A Microsoft finomított a Windows 11 gépigényén, búcsúzik a gyűlölt PC Health Check is
A redmondiak már nem ragaszkodnak a TPM 2.0 chiphez, és a processzorokra vonatkozó szigorú megszorításoknak is búcsút inthetünk.
A redmondiak már nem ragaszkodnak a TPM 2.0 chiphez, és a processzorokra vonatkozó szigorú megszorításoknak is búcsút inthetünk.
A Rare játéka ráadásul a Steamen tudott a lista élére kúszni, ami így még jobb eredménynek tekinthető.
A 343 Industries egy élvezetes és pörgős élmény mellett komoly történetmesélést is szeretne belefűzni a végtelen akciózásba.
A megfigyeléstől tartó felhasználók nem fognak örülni a Microsoft feltételeinek.
Néhány régi funkciót kigyomlál, néhányat csak háttérbe tol az új rendszer.
Újabb nehézségek elé néz a Microsoft, az Amblin és a Showtime közös produkciója.
A Microsoft villámgyorsan beépítette az AMD új technológiáját a Windows Game Developer Kitbe.
Egyelőre nem tudni, mi lesz a sorozat sorsa, de az Xbox feje például szívesen látna egy folytatást.
A jelek szerint az egyik fél teljesen vevő erre az ötletre, szóval akár még meg is valósulhat ez az integráció a jövőben.
A Microsoft hivatalosan is leleplezte a Windows operációs rendszerek következő generációját, szóval bőven van miről mesélnünk ebben a videóban.
A funkciókat egyelőre még nem lehet használni, de ezzel a módszerrel rögtön a megjelenés napján frissíteni fog az operációs rendszer.
Ahogy azt sejteni lehetett, a Microsoft új operációs rendszere nem spórol majd az Xbox-funkciókkal.
Erősebb masina fog kelleni az új operációs rendszerhez, mint elődjéhez.
A Microsoft az Amazonnal állt össze, hogy androidos appok széles kínálatát hozza el az új operációs rendszerbe.
Szebb külsőt, gyorsabb munkát és jobb teljesítményt ígér a Microsoft új rendszere.
Akár egy bűnszervezet vezére, akár egy sötét fantasy világ kalandozója akarsz lenni, az Xbox Free Play Days kínálata érdekes lehet neked.
A Microsoft hatalmas fejlesztést hajtott végre a szolgáltatás szerverein.
Hamarosan vége a találgatásoknak, néhány óra múlva hivatalosan leleplezi a Microsoft a legújabb operációs rendszerét.
Hát hol máshol akarnád megünnepelni a kék sündisznó 30. születésnapját, mint egy túlélésről és kreatív építkezésről szóló homokozóban?
Július végén lezárul az az extra pénzvisszatérítési program, amit a Cyberpunk 2077 miatt indított el a Microsoft.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)