Dragon Ball FighterZ - megjött Trunks videója, lesz zárt béta
Tudtuk már egy ideje, hogy Trunks is szerepet kap a FighterZ-ben, de most láthatjuk először harc közben.
Tudtuk már egy ideje, hogy Trunks is szerepet kap a FighterZ-ben, de most láthatjuk először harc közben.
Elmerülünk az ACG bugyraiban, hogy jobban megértsük és megismerjük, a népszerű játékok miképpen férkőztek be az animék és mangák világába.
A Dragon Ball FighterZ az idei Evo egyik kisebb versenyszámaként is megjelent, a tornáról készült felvételekkel és az E3-on rögzített videóval pedig közel egy óra játékmenet került napvilágra.
Rengeteg kép érkezett a hamarosan megjelenő Switch verzióból, ami egyáltalán nem tűnik rossznak
A Super Sayian túl megy a Plus Ultrán, és lehet, hogy új formát vesz majd fel a Universal Survival sztori közepén.
A Dragon Ball időutazó karaktere is csatlakozott a készülő verekedős játék hőseinek sorába.
Aki a harcművészetek versenyére készül jól kösse be a futócipőjét. Japánban futni mennek a Saiyanok.
Ugyan hatalmas meglepetések nem kerültek a Dragon Ball FighterZ E3-as gameplay videóiba, a készülő verekedős játék így is elég mutatós.
Sajnos az E3 előtt pár nappal már kiszivárogtatták a hírt, de így is nagyot ütött a Dragon Ball FighterZ trailere.
A Bandai Namco valószínűleg az idei E3-on akarta bejelenteni az új Dragon Ball verekedős játékot, de valaki túlzottan korán könyökölt rá a küldés gombra.
Egy japán weboldalon csupán pár kattintás kell ahhoz, hogy megalkosd teljesen személyre szabott Dragon Ball hősödet.
Újabb hétvége jön, amin több játékot is kipróbálhatunk fizetés nélkül. Ha épp nincs mivel játszanotok, a Dragon Ball Xenoverse 2-re is érdemes lehet ránézni.
Az első Dragon Ball Xenoverse 2 DLC-t nem aprózták el, a Bandai Namco most kiadta a pontos listát a következő héttől elérhető frissítések tartalmáról.
Kiderült, hogy miről fog szólni a Dragon Ball Super anime következő fejezete. Goku és a haverjai egy durva versenyen vesznek majd részt.
A Bandai Namco Entertainment Europe ismertette velünk, hogy miket pakoltak a Dragon Ball Xenoverse 2 legelső DLC-jébe és a mindenki számára ingyenesen érkező tartalmi frissítésbe.
Megjöttek az első pontszámok az új Dragon Ball játékról, és úgy tűnik, hogy a folytatás nem hoz szégyent az elődjére, sőt.
Remek hónapot zártunk játékmegjelenések szempontjából, most pedig ti is beszámolhattok arról, hogy melyik volt a kedvencetek a legfrissebb játékok közül.
Nem kell tovább várakozniuk az amerikai Dragon Ball-rajongóknak, számukra mától elérhető a Xenoverse 2, amihez egy újabb hangulatos trailer is készült. Nekünk még pár napig ki kell bírnunk.
Nyakunkon a Dragon Ball Xenoverse 2 megjelenése, de még most újabb videók mutatják meg a játékban várható brutális harcokat.
A Bandai Namco bemutatta a Dragon Ball Xenoverse 2 legújabb trailerét, amelyben közel négy percen keresztül mesélnek a játék legfontosabb részleteiről.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)