Egészen kemény lehet a Battlefield 2042 Hazard Zone módja
Egy még be nem jelentett módról derültek most ki infók egy adatbányásznak köszönhetően.
Egy még be nem jelentett módról derültek most ki infók egy adatbányásznak köszönhetően.
Az iskolakezdés nem olcsó, de legalább a távoktatáshoz szükséges programokra nem kell sokat költened, ha kihasználod ezeket az ajánlatokat!
A mod kapcsán közzétett fejlesztői napló a legendás nyugdíjas gamer figyelmét sem kerülte el.
Az Xbox feje elég egyértelműen közölte velünk a csapat álláspontját.
Az Nvidia mérnökeit a szokásosnál is nagyobb kihívás elé állította a cég első embere az idei konferencián, de a végeredmény lenyűgöző lett.
David Bruckner fogja összehozni a Hulu horror szériáját, ami nagyban eltérhet a filmsorozattól.
A Grand Theft Auto IV grafikus motorja keltette életre.
Korábban úgy vélte, a lehető legjobb pillanatban ért véget Freddie Mercury története.
Régóta pletykálják, hogy PC-n csak az Epic Games Store-ban lesz majd elérhető a FromSoftware-féle Elden Ring, de a jelek szerint nem ez a helyzet.
Évekig dolgozott rajta a Gearbox, mielőtt feláldozta a nagyobb bevétellel kecsegtető projekt kedvéért.
Az öngyilkos osztag kasszáknyál nyújtott teljesítménye elmaradt a várakozásoktól, minden jel szerint alábecsülte a Warner a hibrid premier hatását.
Tovább fokozódik az feszültség a Disney és a Fekete Özvegyet alakító Scarlett Johansson között, most a médiaóriás vágott vissza újabb feltételezésekkel.
Walter Hamada biztató nyilatkozatot adott a közös jövővel kapcsolatban.
Az EA számművészei valószínűleg nem feltételeztetek eget rengető bevételeket egy újrakevert gyűjteménytől.
A végleges változathoz képest eltérő, fekete kontrollerrel érkező gép csak rövid ideig lehetett az aukciós oldalon.
A Pókember-rajongók úgy gondolták, Deborah Ann Woll és Kirsten Dunst is ott van a Spider-Man: No Way Home forgatásán, de csak félig lett igazuk.
Maga a film producere közölte, hogy nem kell aggódni a rajongóknak: lesz erőszak bőven.
Egy csapat elképzelte, hogy milyen lenne a LucasArts klasszikusa az Epic új grafikus motorjával.
Újabb részletek derültek ki az átnevezett Pro Evolution Soccerről.
A stúdió a befektetőknek szóló pénzügyi tájékoztató napján közölte a döntést, nem tudni, a botrányoknak mennyi köze van ehhez a lépéshez.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)