Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 2753

Microsoft E3-as felhozatala

Hír | 2002.05.22 22:11

Az E3 nyitónapján a Microsoft állt ki elsőként a nagyközönség elé s mutatta be részletesen a fejlesztés alatt lévő játékait. A sort természetesen az Ensemble Studios Age of Mythology-jával nyitották meg a szervezők. A játék szépen halad a megjelenés felé, kinézete egyre precízebb és a játékmenet is kényelmesebb lett. Ezen kívül láthatta a nagyvilág a Turbine Engine G2-t is futni az Asheron’s Call 2 alatt. A program még messze van a béta fázistól, de már most rengeteg újdonsággal kecsegtet. A fejlesztők (Turbine Entertainment) a harcrendszerükre a legbüszkébbek jelenleg. A Combat Flight Simulator 3 is szépen fejlődik, a Flight Simulator 2002 fizikai engine mellé egy teljesen új grafikai motort terveztek a fejlesztők, mely állítólag rendesen helytállt a bemutatón. A játék lényegében ugyanazt kínálja, mint az elődei, így az ecsetelgetésekbe most nem mennék bele. Annál inkább érdemes viszont szót ejteni a Freelancer-ről, melyet már másodszor láthatunk a los angeles-i parádén. Ez az a játék ugyanis, melyben kedvünkre fedezhetjük fel a világűrt és a bolygóit kalóz vagy akár kereskedő szerepében. A grafika egyre szebb az összetettség pedig már szinte a maximumon van. Az Impossible Creatures is bemutatásra került. A különféle vadállatok irányítgatása egy idegen szigeten ígéretes alkotásnak tűnik az előzetesek alapján. A Links 2003 hozza a szokott színvonalát, ismét egy profi golfprogramot kapunk a kezünkbe, míg a Mechwarrior 4: Mercenaries már csak egy lenyúzott rókabőr a Mech fanoknak. Aki szemfüles volt az még észrevehette a Zoo Tycoon kiegészítőjét, a Dinosaur Digs-et, mely egyébként már kapható a boltokban. A bemutató utolsó nagy fénypontja Rise of the Nations volt, mely a Civilization és az Age of Empires kellemes egyvelege kíván lenni és a bemutató zárásával ennek az esélye csak növekedett. Hát ennyi volt az idei E3-on a Microsoft, jövőre ismét találkozhatunk velük!

Duality Movie

Hír | 2002.05.21 10:43

A Phantagram megosztotta a nagyvilággal, készülő 3D-s akció-szerepjátékának, a Duality-nek az első bemutató animációját. Ezt máris letöltheted a 3DGamers-rõl, és rövidesen tőlünk is. Ha érdekel, klikk ide (mérete 45,8MB). UPDATE: Sikerült összehoznom, így most már tőlünk is tölthető! - TRf

LucasArts...nem 5, hanem 7!

Hír | 2002.05.09 07:56

Eddig mindenhol azt irogatták (mi is.... :(), hogy a LucasArts 5 új játékkal rukkol elő az idei E3-on. Ám a napokban indult E3-as bemutató oldal teljesen mást jelez. Ha ide klikkeltek, megláthatjátok, hogy a bal oldalon hét bejelentésre váró játék van (pontosabban már csak 5, mert kettőt már bemutattak). Amennyiben ezek nem a már ismert Galaxies vagy Knights of the Old Republic című alkotások...akkor bizony lesznek itt még meglepetések!

Intel és a DDR 333?

Hír | 2002.05.07 18:19

Azt rebesgetik, hogy a chipóriás Intel is kiadja hamarosan DDR 333-as memóriamodulokat is támogató lapkakészleteit. A híresztelések szerint az új chipsetek már készen állnak a rövidesen esedékes bemutatóra és a szeptemberi boltokba kerülésre. Ezen az oldalon további infók mellett két táblázatot is találhattok az Intel, a VIA és a SiS készülő chipkészleteiről.

Empire of Magic Movie

Hír | 2002.05.03 18:39

A BonusWeb feltettek egy újabb videót, a Mayhem Studios napokban bemutatott fantasy körökre osztott stratégiájáról, az Empire of Magic-rõl. A lejátszásához DivX codecre lesz szükséged, melyet innen tudsz leszedni!

Prisoner of War Movie

Hír | 2002.05.01 09:29

A Codemasters kiadott egy újabb bemutató animációt, még fejlesztés alatt álló third-person akció-kalandjátékából, a Prisoner of War-ból. Ezt a videót innen, vagy akár tőlünk máris leránthatod (mérete 21,76MB).

SimCity 4 hivatalosan

Hír | 2002.04.30 22:00

Az Electronic Arts a minap hivatalosan bejelentette, amit már régebb óta mindenki tud: készül a SimCity sorozat következõ, negyedik epizódja. A játék elsõ, nyílvános bemutatóját május 22-re, az E3 elsõ napjára tervezik. A show után, talán a tervezett megjelenési idejét is elárulják.

Blitzkrieg Movie

Hír | 2002.04.24 22:39

A Daily Telefrag jóvoltából elõkerült a Blitzkrieg nevezetü, II. világháborús izometrikus RTS játék elsõ hivatalos bemutatója. Ezt innen, vagy talán valamivel gyorsabban tõlünk tudod lerántani...mérete 18,21MB.

GalCiv megjelenés

Hír | 2002.04.21 22:22

Az AVault jelentése szerint, a Stardock készülõ játéka, a Galactic Civilizations idén nyáron jelenik majd meg. Ha esetleg még hallottál volna errõl, itt megszemlélhetsz belõle néhány képet, vagy letöltheted tõlünk a játék bemutató animációját...

Largo Winch PC-re is!

Hír | 2002.04.12 23:03

A Ubi Soft legújabb közleményébõl kiderült, hogy a korábban már bemutatott Largo Winch játék PC-re is elkészül. Ez, egy teljesen 3D-s kalandjáték lesz, mely a Dupuis Publishing képregényén alapszik majd. A Ubi Soft-tól már egy jó ideje letölthetõ egy játék közbeni anim, így, ha eddig nem szemlélted meg, itt a lehetõség! Éppen most paszírozzuk a szerverünkre, amint felér, jön a link! Update (23:24): Imhol a link, mely "hozzánk" vezet! :)

Duke MP Movie

Hír | 2002.04.12 11:00

Előkerült az első animáció, az ARUSH Entertainment készülő Duke Nukem játékából, a Manhattan Project-ből. Ennek mérete 20,15MB és a hivatalos oldalról, vagy tőlünk tudod lerántani. Egész jó kis játék lesz ez, ám távolról sem tűnik olyan izginek, mint a Duke Nukem Forever-ből eddig bemutatott néhány kép...

Gore honlap, animáció...

Hír | 2002.04.04 23:05

A DreamCatcher Interactive újraindította a 4D Rulers készülõ FPS játékának, a Gore-nak a hivatalos honlapját. Itt találhattok némi új infót, képet, háttérképet, fegyverleírást, karakter és pályabemutatót, valamint egy új animációt is. Utóbbit akár tõlünk is leránthatod, mérete 19,86MB!

Deadly Skies áprilisban

Hír | 2002.04.04 20:03

Az Xbox-ra készülő Deadly Skies című repülős-lövöldözős játék európai premierje április 12-én várható. A program készítésével egy időben és a fejlesztőkkel szorosan együttműködve alkotta meg a Thrustmaster legújabb, Top Gun Fox 2 Pro flightstick nevű botkormányát (baromi jól néz ki :)), melyet akár már most megvásárolhatnak az Xbox tulajok, lévén nemrég volt a hivatalos bemutató. ha érdekel pár részlet a játékról és a joyról, nézz el ide.

Intel 845G - jól muzsikál

Hír | 2002.03.27 23:02

A hannoveri CeBIT-en, zárt ajtók mögött mutatta be az Intel legújabb alaplapi chipsetjét, a 845G-t. Beszámolók szerint elég szépen teljesített, a bemutatón a Return to Castle Wolfenstein alatt izzadt a chipkészelet. Az Intel a 845G-t válaszképp dobta piacra az nVIDIA nFORCE lapkakészletére és a híradások szerint számos tesztben meg is szorongatja a vetélytársat. Ha kíváncsi vagy további részletekre, kattanj el ide.

Carnivores: Cityscape Movie

Hír | 2002.03.26 22:10

Az Infogrames elindította a Carnivores: Cityscape termékoldalát, melyről máris letölthető egy bemutató animáció. Ez, egyébként egy Turok szerű dinoszauruszos FPS játék, melyet a Sunstorm Interactive fejleszt. Ha esetleg gyorsabban akarod letölteni az animot, a mi szerverünkkel próbálkozz...klikk (6,88MB).

FireStarter honlap

Hír | 2002.03.26 21:59

A Russobit-M elindította korábban már bemutatott FPS játékának, a FireStarter-nek a hivatalos oldalát. Az érdeklődők itt több új képet, és infót is találhatnak a játékról. A végleges változat tervezett megjelenési ideje egyelőre nem ismert...

Call of Cthulhu Movie

Hír | 2002.03.25 19:48

A Fishtank Interactive repertorjából ezúttal egy újabb gyöngyszemet tekinthettek meg. Az itt található animáció egy nagyon jól összevágott elég hatásos bemutatója az elvileg hamarosan megjelenő Call of Cthulhu: Dark Corners of the Earth című játéknak. Érdemes mindenkinek megtekinteni, mérete 22,75MB.

Morrowind Movie

Hír | 2002.03.23 08:47

Előkerült a legelső hivatalos bemutató animációja, a nagyon ígéretes Elder Scrolls III: Morrowind című 3D-s szerepjátéknak. A Bethesda Softworks ezen munkáját valószínűleg nagyon sokan értékelik majd, hiszen a játékvilág elmodnása szerint, ez a játék megváltoztatja a PC szerpejátékok értékrendjét. Ezt az animációt pedig hatalmas vétek lenne kihagyni, így máris álljatok neki a letöltésnek (mérete 14,07MB).

Mech Assault Trailer

Hír | 2002.03.22 18:52

A Microsoft kiadta Xbox-os Mech Assault nevezetű játékának bemutató animációját. Ha érdekel ez, mindenképpen kattints ide, és máris indul a lejátszás. Ha előbb megismerkednél evvel, klikkelj ide.

TR: The Angel of Darkness honlap

Hír | 2002.03.21 11:29

Elindult hát a legújabb Tomb Raider játék, a The Angel of Darkness, avagy a hatodik rész hivatalos oldala. Ezen a címen találhattok néhány elég ígéretes képet, infót, és háttérképet a játékról, és elvileg néhány napon/héten belül az első bemutató animáció is felkerül. Addig azonban még alukálni kell néhányat...

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)