Erről szólt volna a Deus Ex: Mankind Divided elkaszált folytatása
A jobb sorsra érdemes projekt írója árulta el, hogy mi várt volna Adam Jensenre a befejezetlenül maradt trilógia utolsó felvonásában.
A jobb sorsra érdemes projekt írója árulta el, hogy mi várt volna Adam Jensenre a befejezetlenül maradt trilógia utolsó felvonásában.
A fejlesztő azt is elmondta, hogy pontosan miért döntött így.
Készítsétek a kontrollereket: az istenek hamarosan újra összecsapnak.
Nem kell aggódnia senkinek: a világ legnépszerűbb gyerekei hamarosan új kalandokra mennek. Mondjuk előtte azért pihennek még egy kicsit.
A jelek szerint a legtöbb dolgozó távozni fog, ebből bizony nem lesz új játék egyhamar.
A PlayStation Portaltól a DualSense Edge kontrollerig mindent éjfeketébe öltöztet a Sony.
A 2023-as egészségügyi vészhelyzete után kevesen bíztak felépülésében.
Bírósági iratok rántották le a leplet három Call of Duty epizód költségvetéséről és eladási mutatóiról.
David F. Sandberg filmje nem közvetlen feldolgozása a PlayStation-játéknak, tehát senki sem fogja előre tudni, hogy mikor mi következik a történetben.
Cserélhető mechanikus gombok, mini-LED és OLED-kijelzők, vékony kivitel, a ma elérhető legerősebb Intel CPU és természetesen GeForce RTX 50 került az új Acer gamerlaptopokba.
Az Acer Nitro Blaze kézi konzolokkal és teljesen új kontrollerrel célozza meg a gamereket.
Az Acer új generációs Copilot+ PC-i a legmodernebb processzorokkal és természetesen még erősebb NPU-kal érkeznek, hogy kielégítsék az AI-alapú munkafolyamatok iránti növekvő igényeket.
Helyettük természetesen érkeznek majd új címek is, ahogy ez mindig lenni szokott.
A Pókember: Nincs hazaút után nehezen adnak a színész szavára a rajongók.
Senki sem gátolhatja meg, hogy igazságot szolgáltassunk Gothamben és a Valhallában is.
A színész még a visszavonulást is elvetette, hogy a harmadik részben szerepelhessen.
A karbantartás a számítógépeknél is fontos. Ha nem szeretnél órákat elpazarolni a szoftveres rendrakásra, próbáld ki ezt a programot, ami PCW Max tagok számára ráadásul most ingyenesen használható.
Ken Levine szerint nem lesznek felesleges és unalmas mellékküldetések, az NPC-k pedig minden tettünkre emlékeznek majd.
Nagyon szívesen alakítaná a bűn bohóchercegét a The Brave and the Bold moziban.
Különösen azért kellemetlen a helyzet, mert pont egy jelentős leárazás közepén jött mindez.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)