Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 276

Alienware tervek

Hír | 2004.05.11 10:20

Az Alienware csapata a jövőbe tekint. Rengeteg fantasztikummal szolgáltak ők már nekünk, és most legújabb terveikről értesülhetünk. A társaság arra törekedik, hogy az otthoni szórakoztatás szintjét a lehető legmagasabbra emelje. Alienware DHS címmel egy új "rendszert" készülnek bevetni. A digitális otthoni szórakoztatás maximuma érdekében az Alienware a Microsofttal karöltve dolgozik. Gyakorlatilag arról szól a történet, hogy a vadiúj szerkentyűkkel képesek leszünk PC-nken televíziót nézni, rádiót hallgatni és még sok mást. Ehhez a Microsoft fejlesztését hívjuk majd segítságül, mely Windows XP Media Center Edition 2004 névre hallgat. A programot nemes egyszerűséggel beszerezhetjük majd netünk segítségével, ingyenesen. Biztosítja majd az olyan lehetőségeket, mellyel videóanyagot vághatunk, vehetünk fel, valamint akár felvétel közben is nézhetünk egy korábban rögzítettet. De nem lenne teljes ez az egész, ha nem kerülne szóba a játékipar. Az Alienware DHS segítségével ezentúl nem csak monitorunkon, hanem TV képernyőnkön is oszthatjuk az ellenfelek lapjait. Gyakorlatilag konzolként is működik, annyi különbséggel, hogy PC-s CD való bele :). A legalacsonyabb képességű ketyere is szerényen Intel Pentium 4-es, HyperThreading technológiás processzorokat használ majd 2,8 GHz-en. Ettől csak föntebb mehetünk. Panasonic DVD író és Sonic Primetime DVD rögzítő gondoskodik majd a felvétel ügyéről szerkezetünkben. Megjelenítésben az ATI kártyáit hívják segítségül, míg a tökéletes hangzásról a Creative Labs Sound Blaster Audigy 2 ZS és a Klipsch ProMedia Ultra 5.1 rendszer gondoskodik. Innen már csak annyi választ el minket az élvezettől, hogy felírjuk karácsonyi kívánságaink listájára. Azonban nem biztos, hogy a Jézuska leszállítja majd minden háztartásba, ugyanis a legolcsóbb Alienware DHS-t 1899 dolláros összegtől vásárolhatjuk meg...

[OST] Deus Ex 2

Hír | 2004.04.10 10:26

Az Eidos az éj leple alatt elérhetővé tette a közelmúltban megjelent Deus Ex: Invisible War teljes zenei anyagát. Ez egészen pontosan 14 csodálatos muzsikát jelent, melyet a hivatalos oldal "downloads/soundtrack" menüpontjánál találhattok meg. Mivel én különösen rajongok a játékzenékért, csak annyit mondhatok, hogy feltétlenül töltsétek le :)

Hitman 3 finomságok!

Hír | 2004.04.04 13:55

Igencsak ínyenc édességekkel bővült a Hitman: Contracts hivatalos oldala. Egyfelől kikerült reá a pontos megjelenési ideje, mely szerint e hónap 21-én már hozzá is férhetünk. Tovább kutakodva találhatunk néhány új képet, terep és karakter leírást, sőt még két zeneszámot is találhattok (egy egyszerűség kedvéért itt az egyik, itt meg a másik). Jó kutakodást :)

[OST] Wish

Hír | 2004.03.25 13:31

Netes vándorlásom közepette belefutottam a Mutable Realms készülő játékának az oldalába. A Wish egy újdonsült fantasy MMORPG leszen, valamikor a közeljövőben. Miközben szétnéztem az aloldalain, feltűnt, hogy az egyik lap egy rakat zenét tartogat a játékból. Ha ide klikkeltek mindjárt hozzáférhettek 9 kiváló muzsikához. Szerintem megéri letölteni, egyben csak 10,6MB.

Syberia 2 muzsika

Hír | 2004.01.23 16:40

A Syberia 2 nem csak jól fog kinézni, hanem jól is fog hangzani, erről Inon Zur gondoskodik. Sokan kérdezhetitek, hogy mit tett le az asztalra eddig a zeneszerző, amiért megbízták a játék zenéjének megkomponálásával. Eddigi munkái közt szerepel az Icewind Dale II és a Baldur's Gate II: Throne Of Bhaal. Akinek nem is jön be a kalandjáték, az legalább jó zenéket hallgathat majd (persze ha kiadják a soundtracket).

[OST] Realms of Torment

Hír | 2004.01.08 09:35

A reggelt kezdjük mindjárt egy kis zenehallgatással. Ezúttal a még fejletés alatt álló Realms of Torment című MMORPG muzsikái közül mazsolázhatunk. Ezen az oldalon mindjárt hat finomsághoz férhetünk hozzá, egy részül MP3, másik felük pedig WAV formátumban. Játékzene kedvelőknek újfent kihagyhatatlan ez az összeállítás! Az egyszerűség kedvéért imhol a teljes lista:

  • Atmosphere - Loneliness
  • Main Theme
  • Menu loop
  • The Abyss
  • The battle is over
  • The Celtic Theme

  • [OST] Hármas csomag!

    Hír | 2004.01.06 13:40

    A mai napra már jutott egy kis muzsika, ám Bad Sector koma talált még egy szépséges linket. Ezen az oldalon mindjárt három játékhoz találhatjátok meg a komplett soundtrack-keket. Ezek nevezetesen a Blood Omen 2, a Soul Reaver 1 illetőleg a Soul Reaver 2. Kis szerencsével hamarosan a Legacy of Kain: Defiance zenéi is felkerülnek ide, szóval érdemes figyelni :)

    [OST] Metal Arms

    Hír | 2004.01.06 11:30

    A Sierra újabb muzsikacsomagot bocsátott ki a palackból. Az áldozat ezúttal egy 13 számból álló zip fájl, mely a Metal Arms: Glitch in the System című 3D-s akciójáték komplett zene állományát foglalja magában. Mivel elég nagy sikert aratott a nemrégiben kihírezett The Hobbit Soundtrack, gondoltam ez is érdekelhet valakit :) Mivel a Fileplanet-ten van kicsit várni kell rá, de szerintem megéri. Erre parancsoljatok, Mérete 53MB.

    [OST] The Hobbit

    Hír | 2003.12.23 19:34

    Úgy határoztam, hogy mostantól OST-vel jelöljük a felcímben az olyan híreket, melyben játékzenékhez adunk elérést. Ezúttal a Vivendi kellemetes ajándékát nyújtanám át nektek. Nemrégiben megjelent The Hobbit című akciójátékuk teljes zeneanyagát tették fel FTP szerverükre. Ez összesen 23 zenécske, melyet mindössze 36 megába paszíroztak. Ha érdekelnek a játékzenék, töltsd le innen!

    [MOZi] Két Torony Bővített

    Hír | 2003.11.14 22:21

    Mint az tudvalevő, a Gyűrűk Ura filmtrilógia középső darabja, a Két Torony tavaly decemberben (itthon idén januárban) került a mozikba, majd ezt követően augusztus végén jelent meg a film 2 lemezes DVD változata. Az első rész hagyományait követve ebből is lesz bővített változat, november 25-én, ami a mozisat fogja kiegészíteni mintegy 43 percnyi eleddig soha nem látott jelenettel, illetve bővít ki meglévő jeleneteket. Ez csak DVD-n jelenik meg, 4 és 5 lemezes csomagolásban. Ez utóbbi a díszdobozos változat, amihez mellékelnek egy színes Gollam-szobrot is. Nos, beindult a marketing gépezet, mert már egy hete pakolgatják ki a LordOfTheRings.Net-re az új interjúk, werkfilmek rövid részleteit, melyeket itt frissítenek egy-egy újabb darabbal minden nap. Az eddig felkerülteket alant le is tölthetitek:

  • Humanity at Helm's Deep
  • Sounds of the Beast
  • Sword Mastery
  • Score Cameo
  • Homage to Tom Bombadil
  • The Theme of Rohan
  • A Question of Towers
  • Tea With the Trees

  • XIII Album!

    Hír | 2003.08.22 11:16

    Az Ubi Soft bejelentette, hogy a Future Primitive Sound-dal karöltve szeptemberben forgalomba hozza a XIII zenéjét tartalmazó albumot. "Valami olyasmit akartunk csinálni, ami különlegessé teszi ezt a játékot. Meg akartuk ragadni a lényegét, s ehhez a nosztalgikus dallamokat megkevertük a mai modern ütemekkel." Már hivatalos oldala is van a cuccnak, ahol akár elő is rendelheted, sőt minden számba bele is hallgathatsz!

    Vietcong Radio

    Hír | 2003.03.22 08:16

    A napokban elkészült Vietcong című játéknak előkerült a soundtrackje, melyet szerintem mindenkinek érdemes meghallgatni! Csupán annyi a teendőd, hogy a lenti linkre kattansz, és máris érkezik az áldás. Bővebb infót a játékról itt találsz.

    Breed zenész kerestetik!

    Hír | 2003.03.20 08:35

    A CDV Software egy igen érdekes kezdeményezéssel állott elő. A MyOwnMusic.de-vel karöltve olyan lelkes és persze tehetséges zenészeket keresnek, akik készítenének zenét, hamarosan megjelenő akciójátékukhoz, a Breed-hez. A nevezéseket egy zsűri bírálja majd el, és a nyertes felkerül a játék soundtrack-jére, sőt, a játékba magába is. Ha érdekelnek a részletek, vagy ismersz olyat, akit érdekelhet, kukkants be ide.

    Gothic II zenék!

    Hír | 2003.01.14 18:58

    A Piranha Bytes újabb zenéket adott ki, melyeket a német nyelven nemrégiben megjelent Gothic II című alkotásuk soundtrack-jéről csíptek le. Ha érdekelnek ezek, látogass el ide, és indítsd el a letöltést...

    Cold Zero muzsika

    Hír | 2003.01.08 16:05

    A JoWood lecsípett egy darabot a készülő akció-kalandjátékuk, a Cold Zero: The Last Stand soundtrack-jéről. Ezt a kis MP3-as muzsikát bárki letöltheti, aki erre a linkre kattan. Bővebb infók a játékról errefele találhatóak!

    C&C: Generals MP3-ak!!!!!

    Hír | 2002.11.28 18:46

    Nos, nem tudom, hogy meddig élnek majd ezek a linkek, de szerintem, ha siettek, még elérhetitek. Arról van szó, hogy a Generals Xtreme honlapról ezúttal a teljes soundtrack letölthető, ami a még fejlesztés alatt álló legújabb C&C játékba belekerül. A szerve piszok lassú, de azért lehet próbálkozni! Ja... izé... itt a link :D

    Emperor Soundtrack

    Hír | 2002.11.26 22:19

    Az MP3.com jóvoltából letölthető a Sierra és az Impressions Games nemrégiben megjelent stratégiai játékának, az Emperor: Rise of the Middle Kingdom teljes soundtrack-je. Amennyiben szereted a játék zenéket, feltétlenül látogass el ide!

    Hitman 2 Soundtrack

    Hír | 2002.10.28 19:44

    A Jesper Kyd Productions kiadta az Eidos Interactive, napjainkban megjelent akciójátékának, a Hitman 2-nek a soundtrackjét. Ez néhány számot tartalmaz az első epizódból is, és hozzávetőlegesen 60 perces zenei élményt biztosít. Ha valaki megtalálta MP3-ban, azonnal szóljon! :) A játék honlapját egyébként itt találhatod meg!

    Splinter Cell zene

    Hír | 2002.10.24 08:12

    A Bonusweb jóvoltából bárki hozzájuthat egy MP3-as zenéhez, melyet a hamarosan megjelenő Splinter Cell nevezetű akciójáték soundtrack-jéről csíptek le! Gyűjtőknek (mint mondjuk én :D) kifejezetten ajánlott! Klikk!

    Hitman 2 Soundtrack

    Hír | 2002.10.12 10:56

    A LynneMusic Production elárulta, hogy hamarosan piacradobják a napokban megjelent Hitman 2: Silent Assassin című akciójáték audió CD-jét! A lemezen található muzsikák listáját alant találod, és egyes darabokba még bele is hallgathatsz (Thanx GameSpyDaily)!

  • 01. Hitman 2 Main Title
  • 02. Waiting for Action
  • 03. Action Begins
  • 04. 47 Makes a Decision
  • 05. The Penthouse
  • 06. Japanese Mansion
  • 07. Japanese Snow Castle
  • 08. Streets of India
  • 09. Mission in India
  • 10. 47 In St. Petersburg
  • 11. Trouble in Russia
  • 12. Desert Sun
  • 13. Arabian Dance
  • 14. The Setup
  • 15. End Boss**
  • 16. Slow Ambience
  • 17. Fast Ambience
  • 18. H2 Exploration
  • 19. H2 Action
  • 20. Dreams of Istanbul (Unreleased)
  • 21. Hong Kong Themes (Hitman Codename 47)
  • 22. 47 Main Title (Hitman Codename 47)

  • 0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)