Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 3223

Átalakult a Mithis Entertainment

Hír | 2006.04.05 13:13

A Nexus: The Jupiter Incident című űrstratégiát jegyző hazai székhelyű Mithis Entertainment gyakorlatilag megszűnt, nem sokkal azután, hogy átnevezték Most Wanted Entertainment Kft-re, majd beolvadt a HD Interactive belső fejlesztő stúdiójába. Jelenleg a Joint Task Force című akciójátékon dolgoznak Tátrai Zsolt felügyelete alatt. A Most Wanted Entertainment jelenleg három alegységből áll, mindegyik más területtel foglalkozik: az egyik csak PC-s alkotásokkal, míg a másik kizárólag mobilos játékokkal, a harmadik pedig új technológiákkal. Ez utóbbi főként a jelenlegi és az újgenerációs konzolokra épít. A Joint Task Force a Vivendi Universal Games gondozásában valamikor idén jelenik majd meg.

Limbo of the Lost - újbóli kalandok

Hír | 2006.04.04 21:21

A G2 Games bemutatta legújabb kalandjátékát, a Limbo of the Lost nevű projektet. Anno az Atari még szövegalapú játékként készítette el a Limbo of the Lostot, később megjelent point-n-click kalandként Amiga CD32/A1600-ra, most pedig elérkezett az idő, hogy a legmodernebb technológiákat felhasználva a mai kornak megfelelő színvonal mellett PC-re is elkészüljön a Limbo of the Lost. Már megérkeztek az első képek is, így aki meglesné a cuccost, az erre kattanjon.

Vége az áprilisi tréfáknak

Hír | 2006.04.02 10:41

Mielőtt bármi másba kezdenék, gyorsan leszögezem, hogy tegnapi bolondok napi kamu híreink után mától ismét visszaáll a rend. Igen: tegnapi tizenhat hírünkből (beleértve a reggeli beköszöntőt), tíz kizárólag a képzelet szüleménye.

  • Aki letöltötte a S.T.A.L.K.E.R. demóját, az már rájöhetett, hogy a 27 megás fájl valójában egy, a játék képeiből összeállított videó. Nem hittük volna, hogy ekkora "sikere" lesz. Az esetleges kellemetlenségekért ezúton is mindenkitől elnézést kérünk.
  • A vízálló headset bizony igazi. Itt a bizonyíték. Nem csoda, ha már nem hittétek el :)
  • A Heroes V eltörlésének ötlete kb. egy hete fogalmazódott meg bennünk, jó előre meg is írtuk a sztorit, de úgy tűnik, a poént mások is elsütötték. A hírben található forrás is hasonló történetet talált ki.
  • Új hazai fejlesztőcég alakult? Dehogy... A képet valami egészen ismeretlen játékból szedtük, a felesleges részletek eltüntetése után pedig odabiggyesztettünk egy aranyos kutyát. A részletekbe nem mennék bele, szerintem aranyos kép :)
  • Nem készül film a The Sims-ből. Hogy is lehetne egy történet nélküli játékból forgatókönyvet írni. Hehe, Hollywood megoldaná, sőt már van erre számos példa is, de minden esetre az EA Games nem égetné magát ilyesmivel :)
  • A Microsoft sem készít tankok számára semmilyen szoftvert, vagy ha igen, arról meg nem nyilatkozik.
  • A World of Warcraft havidíj emelkedéséről szóló hírünknek viszonylag sokan bedőltek, köszönhetően annak a függőségnek, amit a játék okoz. Mindenki nyugodjon meg, a Blizzard nem szereti annyira a pénzt, mint amennyire szeret játékokat fejleszteni.
  • Uwe Bollnak már nem szabad hinni. Jelenleg nagyon elfoglalt a Far Cry megfilmesítésével, amit okosan a fejlesztő cég új játékának megjelenése környékére időzít. Magyar vonatkozású alkotásról nincs szó, pláne nem vígjátékról, vagy animációs filmről.
  • Aranyos ez a robotkutya, de így is pont elég ebnek keresnek gazdát szerte a világon, nincs tehát szükség teljesen valódinak tűnő gépekre. Talán csak abból a szempontból, hogy ő megelégszik, ha rádugjuk a konnektorra, na meg 100% szobatiszta, és ha nagyon ugatna, ki lehet kapcsolni...
  • Bármennyire hihetetlen, nem lesz magyar bajnokság a PES6-ban. A fejlesztők talán nem is tudják, hogy létezik magyar foci - talán azt sem tudják, hogy létezik Magyarország :)
  • Az én személyes kedvencem a Sims toplista. Ez úgy mindent elmond a játéksorozatról :) És most következzen még néhány szemelvény arról, hogy mások milyen hülyeségeket találtak ki április elsejére.
  • Bejelentették a World of Warcraft: The Burning Crusade új faját, a Wispeket.
  • 30 napon belül nem használtad Valve Steam fiókodat? Szavazz! Már úgyis része vagy a rendszernek...
  • World of Starcraft - Exkluzív világpremier a GameSpoton
  • Duke Nukem Forever beszámoló
  • Uwe Boll megszerezte a StarCraft megfilmesítési jogait
  • Új játékbesorolási kategória Amerikában: A-ss - Game Sucks
  • A Psycho Craft Studio bemutatta újgenerációs konzolrendszerét.
  • űrszondája videojátékokat is vinne magával: The Sims, Sonic the Hedgehog, Madden NFL 2005, Quake, The Sims 2
  • A Konami új játéka: Dance Dance Revolution (DDR) With the Stars
  • Google Romance - A társkereső oldal
  • Jessica Simpson elválik férjétől, amiért az World of Warcraft függőségben szenved Egy sokkal hosszabb listát találhattok a Wikipedián.

  • [DEMO] Rise of Nations: Rise of Legends!

    Hír | 2006.03.31 19:36

    A varázslat és a technológiai csoda az a két tényező, amelyre a nagyban újító Rise of Legends alapozza játékát. A demó mérete kőkemény 650 megabájt, tartalmát tekintve pedig a quick battle módot, valamint egy limitált kampányt próbálhatunk ki. Hardverigényét tekintve Service Pack 2-re, 1,4 GHz-s processzorra, 512 MB RAM-ra, valamint DX9 kompatibilis videókártyára lesz szükségünk. A termetes méret ellenére a letöltés kötelező!!! BONCSAD TŐCCSED!!!

    [DEMO] GTI Racing

    Hír | 2006.03.31 18:04

    Az előző héten adtunk hírt arról, hogy a GTI Racing demója 31-én jelenik meg. Nos, a Techland Xpand Rallyjának motorjára épülő szimulátor demója tényleg megérkezett. A kipróbálható verzió valamivel több mint 400 megabájtot nyom a virtuális mérlegen. Az öt játékmódból egyet próbálhatunk ki, single körülmények között. Három pálya és három Volkswagen vár minket, méghozzá az alábbiak: Golf I, Golf V, Beetle RSI. A demó letöltése különösen javallott! Aki lecibálná, az alant kattanjon. Thanks jd.

    Elkelt a Dell összes csúcskonfigurációja

    Hír | 2006.03.31 16:28

    Amikor az elmúlt héten a Dell áruba bocsátotta a nem kevesebb, mint 10.000 dollárt érő konfigurációját (igen, jól látjátok, $ 10.000!), sokan csak nevettünk. Mindenki úgy gondolta, hogy csak egy milliomos veheti meg ezt a gépet, amelybe a Dell a létező legjobb technikát építette be. Végül a hét folyamán bizonyos emberek boldog tulajdonosai lettek eme remekműnek, ugyanis mára már egyetlen darab sem maradt belőlük. Na, ki nevet a végén? A Dell XPS 600 főbb paraméterei: - beépített AGEIA PhysX processzor - SLI-be kötött két darab GeForce 7900-as, összesen 2 GB RAM-mal - Intel Pentium Processor 965 Extreme Edition (4.26 GHz, felhúzva) - Dell 3007WFP 30 inches flatron monitor További részleteket a csúcsgépről ezen az oldalon találhattok.

    Starforce párti játékok listája

    Hír | 2006.03.31 16:16

    Az utóbbi néhány hónapban több olyan hír is napvilágot látott, melyek eléggé megosztották az emberek véleményét a Starforce védelem kapcsán. Egyesek szerint ez mind szép és jó, hogy megvédik a programokat a kalózmásolatok készítésétől, míg mások szentül állítják, hogy ez a védelem bizony akár hardverhibát is okozhat. Összeállítottak hát egy olyan listát, melyen az elmúlt pár év és a következő starforcos játékok foglalnak helyet, többek között az Area 51, a King Kong, vagy akár a Heroes 5 is. Aki megtekintené a teljes listát az itt megteheti.

    Nokia 4G, avagy telefon a jövőből

    Hír | 2006.03.31 16:01

    Anno mindenki bámuldozva figyelte a különféle hihetetlennek tűnő technológiák filmbéli megvalósítását. Ilyen volt a jól ismert karóra is, amely gombnyomásra videótelefonként szolgált. A Nokia úgy döntött, hogy mindez már nem csak ábránd marad, hanem valóság, hála a 4G-nek.

    A negyedik generációs mobilkészüléknek egyelőre csak egy vázlati terve létezik, melyet a Nokia egyik tervezője készített. Gyakorlatiakban egy karkötőről van szó, amely komplett telefonként szolgál, kijelzővel, Bluetooth rádióval és mindegy egyébbel, ami például a kütyün keresztül történő mozijegyvásárlásokhoz szükséges.

    Megérkeztek a Toshiba első HD-DVD lejátszói Japánba

    Hír | 2006.03.31 13:56

    A Toshiba pénteken megkezdte HD-DVD lejátszóinak szállítását Japánban. Ezzel a vállalat világelső lett az újgenerációs adattárolók lejátszóinak terén. A Blu-ray vetélytársának szánt HD-DVD lejátszók bolti ára nagyjából 940 dollárnak megfelelő japán jenért vihetők el. A vállalat tervei szerint a 2007. március végén záródó aktuális üzleti évben 6-700 ezer példányt tudnak majd ilyen lejátszókból értékesíteni.

    Nagyjából április-június környékén megjelenhetnek a számítógépekbe szánt HD-DVD olvasó egységek is. Az új technológia terjedésének azonban gátat szab annak horribilis ára. S mivel egyidejűleg két formátum is verseng az elsőségért, a fogyasztók egyelőre bizonytalanok, hogy melyiket is válasszák - és inkább nem vesznek semmit. A HD-DVD-nek előnyt jelenthet a korábbi piaca kerülés, a Blu-ray viszont az ősszel megjelenő PlayStation 3 játékgéppel tehet szert nagyobb népszerűségre: abban ugyanis Blu-ray olvasó kap majd helyet.

    A Ubisoft megszerezte a Far Cry jogait

    Hír | 2006.03.30 14:23

    A Ubisoft játékkiadó bejelentette, hogy megszerezte a Far Cry játékok köré épülő teljes szellemi tulajdont, így a jövőben az ő nevük alatt jelenhetnek meg annak folytatásai. A német illetőségű Crytek fejlesztőcsapattal kötött új megállapodás értelmében a Ubisoft rendelkezik a Far Cry franchise tulajdonjogaival, ami kiterjed a CryEngine technológiának arra a változatára, ami a PC-s változatot hajtotta. A jövőben tehát a Ubisoft kezében vannak a Far Cry esetleges folytatásai, mind PC-re, mind konzolokra. Xboxra a héten jelenik meg a Far Cry Instincts, valamint Xbox 360-ra a Far Cry Instincts Predator is. A megállapodás értelmében a CryEngine-t azonban teljesen más játékok fejlesztéséhez is felhasználhatják. Egyelőre annyit árultak el, hogy azt továbbfejlesztve számos tervük áll már készenlétben. A Crytek jelenleg egy rivális játékkiadó, az Electronic Arts számára dolgozik a Crysis című első személyű lövöldözős játékon, ami a CryEngine 2 motorján alapul.

    Diabolique névváltás

    Hír | 2006.03.30 13:26

    A Playlogic Entertainment közleményben jelentette, hogy Diabolique: License to Sin című akciójátékának új címe Infernal lesz. A változás talán része a fejlesztőcsapat Ageiával történt múlt heti megállapodásának, melynek értelmében a játék is támogatni fogja a fizikai számításokat megkönnyítő technológiát. Az elmúlt hat hónapban a harmadik személyű akció-kaland alkotás koncepciója a fejlesztés során sokat változott, új ötletek és tulajdonságok jelentek meg, amik megvalósítása jelenleg is zajlik. Ezzel magyarázható a névváltás is. A játék címe így jobban illeszkedik annak atmoszférájához. Az Infernal 2006 végén jelenik meg. Egy új, 3D-s képet alant tekinthettek meg.

    Ageia PhysiX kártyák az Asustól

    Hír | 2006.03.30 13:02

    Az Asus májusban kezdi Ageia PhysiX kártyáinak szállítását. A 256 megabájt memóriával rendelkező lapka elsősorban környezeti szimulációk kiszámítására lett kifejlesztve. Ez elsősorban a fizikára vonatkozik. Az Ageia a múlt héten mutatta be PhysiX technológiáját a nagyközönségnek. Több mint hatvan fejlesztő - köztük a Ubisoft, a Cryptic Studios, az NCsoft, az Epic Games és a Sega - száz új játéka támogatja majd. A PhysiX nem csak a fizikai effektek számolásának terhét veszi le a CPU-ról, hanem egyéb olyan számítási feladatokban is segítséget nyújthat, amik egy játék futtatása során előfordulnak. A végeredmény egy sokkal reálisabb virtuális játéktér, ahol a robbanások valódi port kavarnak és romokat hagynak maguk után, a ruhák lebegnek a szélben, a köd és a füst gomolyog, ahogy valami keresztül hatol rajta, stb. Ennek ellenére a két vezető grafikus chipgyártó, az nVIDIA és az ATI is azon fáradozik, hogy hasonló technológiát építhessen legújabb videokártyájába, ám ezek főként csak kétkártyás SLI/Crossfire megoldásban működnek. A kérdés már csak az, hogy a játékosok hajlandóak-e ezért egy külön kártyát beszerelni a gépükbe, illetve a játékfejlesztők ki tudják-e kellően használni a grafikuskártyákban rejlő, erre tartalékolt többletet.

    Ismét antitröszt botrányba keveredhet a Microsoft

    Hír | 2006.03.30 11:34

    Az Európai Bizottság kifejezte tröszt iránti aggodalmait a Microsoft új operációs rendszerével, a Windows Vistával kapcsolatban. "Biztosak vagyunk abban, hogy a Windows Vista olyan szoftver elemeket is tartalmaz, amik külön is elérhetőek, akár a Microsoft, akár más vállalatok kínálatában." - mondta a Bizottság szóvivője, Jonathan Todd. "Emellett sajnos nem rendelkezünk azokkal a technikai információkkal sem, amelyekre a versenytársaknak lenne szüksége ahhoz, hogy saját szoftvereiket a Vistával kompatíbilis módon alkothassák meg." A Microsoft vezető európai ügyvéde, Horacio Guttierez egy telefoninterjúban elmondta, hogy olyan funkciók hozzáadása a Vistához, amelyeket a Bizottság kifogásol, azért szükségesek, hogy kielégíthessék a vásárlói igényeket. "Tudom, hogy sokkal biztonságosabb rendszert szeretnének kapni." - mondta. Még 2004-ben a Bizottság hasonló trösztellenes pert indított a Microsoft ellen - akkor a Windows Media Player médialejátszó program Windows operációs rendszerhez történő mellékelése miatt. A bíróság a Microsoftot bűnösnek találta. További gondokat okozott, hogy sikerült rábizonyítani, hogy a rivális szerver szoftverek sem tudnak megfelelően együttműködni Windows számítógépekkel. A mostani aggodalmak kirobbanásának oka a különböző biztonsági funkciók és keresési funkciók, valamint egy digitális jogvédelmi program, illetve egy olyan szoftver, amely olyan javított dokumentum formátumot képes előállítani, ami nagyon hasonló az Adobe által használt PDF-hez (portable document format). A szóvivő hozzátette, hogy a fentiek miatt fennáll a veszélye annak, hogy a számítógép-gyártók és a felhasználók nem kapják meg a lehetőséget arra, hogy olyan szoftvert válasszanak, amilyet szeretnének. A vállalat ügyvédje azonban erre azt felelte, "arra kényszeríteni minket, hogy Vistát a Microsoft Defender nélkül adjuk ki, olyan lenne, mintha a BMW-nek légzsák nélküli autókat kellene értékesítenie. Felelősséggel tartozunk vásárlóink iránt, hogy azok teljes biztonsággal használhassák termékeinket." "A Micrososft a biztonságos otthoni számítógépezés jegyében készítette a Vistát, annak figyelembevételével, hogy a lehetőségeket más vállalatok is kihasználhassák. A felhasználók teljesen ingyen igénybe vehetik versenytársaink szoftvereit is." - szólt a kiadott közlemény. Elmondták továbbá, hogy a Microsoft a külső partnerek és versenytársak bevonásával tervezte az új operációs rendszert, pontosan azért, hogy lehetőséget biztosítson számukra az együttműködésre. A Bizottság szóvivője megerősítette, hogy hivatalos nyomozás még nem kezdődött az ügyben, de amint bizonyos források megerősítik a gyanút, és bebizonyosodik, hogy a Vista megsértette az európai versenytörvényeket. A jelenlegi helyzetről levélben tájékoztatták a Microsoft elnök-vezérigazgatóját, Steve Ballmert. A vállalat az elkövetkezendő két nap során tárgyalásokat folytat a Bizottsággal. Guttierez ügyvéd szerint ennek során igyekeznek majd "bebizonyítani", hogy az aggodalmak teljesen alaptalanok, és nincs szükség jogi útra terelni a vitát. Ha azonban ez nem sikerül, úgy a Microsoft napi 2 millió eurós büntetés fizetésére számíthat.

    [MOVIE] Rise of Nations: Rise of Legends

    Hír | 2006.03.30 05:19

    A Big Huge Games csapata újabb videót adot ki, az egészen látványos Rise of Nations: Rise of Legends című kiegészítésből. Ha esetleg nem ismernéd: lényegében egy 3D-s techno-fantasy valós idejű stratégiáról van szó - ezúttal körülbelül egy percnyi ingém jelenetet tudsz megnézni belőle, feltéve, hogy lecibálod az alant prezentált állományt. Szerintem feltétlenül érdemes!

    [MOVIE] Crysis GDC HD Techdemo

    Hír | 2006.03.29 14:33

    Az első kézikamerás, majd az azt követő nagyobb felbontású, ám hang nélküli videó után most végre megérkezett a GDC-n levetített Crysis és Cry Engine 2 techdemó valódi HD minőségű változata. A zene kicsit LOL, de nekem bejön a végén az a szörnyi, vagy robot, vagy mi az...

    EA: Az innováció a legfontosabb

    Hír | 2006.03.28 14:51

    Az Electronic Arts Los Angeles alelnöke és általános menedzsere, Neil Young GDC-n megejtett előadásában elmondta, hogy még a legnagyobb vállalatok is csak úgy maradhatnak fenn, ha folyamatosan megújítják szellemi tőkéjüket, vagyis mindig eredeti ötletekkel állnak elő. Young saját vonatkozásban kitért például az úgynevezett Gameface karakter személyreszabási technológiára, ami a Tiger Woods 2004 golfjátékban debütált, és állítása szerint 21 millió dollárral megnövelte annak bevételi mutatóját. Az eljárás ráadásul nem korlátozódik egy játékra vagy játék kategóriára. Következő példának a The Sims 2 és az Aspirations rendszer összeházasítását hozta fel, aminek köszönhetően a küldetés alapú játékmenetet úgy sikerült megvalósítani, hogy az nem töri meg a játékot. Ugyanilyen minőségbeli ugrásnak titulálta a Grand Thet Auto sorozat felülnézetes megjelenítést háromdimenziósra történő cseréjét is. Véleménye szerint a játékfejlesztőknek már a kezdeti stádiumban meg kell határozniuk azokat a főbb újításokat, amik köré felépítik a játékot. A folyamat során természetesen sok minden változik, kiderül, hogy mi valósítható meg jól, de a lényeg mindenképp az újítás kell, hogy legyen. Kifejtette továbbá, hogy sokkal könnyebb kreatívnak lenni egy kis csoportban, mint egy nagy csapat tagjaként. Példának a rock bandákat hozta fel: "egyetlen sikeres rock együttes sem számlál hétnél több tagot..." Utalást tett a Gyűrűk Ura licenszek még teljesebb kihasználására is, főként konzolos körökben, valamint elmondta azt is, hogy szerinte bőven elég három-négy főbb újítás egy sikerjátékhoz, mintsem száz kisebb apróság elhelyezése.

    Bajban az Apple Franciaországban

    Hír | 2006.03.28 12:33

    A francia törvényhozók a minap elfogadtak egy tövényjavaslatot, ami szokatlan módon közelíti meg a digitális tartalmak szerzői jogi védelmét. A javaslat szerint az online zenei szolgáltatóknak bármilyen lejátszó eszköz esetében szabadon felhasználhatóvá kell tenniük a tartalmakat. A múlt héten 296:193 arányban megszavazott törvény kitér továbbá a kalózkodásra kiszabható büntetésekre is. A napokban terjeszti be az alsó ház a szenátus elé a következő szavazás lebonyolítása miatt. Azonban az Apple franciaországi képviselete máris megtámadta a javaslatot, mondván, az államilag támogatja a kalózkodást. Elemzők szerint a kaliforniai székhelyű vállalat inkább elhagyja francia online piacot, mintsem megossza a saját fejlesztésű technológiáját, amely egyébként az igen népszerű üzleti modelljének alappillére is egyben. Az Apple legnépszerűbb digitális lejátszója, az iPod szenvedné el a legnagyobb veszteséget, ha a törvény életbe lépne. A többi gyártó, mint például a Sony féle Walkman család nem sokat érezne a változásokból, mivel ők nem üzemeltetnek ekkora online zeneboltot, mint az iTunes. Egy olyan országban, ahol a különféle DVD alapú másolásvédelmi eljárásokat folyamatosan támadások érik a bíróságok felől, a törvényhozók mégis olyan megoldást keresnek, amely tud úgy működni, hogy a zenék bármilyen eszközre letölthetők maradnak. Ezt tetézi, hogy egészen minimális pénzbüntetéseket határoztak meg a digitális kalózoknak: a maximálisan kiszabható bírság 181 dollárnak megfelelő euró. A Lemezkiadók Nemzetközi Szövetsége (IFPI) nagyjából másfél ezer iparági szereplőt képvisel – ők egyelőre óvatosan reagálnak a fejleményekre. Az érdekcsoport szerint a törvényjavaslat valóban arra törekedik, hogy támogassa a különböző eszközök közötti kompatibilitást, de nem elég pontos ennek megvalósítása. Kifogásolták továbbá az alacsony büntetési összegeket is. „Egy fájl illegális letöltése nem egyenlő több albumnyi zene nem megfelelő úton való beszerzésével. A büntetések mértéke elrettentő hatást kellene, hogy gyakoroljon. Egyébként a francia digitális piac igen számottevő: az IFPI adatai szerint már mintegy 16 ilyen letöltő központ üzemel az országban. A 2004-ben mért másfél millió letöltött dal egy éven belül húszmillióra növekedett. Az Apple-nek tehát egyáltalán nem érdeke csak úgy otthagyni a piacot, ám egyelőre nem tudni, milyen lépésre szánja el magát.

    Legions - A GarageGames új motorkája

    Hír | 2006.03.28 03:35

    A GDC-n szép csendben zajlanak az események - az Unreal Engine 3 mellett ígéretes darabként lett feltűntetve a GarageGames engine elképzelése: A Legions jelenleg valóban csak egy tech demó, egy pályával, két multi játékossal és egyetlen egy fegyverrel... Ami érdekessé teszi, hogy igencsak nagy pályát lehet vele generálni, és a speciális "ríltájm" effektusok is szépek - ezek egy része látható alant. A tesztpálya nem kevesebb, mint 100 négyzetkilómétert tesz ki, ami a S.T.A.L.K.E.R. ötszöröse! Az egészben az a vicces, hogy inkább hasonlít egy teljesen új Tribes játékhoz, mintsem egy komplett friss fejlesztéshez... Thanks jd.

    [MOVIE] Crysis Techdemo HQ

    Hír | 2006.03.27 13:17

    Megérkezett a múltkori rossz minőségű kamerás felvétel után a Crysis techdemójának valóban gyalázós, kitűnő változata - bár ehhez meg hang nincs. Ám legalább most már látszódik valami az új effektekből :)

    Microsoft: Nem írjuk újra a Vista 60%-át!

    Hír | 2006.03.27 12:12

    A Microsoft kategorikusan elutasított minden olyan feltételezést, amelyek szerint újra kellene írniuk a Windows Vista kódjának 60%-át. A pletykák a múlt héten kaptak szárnyra. „A leírtak csak spekulációk, és mindenféle hitelességet vagy alapot nélkülöznek” – mondta a Microsoft szóvivője az internetnews.com riporterének. A kérdéses publikáció egy ausztrál üzleti oldalon, a SmartHouse.com-on jelent meg és meg nem nevezett Microsoft forrásokra hivatkozott. Azt állították benne, hogy a Microsoft az Xbox részlegről csoportosított át erőforrásokat, hogy a Windows Vista kódjának 60%-át újraírják. Az operációs rendszert pedig a 2007-es las vegasi CES kiállításon újra bemutatnák, jövő januárban. A Microsoft tehát a fenti találgatásokat elutasította. A vállalat jelenleg biztonsági, tesztelési és finomhangolási munkálatokat végez, és „nem írnak új kódot”. Megerősítették azt is, hogy a mostani helyzet szerint a Vista időben elkészülhet novemberre, amikor is annak nagyvállalati verzióinak meg kellene jelenniük, amit 2007. januárjában a kisfelhasználói kiadások követnek. Leszögezték azt is, hogy egyetlen Xbox fejlesztőt sem csoportosítottak át a Vista csapatához. A múlt hét teljesen a Microsoft körüli termékkésések körül forgott. Alig, hogy bejelentették a Windows Vista halasztását, rögtön követte azt az Office 2007 irodai programcsomag októberről szintén januárra történő csúszása – ám már ekkor elmondták azt is, hogy a nagyvállalati partnerek időben megkapják a szoftvert, már októberben. Az ezt követő napon bejelentették Jim Allchin, a Microsoft Platform és Szolgáltatások részlege társelnökének lemondását is. Kevin Johnson, a másik társelnök egy hosszú levélben tárta fel ennek okait és felvázolta a divízió jövőbeli terveit is. A szoftverek és szolgáltatások terén egyértelműen a tavaly év végén bemutatott Windows Live kapja majd a legfontosabb szerepet; ám emellett az általános növekedésre helyezik a hangsúlyt, elsősorban az online hirdetések, az új piacok nyitása, és a nagyvállalati számítástechnikai infrastruktúra terén.

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)