A Percy Jackson könyvek írója rápirított a szereplőválasztáson hőzöngő rajongókra
Rick Riordan azt kéri a rajongóktól, hogy bízzanak az ő és kollégái döntésében a Percy Jackson sorozat főszereplőit illetően.
Rick Riordan azt kéri a rajongóktól, hogy bízzanak az ő és kollégái döntésében a Percy Jackson sorozat főszereplőit illetően.
Naoki Yoshida a karrierjéről mesélt és a Final Fantasy XIV és XVI mellett egy be nem fejezett címről is árulkodott.
A hazai NeocoreGames műfajt váltott, és a legújabb King Arthur játéka már taktikai RPG-ként igyekszik bizonyítani, hogy az Artúr-mondakörnek jól áll a körökre osztott sötét fantasy.
Több forrás szerint a Final Fantasy kiadója lehet a PlayStation régóta pletykált nagy fogása.
Egy új jelentés szerint sajnos még hónapokat kell várnunk a következő The Witcher sorozat premierjéig.
A játékot fejlesztő csapat elárulta, hogyan áll épp a Final Fantasy XVI.
A Shadowlands kozmikus kalandjai után a World of Warcraft: Dragonflight visszatér a gnollokkal, kentaurokkal és sárkányokkal megtömött fantasy alapokhoz.
A négynaposra nyúlt hétvége során szorítunk helyet kedvenc játékainknak is a sonka és a tojás mellett.
Kiszivároghatott néhány részlet a Naughty Dog projektjeiről, köztük a The Last of Usról és egy fantasy játékról.
10 percen keresztül nézhetjük a Final Fantasy XV-öt is fejlesztő csapat újdonsága, a Forspoken játékmenetét.
A Rockstar Games nagy visszatérője taszította le a trónról a FromSoftware fantasy kalandját, így megint a GTA V az első.
A Team Ninja összerakta az eddigi legkülönlegesebb Final Fantasy-játékot, ami nagyon messze áll a tökéletestől, de azért szerencsére akadnak szórakoztató pillanatai is.
Adunk a nosztalgiának rendesen, tíz, sőt húszévesnél is idősebb klasszikusok kerülnek elő a napokban.
Megjelent a Stranger of Paradise: Final Fantasy Origin, ami sajnos nem csak nevében hasonlít a Final Fantasy VII Remake-hez.
A lövöldék szerelmeseinek érdemes figyelni.
Ki ne szeretne egy Final Fantasy VII ihletésű ébresztőt az éjjeliszekrényére?
Az új biztonsági intézkedések olyan jól sikerültek, hogy a fiókok tulajdonosai sem férnek hozzá a cuccaikhoz.
Nem is olyan szörnyű a Dark Soulsba oltott Final Fantasy étvágya.
Az Elden Ring szuper karakterkészítőjét megfelelően beállítva Zseniális Teknős is lehet a fantasy kaland főhőse.
Hamarosan digitálisan, egy mobil társalkalmazás segítségével is játszhatjuk majd a népszerű fantasy társasjátékot.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)