A német vállalat bejelentette, hogy mobil üzletágának folyamatos veszteségeit nem kívánja tovább finanszírozni, ezért búcsút int a telefongyártásnak. A Siemens mobil részlegét nem kisebb cég veszi meg, mint a tajvani BenQ Corporation. A felek várhatóan ősszel ütik nyélbe a tranzakciót. Ez a mostani bejelentés üzleti szempontból némileg érdekes ugyan, bár cseppet sem meglepő. A Siemens köztudottan már csaknem 20 éve próbálkozik azzal, hogy az élbolyba kerüljön, de ez soha nem sikerült neki. Az új, és innovatív modellek késése, valamint a technológiai problémák egyre mélyebbre sodorták a céget az adósságok tengerében, amiből végül lehetetlenné vált a kitörés. Olyannyira, hogy 2004-ben a Siemens mobil ágazatának már közel fél milliárd eurós (!) adóssága halmozódott fel, ráadásul a veszteséges egységektől történő megszabadulás is további 300 millióba fog kerülni. A BenQ jelenleg Tajvan legnagyobb telefongyártójának számít, és a mostani üzlettel a világpiacon is negyedikké válik majd. Ez éves szinten 10 milliárd dollárt jelent, és nagyjából 10% körüli részesedést.
Érkezett némi új infó a következő Steam frissítésről. A következő "átportolt" pálya a cs_assault lesz, amely ezúttal Chicagóban foglal majd helyet. A fenti linken két képet meg is tekinthettek már róla. Ezen kívül fontos megemlíteni, hogy több modifikáció is igencsak előrehaladott állapotban van, ezek pedig: Plan of Attack, Pirates, Vikings and Knights 2, Sven Co-Op 2, Sourceball és a Dystopia.
Befejeződtek a taálgatások, de a fejlesztések is. A CDV bejelentette, hogy hamarosan megjelenik az olyan kedvelt (:)) Lula 3D. Elsőként Németországban teszi ezt majd, ahol is június 22-én kerül a boltok polcaira. Európa más országaiban várhatóan pár napos késéssel jelenik majd meg, ezzel szemben kérdéses, hogy Észak-Amerikában valaha is piacra dobják-e majd. További infó itt.
Miután a Sony Ericsson jelentős pénzeket ölt a Z500-as márkajelzésű készülékének fejlesztésébe, nemes egyszerűséggel a mobiltelent nem dobták piacra. Itt van azonban az utód, Zoe fedőnévvel. Az elsősorban fiataloknak szánt telefon nem fogja a Nokia új Nseries sorozatát szorongatni: a készüléknek 65.000 színű TFT kijelzője lesz (128x160), VGA-kamerája, és a többi szokásos képesség, mint például a 40-szólamú polifónikus csengőhangok lejátszása. Nem is ez az érdekes, hanem például az, hogy a tulajdonos többféle billentyűzet-háttérvilágítás között választhat majd! Ez pedig nem éppen megszokott, de igazán érdekes. Nem lesz azonban 3D SMS, amit eredetileg ebbe a kütyübe szántak. Van viszont EDGE. A SE Zoe augusztusra várható, körülbelül 40.000 Ft-os áron.
A Centauri and Cinemax csapata egy érdekes kalandjátékot jelentett be a minap. A Raiders of the Lost Casino címet viselő alkotás a mesék világát próbálja élethűen visszaadni majd a monitorunkon némi humorral fűszerezve. A játékban rengeteg kalandra számíthatunk, így nem meglepő hogy utazni, nyomozni is kell majd. Várható megjelenés még ez év harmadik piaci negyedévében, addig is íme egy rövid videó és egy rakat kép.
A Sony ma hajnalban egy, az Xbox-MTV show-nál lényegesen visszafogottabb rendezvény keretein belül hivatalosan is bejelentette következő generációs konzolját, a PlayStation 3-at. Az új játékgépet 2006 tavaszán fogják csak piacra dobni, de már megkapta végleges alakját, valamint technikai specifikációit, amibe most egy kicsit részletesebben menjünk is bele.
Az új játékok Blue-Ray lemezeken fognak majd megjelenni hozzá, de a gép támogatja az összes eddigi formátumot, ergo az előző konzolokra írt játékok hiánytalanul futni fognak majd rajta. A Cell nevezetű mag 3,2 GHz-es sebességen fut, ami az Xbox360 adataival megegyezik ugyan, de a más technológia miatt ez 2 teraflopnyi számítási teljesítményt nyújt, ami a Microsoft új konzolja számítási teljesítményének kétszerese! A grafikus chipet az nVidia szállítja, amely felér két 6800 Ultra képességeivel. Itt megtalálható róla minden egyéb adat, a részletekkel nem fárasztanék semmit, de a jelek szerint a Sony megint lépéselőnyben van. Végezetül nézzetek meg néhány képet az egyik, már bejelentett PlayStation 3-as játékról, a Killzone 2-ről.
Na, ez érdekes. Az id Software és az Activision közösen készülnek a piacra dobni egy játékot, Enemy Territory: Quake Wars névvel. Hmmm, már a címe is jól hangzik. Hogy mit is kapunk majd a pénzünkért? Egy multiplayer-orientált, class-alapú lövőddözős gáma. A játék marketingszövegében fontos szerepet kap az úgynevezett MegaTexture™ feature, amit most nem kezdek el magyarázni, inkább mutatom az első képet a cuccból, megértitek. Előkerült természetesen egy sajtótájékoztató is, a szorgalmasabbak átböngészhetik. Ja, és a képet itt találjátok, szerintem nem annyira csúnya :) A történet pedig folytatódik az E3-on.
A Relic Entertainment a Warhammer 40,000: Dawn of Warral és az Impossible Creaturessel már bebizonyította, hogy ért az RTS-ek készítéséhez. Örömteli hír tehát, hogy két játékot is készít ebben a kategóriában. Az egyik a már említett W40K:DoW kiegészítése, a Winter Assault, melynek sikere garantált, a Company of Heroessal azonban új területre, a II. világháborús stratégiák piacára kívánnak betörni. Hogy ez sikerül-e nekik, azt mindenki megjósolhatja a legújabb videóból, melyet itt érhettek el.
A tegnapi jóslat után végérvényesen és visszafordíthatatlanul is bejelentették a Rise of Nations 2-t. A pontos cím Rise of Nations: Rise of Legends, ezen kívűl a tegnapiakon túl nem tennék hozzá mást, ugyanis az ottaniak hiteles információk. Az RTS-nek beindult a weboldala a Microsoft Games hasábjain, ahol elérhetőek az első képek is. A grafikailag lehengerlő stratégia valóban teljes erejével a jövőre koncentrál, első ránézésre a Dominion: Storm Over Gift 3-re emlékeztet (talán valakiknek még ismerős). A Rise of Nations 2 2006 tavaszára várható. Weboldala elérhető itt.
A Nokia újabb korszakalkotó ötletének hála olyan piacra törhet be, mely minden bizonnyal hamarosan igen felkapott lesz. A finn gyártó kiadta az első filmet mobiltelefonra. A dolog technikai háttere leegyszerűsítve úgy néz ki, hogy miután a film rákerült a gyárban az MMC kártyára, melyet majd a boltban vehetünk, azt csupán betesszük a kártyafoglalatba, és mehet is a filmnézés, soha nem látott hosszúságban. Az első film címe - mely azt a megtiszteltetsét kapta, hogy ő az első MMC kártyás film - The Shawshenk Redemption. Az ár várhatóan 32 dollár környékén mozog majd. Pár év múlva a VHS kazetták és DVD-hegyek mellett nagy valószínűséggel MMC kártyára pakolt filmek egész hadosztálya is a boltok polcain sorakozik majd.
A Matrix Games újból meg szeretné jelentetni Reach for the Star című űrstratégiai játékát, amiről annyit illik tudni, hogy 2000-ben (!) már egyszer megjelent, s most néhány módosítással újra piacra dobják. Erre apropót nem tudom mi adott, azt meg pláne nem tudom, hogy miért pont 5 év elteltével :) Remélhetőleg ráfeküdtek rendesen a grafikára is, mert fél évtized alatt egy kicsit lehet, hogy változtak az igények. Ez a nap LOL híre :)
A Topware Interactive bejelentette, hogy be kívánkozik lépni az amerikai játékpiacra is forgalmazóként és kiadóként egyaránt. Ottani székhelyüket Las Vegasba helyezték, s innen próbálnak nagyobb felhajtást csinálni az Earth 2160-nak. Magyar vonatkozása közvetlenül nincs a dolognak, de mindenképp előnyös az európai játékfejlesztők számára, hogy ezáltal még jobban és többen megismerhetik az öreg kontinens fejlesztőinek tehetségét, ami talán minket, a hazai fejlesztőket is közelebb lendíti majd a sikerhez.
A Samsung a napokban mutatta be legújabb mobilkészülékét, mely telefonként szolgál, sok más extrával. A gyártó új gépezete P207-es fedőnevet kapott. Gyakorlatilag nem tér el sokban más manapság piacra dobott és dobandó mobiltól, egy lényeges kivételtől eltekintve. Ez pedig nem más, mint a Speech-to-Text támogatás: magyarán, ha mi beszélünk, telefonunk leírja, amit mi mondunk. SMS - Ég veled bedagadt ujjak! Egyébként a VGA-kamera mellett egy 176x220-as kijelző, amivel rögtön szembetaláljuk magunkat. Utóbbi 262.000 színben pompázik. A készülék ára 80 dollár körül várható.
A NovaLogic bejelentette, hogy elkészült a Delta Force: Xtreme nevezetű legújabb üdvöskéjük, s április végétől meg is vásárolható, ráadásul csökkentett áron. Ez természetesen az amerikai piacra vonatkozik biztosan, de ettől még nálunk is igaz lehet. A játék tartalmazza az alap verzió legjobb multis és szingli pályáit, de persze újakból is akad bőven, sőt egyéb változások is felfedezhetőek lesznek majd. Megemlíthetném például a 20 kooperatív küldetést is, de most nem teszem. Ja, már megtettem...
Az Ubi Soft aláírt egy megállapodást a Beijing Pegasus Infinite Digital Culture & Media Co. Ltd-vel (hihi), mely szerint a hamarosan bemutatásra kerülő kínai fantasy-film, a The Promise (Wu Ji) alapján MMO játékokat fog készíteni, egyelőre azonban kizárólag Ázsia részére. Bár kétlem, hogy ha sikere lesz a filmnek (abban az esetben, ha Ázsián kívül is bemutatják), ne próbálkoznának be más piacokon is. Én mindenesetre örülnék neki, mármint a filmnek :)
Már egy ideje nem igazán hallhattunk különféle FBI akciókról, melyekkel az egyes "kalóz tevékenységeket" próbálták volna felderíteni. Most azonban újabb esemény történt. Éppen tegnap, New York-ban és New Jersey-ben tartóztattak le négy embert, akik igencsak nagy mennyiségű, illegális Nintendo játékokat próbáltak értékesíteni. Valamivel több, mint 60 ezer (!) másolt kópia került elő, a lemezeken olyan nevek voltak, mint a kasszasikert jelentő Donkey Kong, Mario Brothers, Duck Hunt és persze sokan mások. Mégis hogyan buktak le? Egyszerű, egy álcázott ügynöknek akarták eladni a portékát, abban reménykedve, hogy igen nagyot szakítanak. Hát ez végülis sikerült, nyernek is majd vele egy szépséges börtön- illetve pénzbüntetést. Úgy érzitek megérte?
Újabb szemelvények scan formájában, ezúttal a Hitman: Bloodmoney-ból. Már jónéhány képet láthattunk, ám az újak kedvéért úgy gondoltam kiteszem mindet. Remélem azért lesz valami ténylegesen érdemi újítás is a kicsikében, és nem arról szól a történet, hogy minél előbb piacra dobjanak egy játékot, némi profit reményében. Imhol valának:
Két éves fennállását ünneplendő, az Ubisoft aprób meglepetéssel igyekszik kedveskedni a Shadowbane előfizetőknek! Piacra dob egy csomagot, amely az alapjátékon kívül mindkét kiegészítőt is tartalmazza, Throne of Oblivion névvel, baráti 20 dolláros áron. Na jó, inkább felebaráti :) De azért örülünk.
Bár még Húsvét nem jött el, ez a nap már mindenképp az ünnep jegyében tellik, hiszen a holnapi nappal jobb helyeken kitör a tavaszi szünet. Persze ebből csak annyit érezni számomra, hogy lehet készülni érettségire :) Na de fölösleges ilyeneket beszélni, lássuk a mai este sztárvideóit!
Codename: Panzers Phase Two
Már a Phase One fedőnevű epizód jó volt, ez, ha lehet mondani, még jobb lesz! A magyar fejlesztésű második világháborús RTS világszerte rendkívül jó kritikát kapott, így várjuk a folytatást. Ebbe a készülő folytatásba, azaz a Phase Two-ba nyerhettek kis bepillantást alant.
The Matrix Online
A játék elkészült, piacon van, így mindneki kezdhet jackin-olni, ahogy a filmben mondták :) Természetesen a játék sem szakít a filmvásznon történtekkel, persze ez alatt nem a sztorivonalat értem :) A legújabb animációt itt leshetitek meg.
Elite Warriors: Vietnam
Harmadik, és egyben egyelőre utolsó versenyzőnk az Elite Warriors: Vietnam, aminek címáből úgyis mindneki érti, miről van szó, nincs szükség útbaigazításra. Azonban a friss, ropogós videókhoz mégis csak irányítalak Titeket. Erre!
Tele van a fülünk azzal, hogy a PSP így, a Nintendo DS úgy, viszont a Gizmondoról még alig hallottunk - leginkább semmit. A kritikusok szerint azonban akit az előbbi kettő érdekel, az jó, ha odafigyel erre a szerkezetre is, melyet nem mellesleg most dobott be a piacra a Gizmondo Europe. Windows CE, ARM9-es Samsung proci 400 MHz-n, 64 MB memória, SD Slot, digitális fényképező és egy NVIDIA GoForce 3D 4500-as. Mindemelett írhatunk SMS-t, használhatunk GPS-t, GPRS-t, játszhatunk, mozizhatunk és zenét is hallgathatunk. Angliában megjelent, a következő hetekben pedig Európa más országaiban is megkezdődik az árusítása.
0 mp. múlva automatikusan bezárTovább az oldalra »
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)