Wasteland 2 - ilyen lesz az intro
A klasszikus RPG folytatása mindjárt itt van, úgyhogy itt az ideje egy kicsit magunkba szívni a poszt-apokaliptikus életérzést.
A klasszikus RPG folytatása mindjárt itt van, úgyhogy itt az ideje egy kicsit magunkba szívni a poszt-apokaliptikus életérzést.
A Wasteland 2 megjelenés egyelőre még titok, de az inXile Entertainment már nem várat sokáig minket. Még azért viccelődnek kicsit előtte.
Peter Molyneux és a 22Cans istenjátéka a következő szintre lépett, így kipróbáltuk ezt a változatot is.
Féléves csúszás után végre megjelenik a Watch Dogs, minden platformra egyidőben jön a The Amazing Spider-Man 2, kalandozunk egyet a The Incredible Adventures of Van Helsing 2-vel, és kíváncsian várjuk, mi lesz a kis felhajtással érkező, de annál érdekesebb Bound by Flame-ből.
A legújabb Humble Weekly Sale ajánlatban ismét az indie címek kapták a főszerepet, élükön a Limboval.
Egy olyan középkori túlélőhorrorhoz kérnek támogatást a fejlesztők, amelyben a Fekete Halál indította el a zombiapokalipszist.
A világ egyik legaljasabb túlélőjátéka megkapta első kiegészítőjét, amely a nehézségi szint mellett a vérnyomásunkat is megemeli.
Kezdetét veszi a The Elder Scrolls Online remélhetőleg hosszú útja, jön az Xbox 360-as Titanfall és a PC-s Dark Souls II és belevetjük magunkat a világbajnokságba a 2014 FIFA World Cup Brazillal.
Bolondok napja ide vagy oda, ha a hónap első napja van, mindig beszámolunk nektek a várható megjelenésekről. Rég várt címek érkeznek áprilisban, de nem ezek lesznek azok.
A Crytek megoldotta, hogy a CryEngine és a Linux puszipajtások legyenek, és már jön is az első játék.
Megjelenési dátumot kapott a Pindúr Pandúrok legújabb PC-s kalandozása.
South Park: The Stick of Truth, Titanfall, Dark Souls II, Metal Gear Solid V: Ground Zeroes és Diablo III: Reaper of Souls - csak öt játék, hogy lássátok, mennyire ütős is lesz az év harmadik hónapja.
Sokadszorra tolták el a Divinity: Original Sin megjelenését, trailerrel próbálnak vigasztalni minket.
Íme, egy kontroller, ami úgy néz ki, mint egy roswelli szuvenír, de valójában a gamer igények kielégítését szolgálja.
A vártnál nagyobbra nőtt Kickstarter kampánynak köszönhetően kicsit többet kell várni az Obsidian szerepjátékára.
A közepesen langyos január után egy izgalmas február következik. HD kiadások, DLC-k, rég várt, ütős címek és gyűjtemények hónapja lesz ez, nem fogunk unatkozni.
A népszerű telefonos játékot PC-re is bejelentették, jön a Plague Inc: Evolved.
Jövő hónapban végre megkaparinthatjuk a Shadowrun Returns már régóta ígérgetett első kiegészítő csomagját, a Dragonfallt. A bejelentéshez videó is társult, a cikkben találjátok.
Minden idők egyik legjobb horrorjátéka most új köntösben térhet vissza, persze nem a Capcom, hanem indie fejlesztők jóvoltából.
Az Obsidian Entertainment új címének fejlesztését rengeteg kíváncsi szempár követi. Van is mit nézni az új képeken.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)