Sega @ E3
A Sega is felvillantotta idei E3-as felhozatalát. Bár nem hittem volna, mégis összeszedtek néhány PC-s címet :) Íme:
Bár nem hittem volna, hogy viszonylag rövid idő alatt sokat változtatnak a Prince of Persia-n, a második rész első képei azonban mégis felkeltették az érdeklődésemet. Látszik, hogy még az eddigieknél is sokkal részletesebb a cucc, és bár jó lenne látni mozgás közben is, feltétlenül érdemes ezeket is meglesni közelebbről!
Electronic Arts @ E3A világ legnagyobb játékkiadója is kiadta E3-as listáját, méghozzá 3 részletben. Mivel nagyon hosszú (ahogy az illik) vágjunk is bele: EA Sports
Hopp, mégegy javítás. Az IO Interactive kezd arról híressé válni, hogy nagyon elsieti a játékait. Bár ez annyira nem tűnik fel (de egyesek biztos úgy gondolják, hogy inkább kezdték volna elejéről egyik-másik játékukat...:D), csak legfeljebb abból, hogy alig jelent meg a Hitman 3: Contracts, máris itt az első javítás. A buglistát és magát a 2 megás fájlt is ezen az oldalon találhatjátok.
Nem hittem, hogy egyszer ezt is megéljük. Végre valahára teljesen elékszült az immáron Codemasters vezénylete alatt megjelenő sci-fi stratégia, a Perimeter. ALig néhány nap, és a boltokba is kerül. Különlegessége egy úgynevezett terraformálási eljárás, melynek segítségével a játékos úgy formálja a terepet, ahogy csak akarja. Bővebb infók itt.
Végre megérkezett hát a mennyei manna! Minden bérgyilkos csemete kedvenc játéka végre megmutatja magát a publikumnak, és még fizetni sem kell érte. Amíg kis hazánkba nem érkezik meg a Hitman sorozat harmadik része, addig mindenki kedvére gyilkolászhat a most érkezett demóban. A letöltést máris megkezdhetitek, csupán csak el kell látogatnotok a hivatalos oldalra és megnyomni a Download gombocskát. Csak csendben tegyétek mindezt, nehogy észrevegyen az enemy!
A GamesRadar szállította a legújabb előzetest a Lionhead PC-s fejlesztéséről, a Black & White 2-ről. Az istenjáték szerelmesei már biztosan hajukat tépik, hogy mégis mikor kaparinthatják meg a végleges verziót. Bevallom, én is közétek tartozom :) Ez az érzés pedig újra és újra felerősödik bennem, amikor új képeket látok meg a játékból. Így történt most is. Nem túl nagy felbontású gyöngyszemek, mégis eszement hangulatosak. Íme:
A Supermutant.de a németek azon büszkesége, mely a The Fall és a Fallout sorozatokkal foglalkozik. Vonzó design, széles körben tartalmas anyag, és megannyi áhítattal olvasandó írás szerepel a honlapon. Sajnos nincs piros gomb, ami kettő másodperc alatt átváltaná az oldalt angol nyelvűre, így a német nyelvtudás szükséges az érdeklődők számára.
Üdvözlet mindenkinek! Személy szerint, én a napomat már ébredés után úgy kezdtem, hogy tévhitbe kerültem. Szegény ember félálomban, hajnali órákban kinyitná a csapot, és az Black Dragon módjára csak köpköd. Tortát nem sütünk, de azért boldog névnapot a Béláknak :). Hamarosan elérkezünk Paszkál naphoz is, ígyhát amennyiben valakit esetleg Turbó Paszkálnak, vagy Frí Paszkálnak hívnak, az szóljon :D
| A másodikos és harmadikos elemisták osztálykirándulásra mennek a lóverseny pályára két tanítónéni kíséretében, hogy tanuljanak a versenylovakról. Egy idő múlva a két tanítónéni elhatározta, hogy itt az idő, hogy mindenki WC-re menjen. Az egyikük a lányokat vitte a női, a másik pedig a fiúkat a férfi WC-re, és kinn várta őket az ajtó előtt. Egy kis idő múltán az egyik kisfiú kijött és panaszkodott, hogy egyikük sem éri el a vizeldét. Nem volt mit tenni, a tanítónéni bement és segített mindegyiknek kigombolni a nadrágját, felemelni őket és irányítani a pisilést a kagylóba, hogy ne vizeljék le a ruhájukat. Amikor éppen az utolsót emelte fel észrevette, hogy ennek egy hatalmas méretű "micsodája" van a többiekéhez képest. Igyekezve, hogy közömbösnek látszon, a tanítónéni mondja neki: - Te biztos a negyedik elemiből vagy, ugye? - Téved asszonyom, én a zsoké vagyok az ötödik futamból. |
Egyes, hivatalosan még meg nem erősített források szerint, a világ egyik legismertebb crackercsapatának, a Fairlightnak is elkapták néhány tagját. A csapat a C64-es idők óta "ügyködik", azóta nagyon sok program védelmét tették semmissé. Az FBI nyomozásai folyamán kiderűlt, hogy a mag Hollandiában tanyázik. Az információk szerint épp a Hitman: Contract-s PC-s változatát akarták "kiadni", amikor meglátogatták őket a hatóságok... Néhány hónappal ezelőtt ugyanez történt a szintén igen régi múltra visszatekintő Razor 1911-el.
Szombat esti csemege. Nem fog csömört okozni, mindenkinek bátran javallom, hogy leskelődjön egy kicsit.
Üdvözlet mindenkinek! Ismét elérkeztünk a péntekhez, amin túl már két könnyebb nap vár minket. Én csöppet még mindig hidegnek találom az időt, node sebaj, lesz ez jobb is :) A mai reggelen lesz egy nagy meglepi, különösen az autósportosoknak :) Ezzel egy kis poént már lelőttem, de amíg jön a hír, legyen titok, hogy miből lesz meglepi.
| Ahmed találkozik a sivatagban barátjával, Alival, aki öt felesége után kullog. - Node Ali! Egy igazhitű sosem ballag a feleségei után. Múlt héten, mikor utoljára láttalak, még az asszonyok előtt mentél! - Így igaz, de akkor még nem volt aláaknázva a Szahara... |
Az Anakonda tipikus "halivúdi" példája annak, hogyan csináljunk a shitből pénzt. Jó, ez lehet, hogy csak az én véleményem, de szerintem nem volt valami nagy film. Most ez vagy nem igaz, vagy bolondok a producerek, de készül a folytatás, mely roppant találó címet kapott: Anakondák. Húha! Akkor most biztos mégtöbb veszély és mégtöbb stb. vár majd ránk és teljes katartikus élményben lesz részünk a moziban. Adná ég hogy így legyen. Egyébként számtalan címe volt már szerencsétlennek; valójában a teljes címe "Anacondas: The Hunt for the Blood Orchid" vagyis Vadászat a Véres Orchideára, vagy valami ilyesmi :) Nézzétek meg az előzetest, de azért ne döntsetek elhamarkodottan... :)
Egy pillanatra majdnem azt hittem, hogy mindjárt december. Más sem kellene időjárás szempontjából... :) A lényegre térve, a Dark Age of Camelot legújabb kiegészítője készül a piacra, 2004. decemberében, Catacombs névvel. A vonzó cím továbbfejlesztett grafikát tartalmaz, új küldetések, karakterfajta, föld alatti város és még sok más hasonló, kellemes újdonság, amelyeket magában hordoz. A kincskeresőknek ajánlom, hogy fáradjanak el erre :)
Az Eidos levélkéjéből kiderült, hogy a Hitman: Contracts is aranylemezre került, és már csak néhány rövid nap választja el a megjelenéstől. Április 30-ától Európaszerte kapható lesz, míg Amerikában már 21-étől megvásárolható. Kiváncsian várom a negyedik epizód hivatalos bejelentését...
A g-NET Media a minap elárulta, hogy külön DVD-s kiadványként megjelentet egy úgynevezett útmutatót a hamarosan megjelenő Hitman: Contracts-hoz. Ez még így önmagában nem lenne annyira érdekes, viszont olyan részeket is tartalmaz majd a kicsike, melyeket az eredeti játékból ki kellett venni (azért, hogy megkaphassa az "M"-mes besorolást). Azért arra nagyon kiváncsi lennék, hogy ez milyen sikerekre számíthat... Amerikában talán, hiszen ott mindent megvesznek :) Thanks Homelan.
Nocsak... igaz, hogy hamarosan esedékes lett volna az N-Gage 2 bemutatója, de azt azért nem sejthettük, hogy még jóval előtte kiszivárognak róla az első fotók. Bár hivatalos megerősítés még nem érkezett hitelességükről, érdekes darabnak tűnik. Hogy is mondjam csak... szebb nem lett :)
Elégéé véresre sikerült az esti filmes duett, 2 igazai "vadászós" játék betéttel örvendeztettek meg minket a kiadók. Az egyik a Manhunt, melynek már a nevéből (magyarul: Embervadászat) is tudhatjuk hogy nem egy mindennapi game, és ha még hozzáteszem, hogy RockStar készíti, már mindenki virul. Örömötök kiteljesedése érdekében itt találtok egy pakkot mely sok kicsiny részletet rejt az X-Boxos változatból, ami akár PC-s lenne. A másikban nekünk kell az embereket levadászni, és ha már bérgyilkosok vagyunk, akkor egyértelmű, hogy a Hitman: Contracts-ról van szó. Azt hiszem a név magáért beszél, de azért még hozzáteszem, hogy kevesebb mint 3 mega a film, innen tudjátok letölteni.
Az Eidos érdekes terveket villantott fel legutóbbi üzleti jelentésében. A jelek szerint még mindig teljesen meg vannak elégedve legnagyobb neveikkel, aminek következtében számíthatunk ezek folytatására. A Commandos 4, a Deus Ex 3 (illetve negyedik epizód), a Hitman 4, és a Tomb Raider 7 szinte már biztos befutók. Kérdés, hogy ezek közül melyikre lesz igénye a jónépnek. Ezen dokumentáció tanubizonysága szerint mindegyik stuffra 2005-ös üzleti évük második felében számíthatunk!
Igencsak ínyenc édességekkel bővült a Hitman: Contracts hivatalos oldala. Egyfelől kikerült reá a pontos megjelenési ideje, mely szerint e hónap 21-én már hozzá is férhetünk. Tovább kutakodva találhatunk néhány új képet, terep és karakter leírást, sőt még két zeneszámot is találhattok (egy egyszerűség kedvéért itt az egyik, itt meg a másik). Jó kutakodást :)
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)