Sajnos kis késéssel, de végre közölhetem az örömteli hírt, melyet Kozák Tamás barátom adott a tudtomra: az Invictus szponzori és szaktanácsadói szerzõdést kötött a Sirály Rallye Team-el. A jelenleg H osztályban versenyzô csapat 2005 március 19-20-án az F3-as kategóriában megnyerte a Hungaroringen tartott idénynyitó Junior Magyar Bajnoki futamot. A fehér Lada VFTS oldalán ezentúl egy hatalmas Invictus logó csillog majd. A csapat tagjai egyébként igen komoly segítséget nyújtottak a CRC 2005 fejlesztésében, így hát nem véletlen, hogy a CRC nagyon komoly ütőerőként robbant be a PC-s játékok közé, nomeg, hogy a soron következő CRC-fejlesztések is nagy babérokra törnek majd. A teljes, hivatalos közlemény itt olvasható.
A SteamNews adta a tudtunkra, hogy 3 új DeathMatch pálya tölthető le a Steamen keresztül a Half-Life 2-höz. Ezek név szerint a következők:
Amellett, hogy három új videó érkezett a Pariah című csodából, ráadásul elárulták azt is a kiadós csávók, hogy május harmadikára van datálva a megjelenés, ám az előtt szándékoznak demót is kidobni. Ráaádásul plusz érdekesség, hogy Tim Larkin szerzi a zenéjét, akinek "egyéb" híresebb munkái között a Myst sorozat említhető meg.
Szebb napot mindenkinek. Az időjárás pontosan idomul a jelenlegi hangulathoz. Nyugis, semmi pörgés, szimpla vasárnap, hírzuhatag nélkül. Remélem azért már mindenki megkaparintotta a legújabb magazinunkat, mely talán segít átvészelni ezt a hétvégét :) Azért már most délelőtt akadt egy kis videó, mely egyébként egy magyar vonatkozású, készülő játékot prezentál. Mindjárt tálalom, addigis:
| A helyszín Amerika. Autóbaleset történik, egyik autóban 4 fehér, a másik autóban 4 fekete bőrű sérült. Kijönnek a mentők, elkezdik ellátni a fehér sérülteket, a feketék ott nyögdécselnek az árokban. Az egyikük megunja és szól a mentősöknek: - Hello, velünk mi lesz? Miért csak a fehérekkel foglalkoztok? - Ismered a színeket? - Hát persze! - Milyen színű a mentőautónk? - Hát fehér. - Na látod! Értetek majd a fekete jön... |
Szegény kis Gothic 3-mal igencsak visszafogva foglalkoznak a drágalátos marketing emberek... Úgy tűnik azonban, hogy a titkokról hamarosan lehull a lepel, lévén a hamarosan megrendezésre kerülő E3 kiállításon kipróbálható formában kint lesz. Mellékinfó egyébként, hogy az iszonyatosan sokat halasztott Gothic 2 kiegészítés angol változata is a boltokban lesz az elkövetkezendő hetekben. Ígyhát bátran mondhatom, hogy a Gothic szerelmesei készülhetnek! Thanks BlackWood.
A Blizzard bejelentette, hogy a már széles körben pletykált Northrend helyett az első igazi WoW kiegészítő címe World of Warcraft: The Third Crown lesz. Ebben a kiegészítőben harmadik oldal kapcsolódik a játékba, egy olyan szövetség, amelyben a játszható fajok a Murlocok, a Nagák a Goblinok és az Ogrék lesznek. Loof Lirpa, a The Third Crown fő-designere azt nyilatkozta: "A WoW alfa tesztjei óta sok kérést kaptunk, hogy ezek a fajok is játszhatóak legyenek, hiszen a játékban mindegyikőjüknek léteznek különböző alfajai már most is". Az új, játszható fajok fővárosai a következőek lesznek: a Nagáké és a Murlocoké a Maelström (ez egy új, hatalmas, víz alatti kontinens), a Goblinoké Gadgetzan, az Ogréké pedig a The Great Sea-n található Mo'Ogrendel sziget. Ez egyben azt is jelenti, hogy az új kiegészítő mintegy 13 új játszható zónát hoz a játékba majd, amelyekből 2 a már a térképeken is látható nagyobb szigetek (Mo'Ogrendel és Rosh'Ogrendel), 10 a Maelström területén, míg egy speciális, mindhárom oldal számára használható Battlegrounds lesz. Loof Lirpa szerint: "ideje volt, hogy bővítsük a fajok számát, hiszen így sokkal több diplomáciai és szerepjátékos lehetőség kerül a játékba". Az új kontinensen egyébként mintegy 9 új Instance is megtalálható lesz, többek között a Blood-Elfek elveszett városa, Sylvania. A kiegészítő megjelenése december végén várható, s az európai változatot 49.90 euróért vásárolhatjuk majd meg.
Elindult az erősen a Worms játékokra hajazó, magyar fejlesztésű csoda, a Creature Conflict: The Clan Wars hivatalos weboldala. A játék nekem határozottan bejön, a demók is aranyosak voltak, szóval hajrá :) A frissibe megnyílt oldalon jobbnál jobb képek, videók, meg egyéb letöltésre váró matéria lakozik. Néha mondjuk a valóságban is el tudnám képzelni, ahogy a kutyánk előveszi a gépfegyvert a mellényzsebéből, és lepuffantja a hajnalok hajnalán idemerészkedő postást :)
Hölgyeim és uraim, alig néhány nappal a hivatalos bejelentés előtt megérkeztek az első képek (scanek) a következő, immáron hetedik Tomb Raider játékról. A képek a PSM magazin hasábjaiból származnak, sajnos nem túl jó minőségűek, de az már látszik, hogy jóval részletesebbek a dolgok, mint valaha (csak nézzétek meg Lara baba megújúlt melleit... példának okáért :P). Sajnálatos tény, hogy egyelőre nincs infó egy esetleges PC verzióról... Hamarosan egyébként ki lehet már tennünk az első képeket is, addig azonban (JF):
Kaptunk egy szeretetcsomagot az Empire Earth II fejlesztőitől. Peter Calabria "videónaplójának" első részét, egészen pontosan. Nem is olyan rég a GS TV keretein belül már láthattatok két interjút a játék egyik főfejesével, az ráadásul feliratozva is volt. Jobb angoltudással rendelkezők azonban ezt is szívesen nézegetik majd azt hiszem. Ja, egyébként innen érhető el. További adalék, hogy hamarosan, április 4-én, hétfőn kiadnak egy multi demót, ami a teljes verzióban lévő 15 korszak közül hármat, 9 multis játékmódja közül szintén hármat enged majd kipróbálni.
Kiadták az Elite Warriors: Vietnam című harcolós játék demócskáját, ami mindössze 400 megát nyom... E kipróbálható verzió egyébként egy- és többjátékos módban is használható, ennek megfelelően öt gyakorló, egy szingli- és két multipályát tartalmaz. Ez utóbbiak egyébként kooperatívan is használhatók. Akiket érdekel, alant tölthetik.
Szép jó reggelt! Jöttem be a 82-es trolival az Örsre, a buszon nem volt jó az automata és a sofőr mondta be, hogy melyik megálló következik, elég változatosan. A végállomásnál "További balesetmentes közlekedést és szép napot kívánok mindenkinek! A viszont látásra!" szöveggel köszönt el :) Na mindegy, csak gondoltam megosztom veletek. Egyébként minden kedves regisztrált olvasónkat szívesen látunk a szombati MOM Parkban megrendezésre kerülő Nyílt Napunkon!
| Az oroszok és a kínaiak háborúznak. Besorozzák Szását is. Annyira kevés a hadianyag, hogy csak minden második embernek jut puska. Szásának persze pont nem. Kérdi Szása, most mit csináljon? - Fogjál meg egy seprűnyelet, és ha meglátsz egy kínait, tegyél úgy, mintha puska lenne nálad, és lőjj rá! Szása elindul a háborúba, és hogy, hogy nem, meglát egy kínait. Felemeli a seprűnyelet, és kiabálni kezd: - Puff, puff! Kiskínai megáll, körbenéz, megy tovább. Szása kicsit közelebb megy, majd megint: - Puff, puff! Kiskínai megáll, körbenéz, megy tovább. Szása még közelebb megy, és megint "rálő": - Puff, puff! Kiskínai megáll, szarik rá, megy tovább. Szása most már odamegy teljesen mellé, megáll, és most már dühösen: - Puff, Puff!!!! Mire ránéz a kínai: - Mi van vazze', nem látod, hogy tank vagyok?! |
Az IGN nemrégiben fejeztbe be széleskörű felmérését, mely jónéhány érdekes adatot tár elénk. Kezdjük rögtön azzal, hogy a kimutatásban szereplő éves keret, amit átlagban a játékosok elköltenek a boltban/neten játékra, az 700 (hetesszáz) dollár. Ebből a 700-ból 233 különül el PC-s játékra. Átlagember heti átlaga 20 óra a gép mögött, ami az unaloműzés és szórakozás ezen formáját illeti. A felmérésben szereplők több mint 90%-a férfi! Noha ez nem meglepő, azért elgondolkoztató. Egyre többen vásárolnak on-line, az újságírók cikkei alapján 25% jut végső elhatározásra. A legnagyobb számban egyébként az FPS-ek és az RPG-k kelnek el. Az on-line történő vásárlás közkedvelt helyei a Walmart.com, az Amazon.com és az EBGames.com. A részletes kimutatás itt lelhető fel.
Időközben Lazy papa felkutatta az első scaneket a legújabb Unreal Tournament epizódról. A kicsikék a legújabb Computer Gaming World magazinból származnak, akik a világexkluzív összeállítást pont ezekben a napokban adják ki. Hamarosan egyébként részletesen olvashattok majd róla nálunk is. Addig azonban imhol valának a képek:
Egyszerre három játék javítására bukkantam a neten, ezért engedtessék meg nekem, hogy ezeket egy hírbe csomagolva adjam át nektek: Painkiller - Ez a hentelős FPS máig igen nagy népszerűségnek örvend, gondolom ezért sem hagyják annyiban a fejlesztők a játék javítgatását. Az itt lévő patchet azok telepítsék, akiknek az előző (1.62) már megvan! Mérete mindössze 6,4 MByte. Driver 3 - Nagy várakozások közepette érkezett meg hozzánk ez az autós-üldözős FPS. Arról, hogy hogyan sikerült igencsak megoszlanak a vélemények, de gondolom, abban azért egyetérthetünk, hogy van benn mit javítani. Ezt hivatott megkezdeni az első hivatalos, európai változathoz szánt folt. Töltsétek. Splinter Cell: Chaos Theory - Végére hagytam, a legújabb gyöngyszemünket. Egyenlőre még csak Amerikában jött ki ez a világhírű lopakodós akciójáték, de ha esetleg valakinek már sikerült megkaparintania, az biztosan örül ennek a nem kevesebb mint 77 MByte-os javításnak. Európai boltok polcain egyébként a következő csütörtöktől lelhetjük fel.
Belegondoltatok már, milyen jó lenne akkor, ha mondjuk idegesek vagytok, egy jó kis géppuskát adni a falon mászó légynek, hogy írtsa ki a környezetedet? Naugye. Ha minden állatfajt nem is fegyverezhetünk fel, van egy, ami már évek óta harcban áll az emberiség szolgálatában: a kukacok! Ennek jegyében készül a Worms sorozat legújabb tagja, Mayhem alcímmel, immáron harmadik alkalommal a jó kis 3D-s grafikával. Hogy ne csak én lázongjak itt, hanem Titeket is kicsit felvillanyozzalak, ezennel átirányítom a tisztelt társaságot ide.
Nem is olyan rég jelentettek be a fejlesztők (Running With Scissors) egy új Postal epizódot, amely egy apró árnyalattal emberbarátibb elemeket tartalmaz. Azonban azokra is gondoltak, akik a klasszikus Postalt szeretik. Készül a második rész hivatalos kiegészítőlemeze, Postal 2: Apocalypse Weekend néven, aminek a mai nappal fixálódott le a megjelenési dátuma.Április 15! Amúgy a korong 10 új küldetést, 20 új végigpusztítható területet, és még sok egyéb módosítást tartalmaz.
Amint azt sokan tudjátok, a Splinter Cell új része, a Chaos Theory egyedülálló módon co-op játékmódot is tartalmaz, azaz egy haverral vállvetve osonhatunk, szúrhatunk hátba embereket, roppanthatunk ketté gerinceket, és egyéb ilyen csupa vidámságot művelhetünk. Hogy egy kicsit jobb képet kapjunk az egészről, a fejlesztők kiadtak egy videót, amely ezt a játékmódot hivatott szemléltetni. Erre!
Bár még Húsvét nem jött el, ez a nap már mindenképp az ünnep jegyében tellik, hiszen a holnapi nappal jobb helyeken kitör a tavaszi szünet. Persze ebből csak annyit érezni számomra, hogy lehet készülni érettségire :) Na de fölösleges ilyeneket beszélni, lássuk a mai este sztárvideóit!
Elég rég hallottunk róla, s az a hír is "csak" egy megjelenési dátum volt, május 13-ára vonatkozólag. Épp ezért úgy vélték a készítők, itt az ideje egy kis kedvfrissítésnek, adtak nekünk egy kis videót. A játék egyébként erősen hajaz a Halálos(abb) Iramban című film(ek)re, illetve a Need for Speed sorozat utolsó két epizódjára. Aki kíváncsi a képsorozatra, az lesz szíves erre kattanni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)