla szerint hónapokat spórolhatott meg az új eszköz.
A felhasználók zömét zavarja ez az attitűd.
Ugyan nagyon szomorú statisztikákat kaptunk a platformtól, a sztorin nagyot mentenek a hallgatási adatok.
A ChatGPT Images 2.0 jelentős fejlesztéseket hozott.
Nem minden megjelölt videót fognak eltávolítani, mivel ennél komplexebb szabályrendszert használnak.
Mesterséges intelligencia alapú biztonsági rendszerrel, és beégés elleni védelemmel is rendelkeznek.
Strauss Zelnick szerint egyébként is Elon Muskról a legkönnyebb elhinni, hogy egy szimuláció.
Az új Xe3P-alapú kártyák inkább AI-ra és munkára készülhetnek.
Egy sejtésről van szó, mely azt jelenti, hogy elfogadott, de bizonyítása még nincs. Ugyan szakmai ellenőrzésnek még nem vetették alá, de a rendszer ezt is elvégezte.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)