The Bard's Tale IV - a kulisszák mögött
Közel harminc évnyi szünet után először kap folytatást a legendás The Bard's Tale sorozat, ezért olyan különleges az új videó és Brian Fargo nyilatkozata, melyek beavatnak minket a fejlesztés rejtelmeibe.
Közel harminc évnyi szünet után először kap folytatást a legendás The Bard's Tale sorozat, ezért olyan különleges az új videó és Brian Fargo nyilatkozata, melyek beavatnak minket a fejlesztés rejtelmeibe.
A Call of Duty: Black Ops III The Giant nevű pályája közvetlen folytatása a Black Ops II Originsének, de a World at war Der Riese-jére épül. Ebből láthatunk most közel három percet a játék frissen kiadott előzetesében.
Kevés dolgot szeretnénk annyira, mint a Firefly folytatását, de helyette egyelőre be kell érnünk a szintén zseniálisnak ígérkező Con Man című webszériával, amelynek előzetesét a Comic-Conon mutatták be.
A premierig még egy teljes évet kell várnunk, pedig a rendező szerint gyakorlatilag már befejezték a filmet. Legalább lesz idejük dolgozni a folytatáson.
A Ubisoft bejelentette a Rayman sorozat következő részét, ami ugyan biztosan jó lesz, de nem az, amire a legtöbben áhítoznak.
Sokan epekedve várjuk a folytatást, de vajon milyen is lesz a Shenmue 3? Yu Suzuki válaszol.
David Gaider a Dragon Age írója elmondta, hogy a BioWare egyik legnagyobb sikertörténete eredetileg nem kapott volna folytatást.
Vannak, akik nem mondanak le azokról a játékokról, amik egy folytatás megjelenése, a támogatás megszűnése, vagy egyszerűen az idő múlása miatt közösség nélkül maradnak, és egy csoportba tömörülve szeretnének feléleszteni néhány multis játékot.
Szó sincs arról, hogy a szőnyeg alá söpörték volna a Top Gun folytatást, a film producere szerint már készül a forgatókönyv.
A Guardians of the Galaxy rendezője, James Gunn mesélt egy kicsit a folytatásról. Változások jönnek.
Nagyon úgy látszik, hogy a Naughty Dog az Uncharted-sorozat folytatása mellett a másik sikerjátékukat, a The Last of Us-t is folytatják.
Az időről időre feltűnő, a Mafia 3-hoz kapcsolódó pletykák után egy elég konkrét lépést tett a Take-Two a játékkal kapcsolatban, de ez sem jelenti biztosan, hogy a közeli jövőben bejelentik a várva várt folytatást.
Alig egy hónappal ezelőtt jelent meg a tömegek által várt Project CARS, a fejlesztők máris bejelentették a folytatást, amely még több lehetőséget kínál majd a száguldás szerelmeseinek.
Egy rajongó már annyira benne van a poszt-apokaliptikus hangulatban, hogy már nem is lát értéket az papírpénzben, és inkább kupakkal fizetne a folytatásért.
Nem véletlenül jelentette be a Shenmue 3 Kickstarter-kampányának elindulását Yu Suzuki a Sony rendezvényén, ugyanis mint kiderült, a kiadó is beszállt az RPG folytatásának finanszírozásába.
Az E3 alatt többen faggatták a Ubisoft képviselőit is a Beyond Good & Evil 2-ről, a kapott válaszok alapján nem igazán hisznek benne, hogy valaha összejöhet a folytatás.
A Drakengard-játékok spinoffjaként megjelent Nier rengeteg rajongót szerzett, ám öt éve nem hallatott magáról. Az idei E3-on azonban egy folytatást jelentett be a Suqare Enix, ami csak PlayStation 4-re jelenik meg.
Az E3 keretében Yu Suzuki egy legendás játék folytatását harangozta be, de nem tényként. Kickstarter kampány kell ahhoz sajnos, hogy a Shenmue 3 megvalósulhasson. Mondjuk ez elég ciki.
Elvetemült vég- és veteménylények rontanak egymásnak a népszerű multiplayer lövölde folytatásában.
A Bosszúállókat nem sikerült megelőznie, de a Jurassic World egyáltalán nem maradt szégyenben, és az első hét több kategóriában rekordot döntő bevételei bizonyították, hogy valamit nagyon eltaláltak a készítők.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)