Napi E3 összefoglaló
Gyorsan, még mielőtt éfjélt üt az óra, összefoglalom, mivel bővítettük ma E3-as listánkat. Íme:
Gyorsan, még mielőtt éfjélt üt az óra, összefoglalom, mivel bővítettük ma E3-as listánkat. Íme:
Újabb, érdekes dolgokkal bővült az E3 szekciónk:
Reméljük, a Lionhead Studios nem hangzik senki előtt ismeretlenül. A Peter Molyneaux vezette csapat készítette éveken keresztül a Black & White-ot, most pedig hivatalosan is bejelentették ennek folytatását. Az új rész azután játszódik, hogy munkánk végeztével kicsit magukra hagytuk népünket, és azok időközben felfedezték a technológiát, ami egy idő után harchoz vezet. Mivel embereink sokkal talpraesettebbek, nem az lesz a feladat, hogy az alapdolgokat megtanítsuk nekik, hanem olyan morális kérdések kerülnek a középpontba, mint hogy békésnek vagy harciasnak neveljük-e őket, szítunk-e konfliktus közöttük (vallási alapon ez nem lesz nehéz) stb. Megjelent az első négy kép is, a GameSpot pedig elkövetett egy rövid előzetest.
Még meg sem kezdődött a Los Angeles-i összeröffenés, de mi máris egy rakás újdonsággal szolgálunk nektek az E3-as szekciónkból:
Ismét egy szép, elég nyárias reggelre ébredtünk. Az ifjú titánok ma/éppen most újabb megmérettetés elé néznek. A matek érettségi ezekben a percekben is tart...Sok szerencsét nekik! Aki nem e nemes "továbblépésen" munkálkodik, az tekintse meg mai felhozatalunkat:
Az Eidos Interactive, jó szokásához híven ismét bemutat néhány újabb PC-s alkotást, az idei Electronic Entertainment Expo-n. Jelen lesz a Tomb Raider: The Angel of Darkness, a Hitman 2: Silent Assassin, a Praetorians, valamint a Deus Ex 2: Invisible War is! Ezeket már korábban bejelentették, tehát úgy tünik, hogy igazi nagy meglepetést nem az Eidostól kapunk...
A Eidos Interactive elárulta, hogy készülő Hitman 2: Silent Assassin című játékuk PC mellett Xbox-ra és PS2-re is megjelenik. Az IO Interactive által fejlesztett alkotás előreláthatólag idén ősszel lát majd napvilágot (és reménykedhetünk, hogy PC-n jelenjen meg először)!
Közeleg az E3, és még mindig nem szorítottak vissza minden infót... A mai képek mellett, még jó néhány érdekes hír vár ránk - legalábbis ezt sugallja a reggeli felhozatal.
Elképesztő ütemben gyorsulnak a CD író technikák. Szinte kapkodja az ember a fejét, a nagy gyártók sorra kontráznak rá az addig leggyorsabbnak hitt példányokra. Most épp a Sharp volt soron, kifejlesztett ugyanis egy olyan chipet, mely lehetővé teszi a CD korongok 60x írását és olvasását és úgy mellékesen még 16x-an pörgeti a DVD-ket is. Az új technológiával felvértezett meghajtók először júniusban érkeznek meg a boltokba, áruk azonban az új technika miatt elég borsos lesz.
Nézzétek meg az első képeket ebből a nagyon ígéretes Xbox címből, melyben egy Jack Slate nevű rendőrt alakítunk, aki egyik napról a másikra találja magát szembe addig barátnak hitt ismerőseivel (hmmm kicsit Max Payne-s nemde? :)). A képek mindenesetre nagyon rendben vannak, ha kíváncsi vagy rájuk, kattanj el ide.
A CDV nemrégiben "elmondta", hogy mely játékait mutatja be az idei E3-on...legalábbis azt hittük, hogy "csak" annyi lesz. Nos, tévedtünk :) A jelek szerint ugyanis készülget már a sokak által kedvelt Cossacks folytatása, a Cossacks II: Napoleonic Wars. Ebben valóban megismerheted Napoleon Bonaparte-t, és belekóstolhatsz a korabeli, történelmi stratégiákba. A játékot 10 nagyobb európai nemzet oldaláró kezdhetjük majd meg. 100 különféle egység és 160 épületfajta áll majd rendelkezésünkre, a 60 egyedi küldetésben. Ha mégjobban érdekel a játék, tekintsd meg a további részleteket itt!
Hmmm... A jelek szerint Oleg, orosz barátom a GSC Game World-tõl, gyorsabb volt, mint gondoltam. Az elõzõ hírben említettem, hogy küld nekem egy animációt, S.T.A.L.K.E.R.: Oblivion Lost játékukról. Nos, azt hittem, hogy legalább két napot kell erre várni...hát tévedtem :D Máris feldobtam szerverünkre ezt a kis gyöngyszemet, melyet errõl a címrõl tudtok letölteni (mérete 22,71MB).
Még alig ocsúdtunk fel a tömérdek GeForce4-es okozta kábulatból, az nVIDIA máris gőzerővel fejleszti a trónörököst. Az NV30 számos újdonsággal kecsegtet, melyekről csak némi információt csepegtetett a cég, ezek álljanak most itt:
A Westwood hivatalos fórumain bejelentették, hogy letölthető az internetről egy hamis Renegade kiegészítés, mely azzal hitegeti a játékosokat, hogy engedélyezi egy bizonyos légi egyég (ORCA VTOL aircraft) használatát. Ezzel szemben, ez a mod egy trójai vírust tartalmaz, mely szétkürtöli a világnak a játékunk sorozatszámát! Ezért hát figyeljünk, hogy csak a hivatalos javítást telepítsük!
A chipóriás Intel végre reagált az AMD Athlon XP processzorainak teljesítmény, nem pedig a valós érték alapján történő elnevezéseire. Az Intel szerint az AMD ezzel nemcsak megtéveszti a vásárlókat, hanem a névben szereplő érték nem éri el egy azonos órajelű Pentium 4-es teljesítményét. Konkrétan az Intel szerint egy Athlon XP 2100+ nem képes megverni egy 2.1Ghz-es P4-et, 1.73Ghz-es órajelével, pedig a tesztek szerint az AMD prockó Quantispeed architektúrájára alapozva számos tesztben fityiszt mutat a majdnem 400Mhz-el gyorsabb Pentiumnak. A Gigahertz-verseny valószínűleg tovább folytatódik, egyre nagyobb lendülettel, mi kíváncsian várjuk ki kerül majd ki győztesen végül.
A PC.IGN stábja készített egy interjút Peter Molyneux-vel, a Lionhead éppen készülő játékáról, a Black & White 2-ről! Ezen az oldalon megtudhattok néhány nagyon érdekes dolgot a még elég messzi távolba tekintő projectről. Az interjú egésze angolul van, így nem árt némi angol tudás...
Az Eidos elárulta, hogy Hitman 2: Silent Assassin című akciójátékuk csak idén szeptemberben lát majd napvilágot. Az néhány héttel ezelőtti ígéretek szerint a programnak már a boltban kellene lennie! Ezzel szemben a Microsoft sokkal bíztatóbb hírekkel rukkolt elő. Dungeon Siege nevezetű 3D-s szerepjátékuk ugyanis már nagyon közel van hozzánk...Ha érdekelnek a pontos megjelenési dátumok, klikkelj ide (a hazai pontos megjelenés egyelőre nincs feltüntetve...).
A GameSpot-ton elárulták, hogy az Eidos Interactive egy igen kellemetlen lépésre szánta el magát. A jelek szerint, Hitman 2: Silent Hunter című akciójátékuk egészen idén őszig nem kerül a boltok polcaira. A csúsztatást csak azzal indokolták, hogy több idő kell a játék fejlesztésére...Addig csupán a hivatalos weboldalában gyönyörködhetünk...
Most is néhány ígéretes alkotással jelentkezik képes rovatunk...Kiemelendő a Hitman 2, aminek csak egyetlen hibája van...még nincs kész :)
Megindultak az első pletykák arról, hogy mégis elkészül a néhány éve elveszettnek hitt Prey nevezetű játék. Tudjátok, ez volt az a program, mely a kor összes programját le akarta nyomni, de valamilyen oknál fogva sosem jelent meg (pedig már elég hatásos képecskék is voltak belőle). Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy az id Software még javában fejlesztés alatt álló Doom 3-as grafikus motorját használja majd, ami...hát elég ütős lesz. A játékot elmáletileg a Human Head fejleszti. Amint többet tudunk erről, rögtön megosztjuk veletek!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)