Megérkezett az első hivatalos kép a Predator előzményfilmhez
Ezen felül a Prey hivatalos logóját is megmutatták nekünk.
Ezen felül a Prey hivatalos logóját is megmutatták nekünk.
Sok muszlim nem nézte jó szemmel, hogy így bántak az iszlám szent iratával.
Mérlegre helyezzük a PlayStation 5 és az Xbox Series X|S első évét.
Ezen a hétvégén sem maradnak ingyen mókák nélkül az Xbox szolgáltatásainak előfizetői.
A zeneiparban véresen komolyan veszik a licencek kérdését, amit most a Rockstar és a klasszikus címek rajongói is megsínylenek.
Így talán nem kell majd újabb tíz év a játék befejezéséhez.
A jelek szerint egy ismert bugnak köszönhető a szenzációs eredmény, a CPU-Z nem is hajlandó jegyezni a rekordot.
Megérkezett az Oskoreia fesztivál az Assassin's Creed Valhallába, de ezen kívül is egy halom újdonsággal kedveskedtek a fejlesztők.
Ezen felül rengeteg adatot kaptunk a Legendary Editionről, így például már tudjuk, hogy többen vittétek el hajókázni a riporterlányt, mint ahány felfogadtátok Garrus haverunkat.
A Szikla nemrég több ismert képregényhőst megformáló színésszel is együtt dolgozott új filmjén, aminek kapcsán szenzációs ötlete támadt.
Már több évtizede várják el egyes játékok, hogy az alapáron felül is költsünk rájuk. Az első ilyen esetért egészen 1990-ig kell visszamennünk az időben.
A Take-Two szeretné, ha szabadidőnk minden percét a játékainak szentelnénk.
A Relic több mint három percen keresztül prezentálja, hogy mit várhatunk a Company of Heroes 3-tól.
A kliens chatablaka jóval több lehetőséget rejteget, mint kellene.
Három sorozattervét is megosztotta az RTL Klub a nyilvánossággal, ezek közül az egyiket Jimmy-nek szenteli a csatorna.
Erre a ZeniMax weboldalán meghirdetett álláshirdetés utal.
Olyan forrástól futottak be pletykák, amely már nem egyszer hitelesnek bizonyult, de kérdés, mit mond majd erre a Rockstar?
Ha halloween, akkor persze horror, de mi lesz azokkal, akik nehezen bírják az ijesztgetést? A műfaj nekik is tud mutatni jót.
A Steamen és a Spotifyon is megtaláljuk a vikinges játék kellemes zenéit.
A zöld csapat szolgáltatásainak köszönhetően ismét három játékot pörgethetünk ingyen a hétvégén.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)