Nem volt ám olyan nagy a Battlefront 2 botránya, mint amilyennek tűnt
Persze lesznek következményei, de az Electronic Arts nem fog belebukni, a Disney pedig nem adja másnak a jogokat.
Persze lesznek következményei, de az Electronic Arts nem fog belebukni, a Disney pedig nem adja másnak a jogokat.
Vannak olyan helyzetek, amikor a PlayerUnknown's Battlegrounds szervereinek működése miatt a nagyobb pinggel bíró játékosok kerülnek előnybe, amit nemrég egy livestream elég idegesítő jelenete is bizonyított.
Megjött a videojáték-adaptáció második előzetese, aminek köszönhetően a három nagyra nőtt állatot kicsit közelebbről is megvizsgálhatjuk.
Egy rajongó moddal hozta be Mariót, Luigit, Bowsert és a többieket az egyik klasszikus konzolos FPS-be, egyedi változata ráadásul még Nintendo 64-en is fut.
Ugyan a PlayerUnknown's Battlegrounds készítői szerint a játékosok jelenleg könnyen csalónak nézhetik tisztességes társaikat is, a stúdió rengeteg cheatert talált, akiket egyből lapátra is tettek.
A Destiny 2 nemrég indult eseménye, a legújabb faction rally során a Bungie-nak ismét sikerült felhúznia a játékostábort, ismét a jutalmak drasztikus - és sokak szerint felesleges - visszafogásával.
Két Oscar-esélyes film is megérkezik a mozikba, de Gary Oldman Churchillje és Willem Dafoe floridai álma mellett beülhetünk Gerard Butler zsarus akciózására és egy norvég thrillerre is.
A kiadó még nem jelentette be a Red Faction: Guerrilla PS4-es és Xbox One-os változatait, de egy üzletlánc honlapján már feltűnt a két új verzió.
Már a megjelenés napján frissítenünk kell majd a Monster Hunter Worldöt, ugyanis egy fontos és néhány kisebb feature csak az első napi patch telepítése után lesz használható.
A Yakuza 6: The Song of Life a sorozat eddigi hagyományaihoz híven rengeteg kikapcsolódási lehetőséget ad a fő sztoriszál mellé, amiket most egy új trailerben nézhetünk meg.
A januári GameStar teljes játékával négyen az igazi együtt játszani, erre pedig most van számotokra egy kedvezményes ajánlatunk.
Kiszivárgott egy új modell, amelyben az online játékokban azért vetnék be a mesterséges intelligenciát, hogy még több pénzt csikarjanak ki a felhasználókból.
Az elkövetkezendő hónapokban nem csak két sztori-DLC jelenik meg az Assassin's Creed Originshez, hanem az oktatójellegű Discovery Tour is megérkezik.
A készítők szerint a BioShock eredeti változatából kikerült az élcelődő üzenet, amivel az egyik programozó üzent kollégájának, a nemrég kiadott felújított változatban viszont ismét megtalálható a mókás easter egg.
Igaz pontos időt nem tudtunk meg arról, mennyi, csak a sztorira koncentráló lesz a Days Gone-ban, de a főszereplőt alakító színész elmondta, hogy bőven akadt dolga a játékkal.
Sokan azt hitték, hogy kedvezményesen zsákolhatják majd be a felturbózott verziót, de sajnos szó sincs akciós árról.
Liam Neeson megint akciózik, s bár fáradhatatlanul űzi az ipart, lassan ideje lenne elgondolkodni a nyugdíjba vonuláson. Legalábbis ami ezt a zsánert illeti.
Liam Neeson 2018-ban is folytatja az akciózást, Matt Damon összezsugorodik, és azt is megnézhetjük, hogy mi kellett Micimackó történetének létrejöttéhez.
Közel négy évvel az eredeti rajt után PS4-re és Xbox One-ra is megérkezik az Assassin's Creed Rogue, a felújított változattal pedig akár 4K-ban is játszhatunk.
Először adatbányászok bukkantak a Destiny 2-ben a Crimson Days játékbeli event visszatérésének nyomaira, majd a Bungie is megerősítette az érkezését.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)