Bosszúállók: Végjáték - jöhet egy kis szuperhősös bakiparádé?
A film ugyan többnyire komoly dolgokról szólt, de azért a forgatáson néha egész vidám volt a hangulat.
A film ugyan többnyire komoly dolgokról szólt, de azért a forgatáson néha egész vidám volt a hangulat.
A nemrég kikerült kép ugyan nem túl tiszta, de a kabátot és a maszkot nehéz félreérteni.
A rengeteg vidám Marvel bejelentés közé kis szomorúság is befurakodott. Az Agents of S.H.I.E.L.D. hetedik évada lesz az utolsó, és már azt is tudjuk, hogy miért.
Van, aki hatalmas potenciált lát abban, hogy a Mickey egeres cég bekebelezi az Activision-Blizzardot.
Azt még nem tudjuk, hogy festenek majd a filmben a szuperhősök, de most egy közös fotón megnézhetjük, kik fogják alakítani őket.
Rob Liefeld elmondta, hogy hamarosan hallani fogunk a folytatásról.
Azt még nem tudni, mennyire terjed el a filmvilágból indult óriás új fejlesztése, de a céljuk mindenképpen az, hogy a gyerekekhez ne juthasson el semmi, ami káros lehet nekik. Egyelőre még legalább annyi buktatója van, mint előnye.
Kevin Feige megerősítette, hogy az MCU negyedik fázisa tényleg csak két évet ölel majd fel, tehát a még korai stádiumban lévő, de a Comic-Conon már belengetett pár mozi az ötödik fázisra fog csúszni.
A szuperhősős mozinak végre valóban sikerül legyűrnie a 2009-es Avatart, legalábbis erre utalnak a pénzügyi előrejelzések.
A jó előre borítékolható mozik mellett akadt egy hatalmas meglepetés is.
Négy képregényből tudhatjuk meg, mi történt a Star Wars nyolcadik és kilencedik része között, a füzeteken pedig a Marvel szakemberei dolgoznak majd.
Szépen lassan kezd összeállni az élőszereplős Disney adaptáció stábja.
A számítógépes animációval kitömött oroszlán esete.
A Sony kötelékéből érkezett igazgató segít majd minőségi videojátékokat faragni a Disney franchise-aiból.
Emiatt viszont parkolópályára kerül a tervezett Akira adaptáció.
Technikai erődemonstációnak tökéletes volt, a történet még mindig szerethető, de egyébként semmi sem indokolja, hogy a 25 évvel ezelőtti rajzfilm helyett az új Az oroszlánkirályt nézzük meg.
A Disney bejelentette, hogy a Star Wars: Skywalker kora filmben szereplő Sith Trooperek is ott lesznek a jövő heti San Diego Comic-Conon.
A Disney végre megmutatta, hogy milyen kalandokat tartogat számunkra az 1998-as mese élőszereplős feldolgozása.
A Marvel-rajongóknak idén különösen érdemes lesz figyelni a San Diego Comic-Con eseményeit.
A Pókember: Idegenben filmben immár a mozivásznon is összecsapott Pókember és Mysterio, a titokzatos gonosztevő azonban a Marvel képregényekben is izgalmas múlttal rendelkezik.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)