Doom 4 - egyszer már törölték, mert túlságosan hasonlított a Call of Dutyra
Nem most próbálkozik először a Bethesda a Doom széria felélesztésével, egyszer azonban már kukázni kellett az egész projektet, mert a játék teljesen elszakadt a gyökereitől.
Nem most próbálkozik először a Bethesda a Doom széria felélesztésével, egyszer azonban már kukázni kellett az egész projektet, mert a játék teljesen elszakadt a gyökereitől.
A kiadó már eldöntötte, mikor is vehetjük kezünkbe a Kingdom Hearts széria legújabb darabját, azonban hiába is kérdezősködünk, a dátumot még nem kötik az orrunkra.
A Tales from the Borderlands: Episode 3 megjelenés előtti utolsó trailerét úgy rakta össze a Telltale, hogy emlékeztessen minket rá, miért is imádjuk a szériát.
A Microsoft szerint nincs okuk aggódni amiatt, hogy a Sony kialkudott magának pár exkluzív ajánlatot a Call of Duty: Black Ops 3 esetében, ők is elég jóban vannak az Activisionnel.
Már két éve, hogy bejelentették a Shadow of the Beast rebootját, az eredetileg Amigára megjelent széria újragondolására pedig remélhetőleg nem kell sokat várnunk.
Az AMD is megtartotta a maga sajtókonferenciáját az E3-on, ahol lerántották a leplet a 300-as szériáról és a vadonatúj Fiji GPU-t használó R9 Fury névre keresztelt modellről is.
A Nintendo egy kifejezetten érdekes bemutatóval nyitotta az E3-as konferenciáját, ahol lerántották a leplet a Star Fox széria legújabb részéről
Az egyik legnehezebb szerepjátékként számon tartott Dark Souls még egy utolsó menetre visszatér, de a From Software ezt követően nem folytatja a szériát.
Közel tucatnyi lenyűgöző állóképet adott ki a Ubisoft, miközben fontos tudnivalókat is megosztott velünk a Ghost Recon széria első nyitott világú epizódját illetően.
Nem volt alaptalan a pletyka, megtörtént, amiben a Final Fantasy széria rajongótábora annyira reménykedett.
A Capcom bejelentette, hogy az eredeti széria összes korábbi játékát tartalmazó Mega Man Legacy Collection még idén a boltokba kerülhet, ráadásul számos platformon elérhető lesz a játékosok számára.
Életét vesztette a Divinity széria fantasztikus zeneszerzője, Kirill Pokrovsky, akinek rengeteg kellemes dallammal átszőtt játékórát köszönhetünk.
Egy hét múlva bemutatkozik a FIFA 16 nagy kihívója, a PES 2016 is. A Konami legutóbb nem tudta megverni az EA szériáját, na de talán majd most; csak női játékosok legyenek.
Érdekel, hogy milyen a harc a Péntek 13 széria gyilkosával a Mortal Kombat X-ben, de nem szeretnéd megvenni a DLC-t, hogy kiderítsd? Itt a megoldás.
Az egyik dolog, ami miatt imádjuk a Witcher-szériát, az a kiváló történet, amit ugyebár olvasni sem olyan rossz érzés.
A népszerű kalandjáték-széria legutóbbi része, a Broken Sword 5: The Serpent's Curse megpróbál minket visszarepíteni az időben a kezdetekig. Ráadásul magyarul.
Időrabló szerepjáték az Obsidiantól, amely a Kickstarteren született és a Baldur's Gate széria örökségét viszi tovább.
A CI Games nagy dobásra készül a Sniper: Ghost Warrior 3-mal, ugyanis ezzel szeretnék AAA kategóriás sorozattá varázsolni a szériát, ehhez pedig elengedhetetlen az E3-as szereplés is.
Az Avalanche Studios Mad Max játékáról akkor is tudnánk, hogy melyik szériához van köze, ha nem ismernénk a címét, a vadonatúj képek pedig minden kétséget kizáróan hozzák a Mad Max: A harag útja hangulatát.
A játék megjelenése után Ed Boon rengeteget beszélget a Mortal Kombat X rajongóival Twitteren, egyiküknek pedig sikerült kihúznia belőle, hogy akár egy sztori DLC is érkezhet a verekedős széria legújabb részéhez.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)