PES 2020 teszt - filmszerű jelenetek a pályán
A Konami az eddigi legjobb PES játékot készítette el, amely a FIFA-nak is komoly kihívója lett.
A Konami az eddigi legjobb PES játékot készítette el, amely a FIFA-nak is komoly kihívója lett.
Vége a klasszikus számítástechnikának, kukázhatjuk a PC-ket - ehhez hasonló címekkel harangozták be a Google új bejelentését. Pedig mindez egyáltalán nem igaz annak ellenére, hogy valóban nagy lépés a kvantumfölény.
A rejtélymániás J.J. Abrams egészen sok mindent felfedett nekünk a Skywalker Saga minden tekintetben gigantikus fináléjából a legutóbbi előzetesben, így most alaposan górcső alá vettük az ott látottakat.
Nemsokára már nem kell ilyen-olyan megoldásokkal vacakolni, mivel az Nvidia saját programját használva tehetjük szebbé játékainkat.
Rengetegen kíváncsiak az ikonikus filmsorozat legújabb darabjára.
A PC-sek már jövő hónapban egyetemi hallgatókat csinálhatnak a simekből, de a konzolosoknak sem kell túl sokat várniuk az újdonságokra.
A Zen Studios elhozza a Universal filmes rémségeit a flipperjátékba, így többek között találkozhatunk Drakulával és a Múmiával is.
Néhány kiszivárgott kép alapján szinte biztosra vehetjük, hogy hamarosan a felsőoktatás is bekerül a játékba.
A Marvel's Avengers eddigi trailereiben főleg az A-nap eseményeit láthattuk, de a Crystal Dynamics feje nemrég arról is mesélt, mire számíthatunk majd a tragédia után.
Csak hogy újra együtt lóghasson Bosszúálló-pajtijaival.
Nemsokára végre már a Sony és a Microsoft konzoljain is elláthatjuk a beastmanek baját.
Hidetaka Miyazaki elmondta, hogy ez a döntés túlmutat rajta, pedig az első rész a kedvenc Souls játéka.
Játékadaptációt kapott a FIA Kamion Európa-bajnoksága, amelynek végeredménye a fémszörnyetegekkel ellentétben nem túl acélos.
A legújabb trailer a fiatal Inhuman lányt mutatja be, valamint azt, hogy hogyan került kapcsolatba a Bosszúállókkal.
Ha mindig is kíváncsiak voltatok arra, hogyan csinálja a Blizzard az MMO látványos videóit, itt a tökéletes olvasmány.
Lehet, hogy a porgok után új kedvencet avathat az internet szelíd népe.
Egy nemrég lezárult vizsgálat alapján a filmstúdió több helyen is megsértette a kaszkadőrök biztonságára vonatkozó szabályokat, ez vezethetett a tragédiához.
Ha szerettétek az eredeti rajzfilmsorozatot, akkor ezt is imádni fogjátok.
A harcosok közé nemsokára érkező halálosztó gépezet ugyan nem a legendás osztrák színész hangján szólal majd meg, de azért neki is köze van a szinkronhoz.
Ugyan a Broomstick League nem rendelkezik Harry Potter licenccel, de megszólalásig hasonlít a sebhelyes homlokú varázslótanonc kiválasztott kedvenc sportjára.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)