Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 3732

Starship Troopers kicsit előbb

Hír | 2005.09.15 20:49

Mára már egészen biztosan sokan kipróbáltátok a Starship Troopers nem is olyan régen megjelent demóját, de meg merem kockáztatni, hogy a bemutatása óta már tucatszor tv-ben is vetített filmen keresztül még többen ismertétek meg az ürgárdisták rovarokkal vívott harcát. A játék megejelnéséről már egyszer hírt adtunk, de a kiadó volt olyan jó és úgy határozott, hogy a régebben kitűzött Október 26-i dátum helyett már Október 24-én kezünkbe vehetjük majd a játékot.

[MOZi] Doom november 10-én!

Hír | 2005.09.15 08:06

A MoziNet mindig is jólértesült volt a hazai mozipremierek ügyében. Előfordultak ugyan módosítások, de az a forgalmazó egyik fenntartott jogából következett. Szóval jól látható, hogy a Doom-film hazai premierje november 10., ami az amerikai bemutató után majd' egy hónappal van. A lista elég impozáns (régen nem lehetett előre tudni ennyi dátumot), és a sok közül kiemelném még Harry Potter és a Tűz Serlegét, amelynek hazai bemutatója december 8., vagyis ő is késik egy kicsit. Mindenesetre megint szép karácsonyunk lesz, én nagyon várom Narniát is!

[MOZi] PotC 2 főgonosz?

Hír | 2005.09.13 12:48

Egy szemfüles olvasónk, Hepathos lett figyelmes az alábbi rajzolt képre. Tudva levő, hogy készül a Karib tenger kalózai című Disney film második része Johnny Depp főszereplésével. A képen látható figura nyilván az (egyik) főgonosz lesz majd a filmben. A fotó egyébként az idei Comic-Con fesztiválon készült. Egy kicsitt szaftosabb, mint a múltkori poszter :)

'Reggelt!

Hír | 2005.09.10 10:02

Nos bár ma úgy látszik kicsit elcsúsztunk, azért jó reggelt eme szép napsütéses napon. Reméljük egész nap így marad. Hírek a mai nap is lesznek bőséggel, mindenki szemezgethet majd kedvére.

Rendszerváltás Oroszországban. A párttitkár idegesen járkál az irodájában. Egyszerre csak, megkérdezi a falon lógó Lenin képet: - Iljics, Iljics, mi lesz velünk? - Mi lenne - szól a kép - engem leakasztanak, téged meg fel.

Két kártyahelyet foglal az R520!

Hír | 2005.09.08 16:13

Milyen szánalom... Az Nvidiának sikerült megoldani, hogy a csúcskategóriás 7800 GTX videókártyája egy helyet foglaljon el az alaplapon, az ATi új, R520-as chipje ezzel ellentétben elég szélesre sikeredett. Az alábbi képek tanúsága szerint legalábbis. Ezzel egyenes arányban nyilván a rajta lévő venti is hangosabb lesz egy kicsit a konkurenciánál.

[MOZi] Jó lesz a Doom film...?

Hír | 2005.09.08 12:12

Rosamund Pike angol színésznő először debütál akciófilmben, méghozzá a Doomban és attól fél, hogy alakítása rontja a produkció sikereit, nyilatkozta a The Sunnak. Hozzátette, már látta a filmet Los Angelesben a múlt héten, és úgy gondolja, az mégis jó lesz. "Azért vállaltam a szerepet, mert amerikait játszhatok benne és nagyon szerettem volna a Creature Workshoppal dolgozni. Ők csinálták a lényeket az Alien filmekben és ezt nagyon izgalmasnak találom." Rosamund imádott Rockkal együttdolgozni, csak egy kicsit megrettent a pasi méreteitől. "Nagy darab fickó, félelmetes a megjelenése, de ugyanakkor nagyon aranyos ember." Magyar premierdátum egyelőre nem ismert, nyugaton október 18-án mutatják be a filmet.

WoW, hogyan tovább?!

Hír | 2005.09.07 20:50

Már sok víz lefolyt a folyókon, mióta a Blizzard emberei kiadták utolsó haditervüket a WoW jövőjével kapcsolatban, így elérkezettnek érezték az időt, hogy nyílvánosságra hozzák legújabb ötleteiket. Csapjunk is rögtön a lovak közé és kezdjük a legfontosabbal, dobpergés, hatásszünet.... és igen, végre elárulta Shane Dabiri vezető producer, hogy mikor és hol vethetjük az első pillantásunkat az immáron nem titkoltan készülő WoW kieg.re. A nem mindennapi eseményre a BlizzCon-on kerül majd sor, így biztosan az egész rendezvény a WoW körül fog majd forogni. Az úriember beszámolójának következő részében részletesen elemzi a reméljük hamarosan megjelenő 1.7-es patchet valamint elárult néhány konkrétumot is a már fejlesztés alatt álló 1.8-ból is. Az 1.7 verzió legnagyobb újítása a Zul'Gurub nevezetű terület megjelenése lesz. A wow rajongók biztosan tudják, hogy arról a területről van szó ott STV észak-keleti részénél, de ez a frissítés fogja tartalmazni az új Battlegrounds zóna (Arathi Basin) melett az öltöző nevű izgalmas kis izét is. Az 1.8-as patch előkészületeinél nagymértékben figyelembe vették a játékosok kivánságait így végre kicsit rágyúrnak a PvE-s vonalra is, így számtalan új küldetéssorozat jelenik majd meg a játékban elsősorban Silthius-hoz kötődően, de lesz egy teljesen új többrészes instance is. Az új dungeon Ahn’Qiraj néven fog majd futni és a BlackWing Lair-hez hasonlóan egy "könnyebb" 20 fő számára tervezett külső és egy igen erőteljesen nehéz 40 fős belső részre fog majd oszlani. Hosszabbítás: Nem a játék jövőjének részét képzi, de az elmúlt napok/hetek sajnálatos laggjai miatt a Blizzard két napos előfizetés hosszabbítást adott kárpótlásul minden európai WoW játékosnak.

Driver: Parallel Lines képek

Hír | 2005.09.07 11:41

Az egyre feltörekvő 1UP emberkéi megszerezték a tényleges első screenshotokat (nem, nem scaneket) a következő Driver epizódból. Hosszas ódákat nem zengenék róla, mert bár elég állat lesz, egyelőre úgy tűnik, hogy csak konzolokon jelenik majd meg. Mivel azonban az idei Games Convention keretein belül elhangzott, hogy "lehet lesz PC-re is", úgy gondoltam foglalkozhatunk vele kicsit. Erre tessék.

[MOZi] Superman Returns teaser!

Hír | 2005.09.05 09:40

Letölthető a Superman Returns első filmelőzetese! Nagyon rövid, nagyon nem mutat semmit, de azért kellően hangulatos, főleg a zene miatt, ami próbálja egy kicsit felidézni a múltat. A film jövő nyáron érkezik Bryan Singer rendezésében. A Newsweek pedig egy kétoldalas cikkben számol be elsőkézből, mire is számíthatunk majd (szpojlerveszély!), és néhány új képet is mellékeltek.

GeForce 6250?!

Hír | 2005.09.04 11:05

A the INQUIRER-es srácok egy kicsit közelebbről megvizsgálták a 78.01-es ForceWare-t, és azt vették észre, hogy ez támogat egy bizonyos GeForce 6250 videokártyát. Feltételezések szerint az nVIDIA hamarosan bejelenti ezt a kártyát és pont a Radeon X550 ellen fordítja. Nem meglepő ez, hisz az X550-esek nagyon fogynak, és az nVIDIA bizonyára nem fogja ezt annyiban hagyni. Találgatások szerint a GeForce 6250-est egy gyorsabb NV44-es chip fogja hajtani. Egy GeForce 6700XL-ről is szó esett, de semmi konkrétat nem lehet tudni róla. Elképzelhető, hogy egy gyorsabb NV43-as chip fogja működtetni ezt a kártyát. Thanks laccii, forrás: VGA Central. Eközben a GameSpot pletykalistáján felbukkant egy érdekes rész, amely azt taglalja, hogy vajon kiknek van igaza: azoknak akik szerint a GeForce 7800GTX gyengébb a PlayStation 3-ba kerülő RSX grafikai chipnél, vagy azoknak, akik ezt fordítva gondolják. Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy utóbbiaknak van igaza, vagyis az RSX chip még mindig erősebb, mint a jelenlegi PC-s bajnok videokártya, a 7800 GTX. A fenti oldalon több érdekességről is olvashattok.

Átalakult az EA vezetősége

Hír | 2005.09.03 11:17

Lemondott az Electronic Arts két vezetője is, egyikük Don Mattrick Studióelnök, másikuk pedig Bruce McMillan vezető alelnök, s a továbbiakban a cég átszervezéssel kívánja betöltetni a megüresedett posztokat. Don Mattrick helyett így Paul Lee ülhet majd a EA Worldwide Studios elnöki székébe, aki 23 éven át vezette sikerrel a céget és annak jogi elődjeit. Itt olvashattok további részleteket a kinevezésekről és áthelyezésekről. Látható, hogy az EA tényleg komolyan gondolja, hogy ideje kicsit változtatnia, ha továbbra is világelső játékkiadó szeretne maradni...

'Napot!

Hír | 2005.09.03 10:31

Kellemes szombat délelőttöt mindenkinek! Hát eljött a nap, mikor az iskolakezdés fáradalmait mindenki kipihenheti és itt úgy látom, hogy ehhez az idő is kedvez. A tegnapi nap hírömlenye után valószínűleg ma azért egy kicsit békésebb nap elé nézünk. Vágjunk is bele.

A munkahelyre egy szőke titkárnő kerül. A főnöke észreveszi, hogy bár cseng a telefon, a titkárnő sosem veszi fel. Amikor megkérdezi, hogy ennek mi az oka, a titkárnő így felel: - Természetesen nem veszem fel! Tíz esetből kilencszer úgyis magát keresik!

Blizzard pert nyer

Hír | 2005.09.02 18:57

Még régen Gyu mester tollából olvastam először a Blizzard által meghirdetett Zero Tolerance elvet, miszerint ha valaki megsérti a végfelhasználói szerződést, annak pápá. Nos, ha nem is egészen ez történt, mindenesetre a Blizzardnak megint igaza lett. Arról van szó, hogy pár lelkes fiatalember kicsit meghekkelte a fent említett cég játékainak multiplayer részeit, hogy az ne a hivatalos BNet szervereken fusson. Nos, ez egyértelműen törvénybe ütközik, bíróság elé vitték az ügyet, és a Blizzard megint nyert. Szerintem nem volt kérdéses. Részletek itt.

[DEMO] Ca3D-Engine Updated

Hír | 2005.09.02 18:45

Mi is az a Ca3D-Engine? Lényegében egy korszerű 3D-s alkalmazás, aminek a segítségével mindenki alkothat magának (esetleg kicsit később eladásra?) saját készítésű 3D-s programokat, játékokat, szimulációkat, ilyesmi. Akit netán kicsit behatóbban érdekel a téma, illetve érez magában elég kreativitást, ide kattanjon.

[DEMO] Bet On Soldier!

Hír | 2005.09.02 10:15

Egy kicsit előbb, mint ígérték (sebaj, sőt!) megérkezett a Bet On Soldier című futurisztikus FPS kipróbálható egyjátékos demója! A kicsinek éppen nem nevezhető letöltést követően a három választható karakter valamelyikével tolhatjuk végig a teljes verziót első két küldetését, pontosabban a gyakorlópályát (Patrol) és a Cargo Bay nevezetű naaagy térképet.

[MoD] UT 2004 - Killer Floor

Hír | 2005.09.01 15:46

A Killer Floor egy olyan mod, mely a 28 nappal később, a Resident Evil és más zombis filmeken alapul. A Killer Floor egy horror, együttműködés alapú multiplayer modifikáció, amely a mai Londonban játszódik. A mod lényege, hogy meg kell mentenünk magunkat és társainkat a mutáns, vérszomjas zombiktól, hogy megélhessük a következő napot. A modnak van egy egyjátékos része is, amelyben a brit tengerészet egy tagjaként kell teljesítenünk küldetéseinket Kondon véres utcáin. A fájl egy kicsit nagyra duzzadt, közel 120 MB, de akit nem rettent el a méret, az innen letöltheti.

[MOVIE] Bone

Hír | 2005.09.01 09:24

Szépen csendben készülget a háttérben a Bone elnevezésű 3D-s kalandjáték, mely egyre pofásabb, és ami a legfontosabb, egyre szórakoztatóbb. Az egész úgy lett kialakítva, hogy leginkább egyfajta képregényre hasonlítson. Néha még kicsit Sam & Max beütéssel is rendelkezik, persze nyilvánvaló, hogy nem azon alapszik. Az első videóját mindenképpen érdemes letölteni, természetesen lokálból :)

[KéPZ] Frissítés!!

Hír | 2005.08.31 13:28

Mai képfrissítésünk két versenyzője teljesen új játék, egyiküket pont ma jelentették be - ő pedig a Chameleon. Annyira nem is csúnya... :D A többit is érdemes megnézni, bár én már kicsit unom a tömérdek Black & White 2 képet, inkább jöhetne már valami demó féleség.

  • Battlefield 2: Special Forces (2)
  • Black & White 2 (5)
  • Chameleon (3)
  • Civilization IV (5)
  • Dreamfall: The Longest Journey (4)
  • Pacific Liberation Force (6)
  • Rome: Total War - Barbarian Invasion (32)
  • Toca Race Driver 3 (7)
  • Warhammer 40,000: Winter Assault (4)

  • [KéPZ] Frissítés!!

    Hír | 2005.08.30 19:11

    Újabb, a "miért ne" kategória résztvevői. Ennél azért persze kicsit többről van szó, az sem igazán árt, ha a "H" betű környékén szétnéztek :P

  • Bad Day: L.A. (9)
  • Battleground Europe (10)
  • Black & White 2 (17)
  • Broken Sword 4 (1)
  • Condemned (8)
  • East Front (7)
  • Galactic Civilizations II (5)
  • Half-Life 2: Aftermath (10)
  • Need For Speed: Most Wanted (6)
  • RollerCoaster Tycoon 3: Wild! (4)
  • Resident Evil 5 (3)
  • Rise of Nations: Rise of Legends (4)
  • The Stalin Subway (7)
  • The Suffering: Ties That Bind (6)
  • The Witcher (5)
  • Titan Quest (10)
  • Total Overdose (5)

  • 'Reggelt!

    Hír | 2005.08.29 09:41

    Kellemes hétfőt! Igyekezzetek kiélvezni a vakáció utolsó napjait... Az időjárás szerencsére próbál kedvezni nekünk, de szerintem majd ősszel lesz a megszokottnál egy kicsit melegebb. Hírek tekintetében pangás van, de azért találtam néhány érdekességet.

    -Mi a legjobb tojásfesték? -A rúzs.

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)