ELEX teszt - a Gothic után szabadon
A Gothic és a Risen játékok készítői ezúttal egy sci-fi és fantasy eleggyel próbálkoztak, ám ELEX névre keresztelt játékuk rosszkor volt rossz helyen, tele hibával.
A Gothic és a Risen játékok készítői ezúttal egy sci-fi és fantasy eleggyel próbálkoztak, ám ELEX névre keresztelt játékuk rosszkor volt rossz helyen, tele hibával.
Xbox One-on és PC-n holnaptól a SOMA egy új, kevésbé feszült módját is kipróbálhatjuk, ezt az élményt pedig jövő februárban kapják meg a PlayStation 4-es játékosok.
Ha eddig csak szemezgettél a Bethesda MMO-jával, akkor most itt a remek alkalom, hogy kipróbáld.
A Bungie úgy próbál új játékosokat csalogatni, hogy elérhetővé tesz egy ingyenes próbaverziót.
Egy érdekes zenés élményt jelentett be a Ubisoft, az Ode leleplezése ráadásul egybeesik a megjelenésének napjával is, így a PC-s játékosok már ki is próbálhatják a kiadó újdonságát.
A Steep kiegészítőjét a téli olimpia köré építették, teljesen új sportágakat fogunk tudni kipróbálni benne. A megjelenés sincs már messze, viszont előtte még egy nyílt bétatesztre kerül sor.
A rajongók továbbra is szívesen kísérletezgetnek az Epic motorjával, és néha egész jó dolgok sülnek ki ezekből a próbálkozásokból.
A virtuális valóságot kihasználó alkotásban csapatokba verődbe küzdhetnek meg egymással a játékosok. Ezt azért kipróbálnánk!
Néhány játékos a többiek élményét ugyan negatívan érintő, de mégis zseniális módszerekkel próbál minél többet begyűjteni a Star Wars Battlefront II szűkmarkúan mért kreditjeiből.
Nyílt hétvége helyett egy nyílt hetet kapunk a Total War fejlesztőitől, és még jutalmat is kapunk a próbálkozásért.
Egészen fura dolgot talált ki a Capcom, hogy népszerűsítse vegyes fogadtatású verekedős játékát.
Még a mai nap folyamán elérhetővé válik a játék kipróbálható verziója.
Mindhárom platformon elérhetővé vált a Wolfenstein II: The New Colossus díjmentesen elérhető próbaverziója.
A Steam újabb változtatásokkal veszi fel a harcot azokkal a "manipulatív értékelésekkel", amik a rendszert kijátszva, gyanús módon próbálják megdobni egy-egy játék ázsióját.
Csak a Payday 2 alapjáték és egy HTC Vive kell ahhoz, hogy VR-ban raboljunk bankot, vagy épp, amit.
Biztosan többen is eljátszottatok már a gondolattal, hogy a számítógép által termelt hővel el lehetne-e készíteni a reggelinket, de valaki ki is próbálta, az alany pedig egy GTX 1080 Ti volt.
Rengeteg játék várja a lelkes látogatókat az Xbox One PlayIT Show-n, de mi természetesen azokra voltunk leginkább kíváncsiak, amelyek csak jövőre érkeznek.
A támogatók egy része már próbálgathatja a játékot, ami most kapott egy vadonatúj kedvcsinálót.
A Blizzard ki akar próbálni valami újat, ám ehhez változtatni kell néhány dolgon.
Aki még megjelenés előtt kipróbálná a White Noise új lehetőségeit az hamarosan megteheti ezt a Technical Test szerveren.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)