Ingyen száguldozhatunk a hétvégén a GRID 2019-cel
Ha nincs még programod a hétvégére, akkor nézz fel Steamre, ahol rengeteg gyönyörű paripa, és a tükörsima aszfalt vár.
Ha nincs még programod a hétvégére, akkor nézz fel Steamre, ahol rengeteg gyönyörű paripa, és a tükörsima aszfalt vár.
A DRAMeXchange szerint a grafikus DRAM-árak emelkednek majd 2020 első negyedévében.
Maga mögé tudta utasítani a Jumanji és a Jégvarázs folytatását is.
Gyerekként programozott egy játékot, melyről később azt hitte örökre elveszett, mígnem valaki elkezdett játszani vele Twitchen.
Az evidenseken túl akadnak azért meglepetések is a listán.
Újabb előzetesek jelentek meg a februárban érkező mozihoz, és eddig nem látott jeleneteket is kaptunk bennük.
Ismét hagytuk magunkat meghackelni, a befejező évad pedig felért a csúcsra.
Egy mese megmagyarázása, egy saga halála?
A Sonic film tévés előzetesében elhangzik, hogy a kék sündisznónak azért van szüksége a piros lábbelire, hogy könnyebben kontrollálhassa a gyorsaságát.
A rendező elárulta, hogy mit szeretett volna Finn többször is bevallani Reynek a film eseményei során.
Bár a messzi-messzi galaxisból akár a végtelenségig érkezhetnek újabb filmek, a rendező kijelentette: számára ennyi elég volt.
Ráadásul maga Johnny Knoxville rendezi a következő Jackass filmet.
Egy korszak dicstelen vége.
Volt bőven dolga J. J. Abramsnek a nyolcadik epizód után, ő pedig tisztességesen helytállt.
Január 11-én a főváros legügyesebb robotprogramozói küldik ringbe saját kis munkáikat, közben pedig a család minden fontos infót magába szippanthat az okosvárosokról.
Néhány felhasználó illegálisan streamelt olyan focimeccseket a Twitchen keresztül, melynek közvetítői jogai a Rambler Group tulajdonában voltak. Ez okozta a galibát.
Egy tuningmester sikeresen használt 1 TB memóriát egy olyan X299-es alaplapban, amibe elvileg csak 256 GB fért volna.
J.J. Abrams nemrég egy interjúban érdekes megjegyzést tett a Klónok Háborúja egyik népszerű karaktere kapcsán.
A látványos űrhajócsaták után egy eddig nem látott jelenetet is bemutattak a Skywalker korából, melynek premierjét rengeteg Star Wars témájú tartalommal ünnepli meg az Epic Games.
Ezúttal a Paramount Pictures felel a munkáért, és a hírek szerint már sikerült találni egy megfelelő rendezőt is.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)