War Thunder - már készül az Xbox One-os verzió
Ráadásul a tervek szerint kihasználja majd az Xbox One X nyújtotta lehetőségeket.
Ráadásul a tervek szerint kihasználja majd az Xbox One X nyújtotta lehetőségeket.
A Star Wars: Lázadók animációs sorozat előzménytörténete betekintést nyújt abba, hogyan hozta össze a széria két főszereplőjét, a volt Jedi lovagot és a gyönyörű Twi'lek lázadót a sors.
A Bungie már egy nappal a megjelenés után több száz játékost kitiltott a Destiny 2 PC-s változatából, de néhányuk esetében utólag megváltoztatták a döntést.
Bár a megjelenés csak holnap lesz, mi már most mutathatunk nektek egy kicsit az új Assassin's Creedből. Nyugi, nincsenek spoilerek.
A mesterséges intelligenciát a legtöbb játékban könnyű kijátszani, de mi van akkor, ha az ellenfelek folyamatosan ellesik a trükkjeidet? Tartsatok velünk és kiderül!
Legutóbb 2010-ben kalandozhattunk a digitális világban, azóta a Disney nem nagyon nyúlt hozzá az univerzumhoz. Jared Letót érdekli a folytatás, de vajon el is készülhet ez a film?
Legalább egy játék biztosan nem követi a trendet: a Warhammer: Vermintide 2-ben hagyományos módon szerezhetünk majd lootot.
Végre mozgás közben is láthatjuk a Fatshark játékát, ami nemcsak szebb, de sokkal többet is nyújt elődjénél.
Sokan gondolják álommelónak a CD Projekt RED stúdiójában töltött idejüket, de vannak, akik nem ennyire pozitív élményekkel távoztak, és véleményüknek hangot is adtak.
Az alvilági élet nem könnyű, de kemény munkával most te lehetsz a város legrettegettebb bűnözője.
Egy lelkes rajongó egészen lenyűgöző munkát végzett a klasszikus hős lemodellezésével. Nem is lenne rossz egy ilyen játék.
Megjelent a The Evil Within 2 és a DigitalFoundry csapata már rá is kötötte a teszt szoftvereket. Megnyugtató eredmények születettek.
Főleg a valláshoz, a mesterséges intelligenciához, és a felhasználói felülethez nyúl majd hozzá a Fall Update.
A PSVR tulajdonosok nyugodtan a polcon hagyhatják headsetjüket, mikor kipróbálják a Gran Turismo Sport demóját.
Aki még nem nyüstöli a ma megjelent Middle-earth: Shadow of Wart, az egy utolsó kedvcsinálóval hangolódhat a Középföldéért vívott küzdelemre.
A magyar rajongótábor erősen rácsapott a mozihálózat jegyelővételi rendszerére, ami annak rendje és módja szerint összeomlott. Van, akinek pénze is bánja, de a Cinema City igyekszik megnyugtatni a károsultakat.
Kiutaztunk Londonba, ahol négy órán keresztül nyúztuk a hamarosan megjelenő Assassin's Creed: Originst. Nemcsak mesélünk róla, de meg is mutatjuk, milyen volt.
A majmok bolygója filmeket összekötő Planet of the Apes: Last Frontier inkább tűnik egy interaktív mozinak, mint a klasszikus értelemben vett videojátéknak, de az eseményeket mi fogjuk befolyásolni és nem lesz könnyű dolgunk. Ebből ad ízelítőt a legújabb trailer.
A Warner Bros. és az HBO kiadták a Game of Thrones: Conquest mobiljáték nyúlfarknyi kedvcsinálóját, valamint azt is elárulták, hogy mikortól tölthetjük a stratégiai MMO-t.
A karaktert játszó Mark Hamill megnyugtatta a rajongókat, akik az új lények testi épségéért aggódtak.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)