Új hardveren dolgozik a Nintendo
Óriási siker a Nintendo Switch, azonban a jelek szerint a japánok már a következő gépüket tervezgetik.
Óriási siker a Nintendo Switch, azonban a jelek szerint a japánok már a következő gépüket tervezgetik.
A PlayStation 4-re érkezett HDR frissítés egyelőre a csodás látvánnyal új hibákat is hozott, szóval nem annyira őszinte a játékosok mosolya.
Egy Witcher rajongónak kötelező asztaldísz lesz ez.
Stabilabb és HDR-képes lett a The Witcher 3: Wild Hunt PlayStation 4 Prós változata.
Aki jobban szerette a 2014-es demóban látott dizájnt, az néhány perc alatt cserélheti magának.
Szinte letaglózó, hogy mennyire kevés idő alatt mennyire sokan iratkoztak fel a Fortnite-tal foglalkozó streamerre.
Egy újabb platformra látogat el a Campo Santo játéka, és a tervek szerint nem is kell sokat várnunk a megérkezésére.
Mindenki kezdheti számolgatni az aranyait, mert alig néhány nap van már csak hátra a Witchwood szett megjelenéséig.
Akik otthonról, a Twitch.tv-n keresztül szeretik élvezni az Overwatch e-sport tartalmakat, azok bizony élvezni fogják a bérlet nyújtotta előnyöket.
A VGChartz ismét összeszedte, hogy a megjelenésük óta, illetve az elmúlt hónapban hogyan alakultak az aktuális konzolos eladások.
Sértő megnyilvánulásai miatt Matthew "Sadokist" Trivett komoly büntetések elé néz.
A Milestone Studios hivatalosan is bejelentette nagysikerű sorozatán legújabb részét, ami a megszokott platformok mellett a Nintendo Switchre is meg fog jelenni.
A The Witcher 2: Assassins of Kings modkészletével valósul meg a Farewell of the White Wolf, amely a The Witcher 3: Wild Hunt befejezése utáni eseményeket meséli el.
Bár az Xbox One X-en már szebbé varázsolhattuk Ríviai Geralt utolsó kalandját, a PlayStation 4 Pro HDR funkcióját támogató patch még várat magára. Már az sem titok, hogy miért.
Azt pletykálják, hogy már nem kell sokat várni arra, hogy Switchre is ellátogassanak a zsebszörnyek.
A Blizzard jó szokásához híven elkezdte kiszórni a kiegészítő új lapjait. A tegnap este bemutatott szettben volt pár érdekes darab.
A résztvevők között olyan videojáték-ipari óriások is vannak, mint a Blizzard, a Riot Games és a Twitch.
Végre eljött a pillanat, ami elkerülhetetlen volt: a Twitch és a KFC megállapodást kötött.
A Wolfenstein II: The New Colossus még nem jelent meg Switchre, de hamarosan meg fog. Ennek örömére egy citromsárga konzol is készült, ami tökéletesen megy BJ dzsekijéhez.
Nem csoda, hogy új stúdiót nyit a CD Projekt Red, hiszen a Cyberpunk 2077 mellett egy másik AAA játékon is dolgoznak.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)