Lehúzza a fejlesztőket a Nintendo?
A Gamasutra szerint a fejlesztők nem keresnek túl sokat a WiiWare által.
A Gamasutra szerint a fejlesztők nem keresnek túl sokat a WiiWare által.
A fejlesztők válaszolnak Brad Wrightnak, és melleseleg minden érdeklődőnek.
Jövő héten Killzone 2 frissítés érkezik, melyben a többjátékos módot érintő problémákra kínálnak megoldást a fejlesztők.
A Sony ugyan szándékosan nem teszi egyszerűvé a PlayStaion 3 programozását, úgy látszik hajlandó engedményekre.
Ambiciózus és nagyravágyó projekten munkálkodnak az eredeti BioShock epizódért felelős 2K Boston fejlesztők.
A kiadók és játékfejlesztők sokszor támadták már a Sony-t. Most éppen a PSN van terítéken.
Érdekes ötlettel állt elő a SwitchGames, ami gyakorlatilag az egyik legnagyobb használ játékokat forgalmazó cég.
Spekulációkra okot adó közleményben a Zenimax Online Studio vezetői elárulták, nagyszabású MMOG játékon dolgoznak.
Carmageddon sorozatot idéző véres versenyen dolgoznak uráli fejlesztők, hamarosan debütál a Clutch (Armageddon Riders).
Hivatalosan megerősítették, hogy a Ubisoft kivette az eredeti fejlesztőcsapat kezéből a reményteljes projektet.
Magyar fejlesztésű, ingyenesen letölthető iPhone/iPod Touch játék bemutatkozására került sor múlt hónapban.
A friss PCGA tagsággal rendelkező Capcom szerint a fejlesztők túlzottan konzol centrikusak. Ezen pedig változtatni kell.
Meglepő módon válaszolt a Sony elnöke, a PlayStation 3-at ért kritikákra.
Jelen pillanatban három fejlesztőstúdió munkatársai dolgoznak a God of War harmadik epizódján
Az Alien fanok egyik szeme sír, a másik nevet. A Sega kavar a címekkel, és a fejlesztőkkel.
A videó segítségével betekintést nyerhetünk a fejlesztők beteg elméjének legmélyebb bugyraiba.
Végső elkeseredésében Takao Ike felrobbantotta volna egyik favorit fejlesztőstúdióját, emellett 80 trillió jent követelt.
Mindig öröm olyan eseményről olvasni, amikor egy kezdeményezés fő célja nem csupán az, hogy valaki megtömje a zsebét.
A fejlesztőknek már csak szokásuk, hogy egymás műveit ötletszerűen fikázzák egy kicsit. Most éppen a Maxis szólt be.
Van még hely manapság a lelkesedésből játékfejlesztésbe vágó kis csapatoknak, garázsfejlesztőknek? Mi az hogy!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)