Őszi Logitech újdonságok
A 25. születésnapját ünneplő svájci cég mostani felhozatalából is érződött, hogy már réges-régen nem csupán a beviteli eszközök területén jeleskedik.
A 25. születésnapját ünneplő svájci cég mostani felhozatalából is érződött, hogy már réges-régen nem csupán a beviteli eszközök területén jeleskedik.
Megérkezett a FlatOut 2 című mostanában megjelent autóversenyzős játék új javítása.
A ThreadSpace: Hyperbol egy távoli jövőben játszódó taktikai játék, melyet mostantól bárki kipróbálhat a nyílt béta teszt segítségével.
A GTS Datanet elindította Budapesten teljes hurokátengedésen alapuló ADSL- és telefonszolgáltatását.
A Valve által elsőként kifejlesztett, és bizonyos értelemben a mai napig is teljesen egyedi Steam letöltő rendszere egyre népszerűbb. Ezúttal a Majesco állapodott meg a céggel, és mostantól az ő egyes játékaik is megvásárolhatóak a rendszerben. Ha most csatlakozol, elméletileg már fent van a BloodRayne 1 és 2, illetve az Advent Rising is. Ha minden jól megy, október elejétől már a Psychonauts is elérhető lesz. Jópofa megoldás ez, csak valahogy én még mindig úgy vagyok vele, ha már pénzt adok egy játékért, akkor annak szépséges doboza díszelegjen csak büszkén a polcomon... ezt a Steam nem teszi lehetővé, legalábbis egyelőre :)
Megérkezett az Apocalypto című akció-kalandfilm teljes, HD minőségű előzetese. A rendező a mostanában botrányairól elhíresült Mel Gibson.
Az NFSUnlimited.net rajongói oldal azt állítja, hogy birtokába jutott a hivatalos Need for Speed Carbon autólistának. Mindezt képekkel is bizonyítani tudja. Thanks Lord_Spider.
Már csak néhányat kell aludni, és kapható lesz a szeptemberi GameStar magazin. Közben mi már megkezdtük a következő szám előkészületeit. Sajnos mostanság igencsak "hírtelenség" honol a virtuális vidéken, de legalább egy lesz idő egy kicsit játszani valamivel.
| Egy skót szellemkastélyba túristák érkeznek. - Igaz, hogy itt szellemek is laknak? - kérdezi az egyik a skót teremőrtől. - Ugyan, én még nem láttam itt szellemet, pedig itt lakom 750 éve. |
A Turbine és a SAKURA bejelentette, hogy a Dungeons & Dragons Online: Stormreach mostantól fogva Japánban is elérhetővé vált.
Just Cause GOLDMint azt már mindenki tudja, a Just Cause című akcióban Rico Rodriguez CIA ügynök bőrébe bújva kell némi változást eszközölnünk San Esperito kormányában. A jelek szerint a játék mostanra aranylemezre került.
Huh... reggelt! Meg hétfőt! Nagggyon durva ez a mostani lapleadás :) Nagyon rég, vagy talán soha nem jött össze ennyi esemény. Zeroék vasárnap délelőtt három órányi nyers videoanyagot pottyantottak az ölembe a Games Conventionről, amit mára teljesen össze is kell vágnom. Alványhiány póver megvan, de sikerül tartani a határidőt, úgyhogy a szeptemberi DVD-n minden eddiginél hosszabb GSTV-re számíthattok. Majd azt is meglátjátok, miért. Szerencsére a GC lecsengett, ráadásul hétfő is van, így most annyira nincsenek hírek. Ennek alapesetben nem örülnék, de tényleg csak így tudom időben befejezni a videókat :)
| - Mi az, hosszú, sárga, meleg, és nem mozog? - Combino-villamos |
Superman, Batman, és a többi szuperhős rajongóit sajnos ki kell ábrándítanom (habár, figyelembe véve a nyomtatott média hőseinek kalandjaiból készített játékok hullámzó színvonalát, inkább megnyugtatom a fanokat), ezúttal nem egy Marvel- vagy DC-comic alapján hegesztenek gémet; a legújabb áldozat a népszerű online-képregény, a Penny Arcade. A rekeszizmokat időnként komolyan próbára tévő rövid szösszenetekből a Hothead Games készíti az először csak PC-re, később next-gen konzolokra is megjelenő alkotást. A fejlesztők nem először dolgoznak ismert karakterekkel, univerzumokkal, hiszen ők csinálták a The Simpsons Hit & Run és a The Incredible Hulk: Ultimate Destruction című játékokat, melyek az ismert sorozatra, illetve képregényre épültek. A mostani projektről egyelőre csak annyit tudunk, hogy a készítők az egyre népszerűbb epizodikus megjelenést favorizálják, ám a Half-Life 2 kiegészítőivel ellentétben ezek a játékok kizárólag az internetről lesznek letölthetőek, miután átutaltuk a szükséges pénzmennyiséget. Az első fejezet megjelenéséről még nincs információ, a címét azonban már közölték, a nem túl tömör "Penny Arcade Adventures: On the Rain-Slick Precipice of Darkness" nevet kapta a keresztségben.
[MOVIE] ATARI STAND @ GCA most következő videó még reggel kilenc óra, a lipcsei expó nyitása előtt készült, amikor még nem volt tumultus.
[MOVIE] ACTIVISION STAND @ GCGyu nagyon lelkes volt az Activision standjánál, hiszen egy rockbanda éppen hangolt, amikor ott jártak.
[MOVIE] TEST DRIVE UNLIMITED INGAME @ GCAz eddigi Test Drive Unlimited hivatalos trailerek nagyon hangulatosak voltak. A mostani ingame videó azonban egy kicsit más képet mutat.
[MOVIE] Crysis a térben is hódít!Nos bizonyára mindenki emlékszik rá, persze azok közül akik letöltötték Zero eddigi videóit, hogy az EA standjánál egy különleges 360 fokos teljes teret betöltő kivetítője volt.
Xbox 360 - a szürkeimport vége?Bejelentette az Xbox 360 kelet-európai premierjének időpontját. Megtörik a jég, és a Microsoft mostantól errefelé is is komolyan veszi a játékpiacot?
[KéPZ] Kane and Lynch: Dead MenNa és itt a sor vége. Na de csak mostanra. Biztos vagyok benne, hogy reggel mire felkelünk megint lesz egy rakat új kép. :-D
[PODCAST] A Spore-ra várva...Újabb podcast érkezett ebben a pillanatban. Gyu és ZeroCool épp a Spore prezentációjára vár az EA standja előtt.
[MOVIE] LoTR Online - Földön csúszás rulzÚjságíróink átcsusszantak a Turbine standjához, ahol a The Lord of the Rings Online: Shadows of Angmar című Gyűrűk Ura regényeken alapuló MMORPG-t próbálhatták ki.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)