Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 3325

Gondok a Vöröskereszt logója miatt

Hír | 2006.02.27 15:28

A Vöröskereszt humanitárius és egészségügyi segélyszervezet kanadai kirendeltsége nemrég a videojátékok kapcsán is reflektorfénybe került. Kifogásolják ugyanis a szervezet logójának használatát az egyes játékokban. A mindenki számára ismerős fehér alapon piros kereszt embléma védelme nem újkeletű. A szervezet évek óta küzd a logó különböző vállalkozások, és egyesületek által jogtalanul vagy helytelenül történő használata ellen. Ráadásul sok esetben a logó használatának semmi köze a segélynyújtáshoz, pedig ez alapvető követelmény lenne. A szervezet arra is emlékeztetett mindenkit, hogy emblémájuk nem szabadon felhasználható. A kanadai kirendeltség egy közleményben hívta fel a figyelmet, hogy a sok eset között a videojáték-iparág csak egy, amely a fentieket figyelmen kívül hagyja. A szervezet konkrétan azt kifogásolta, hogy a játékok többségében az erőszakkal vonják párhuzamba a vöröskereszt emblémával ellátott egészségügyi csomagok jelenlétét. Szerintük ez nem helyénvaló, a vöröskereszt nem támogathat semmilyen erőszakot, a szimbólum a semlegesség, a pártatlanság, az emberségesség és a remény jelképe kell legyen. Thanks Typhoon97.

[DEMO] Gothic

Hír | 2006.02.25 10:00

Mint azt a Gothic megszállotjai tudják, a Piranha Bytes ismét kiadja a Gothic első részét. A csapat úgy gondolta, hogy legyen minden a helyén, ezért kiadtak egy új demót is a játékból. Aki tehát Gothic 1-ezne egy kicsit, az ide kavarjon el a 250 megás csomagért.

[PATCH] WinterSports Pro 2006

Hír | 2006.02.25 09:42

Megérkezett a WinterSports Pro 2006 1.02-es javítócsomagja. A tapasz elsősorban a multis beállításokon változtat, azonban mindenképp megéri föltenni a 15 megás csomagot. Érdeklődők erre tessék...

[MoD] Doom 3 - Last Man Standing

Hír | 2006.02.24 16:06

Megérkezett a Last Man Standing, a híres Doom 3 modifikáció legújabb változata. A harmadik kiadásban megannyi újdonság és friss pálya várja a vállalkozú szelleműeket. Aki kedvet kapott a mod letöltéséhez, az erre kattanjon a 300 megás csomagért.

[PATCH] The Regiment

Hír | 2006.02.20 18:59

A nemrégiben megjelent The Regiment című FPS - hez már ki is adták az első hivatalos javítócsomagot, mely számos bosszúságtól kíméli meg a T. Játékos közönséget. A készítők sem mondtak semmi konkrétat, így ezzel nem, csupán egy linkkel tudok szolgálni.

[PATCH] Shadowgrounds FRE

Hír | 2006.02.19 10:11

Oh, be szép is a franszia... A Frozenbyte kiadta a Shadowgrounds című sci-fi akciójáték francia nyelvű változatához az 1.01-es javítócsomagot. Így most már a francia kiadással rendelkezők is ugyanolyan játékélményben részesülhetnek, mint a többiek. A német és angol kiadáshoz ugyanis már megérkezett korábban ez a javítás. A négy megát innen lehet tölteni.

[HuN] Worms 4: Mayhem magyar szinkronnal!

Hír | 2006.02.18 21:37

Elkészült a Worms 4: Mayhem szinkronja is a Játékszinkron Stúdió jóvoltából. Ugyan a hangok nem egyeznek meg az eredetivel, vagy a második részben hallottakkal, ez nem gátolhat meg senkit abban, hogy letöltse a csaomagot, mert így igen jókat lehet nevetni egy-egy beszóláson! Hamarosan elkészül a feliratok honosítása is, amely tovább fokozza majd a játékélményt. További érdekesség, hogy körülbelül 2-3 hét múlva - amikor a feliratok fordításai is elkészülnek - bővítik a magyar hangokat olyan extrákkal, mint pl. Darth Vaderes hangok, stb. :) De addig is mindenkinek jó szórakozást az "alap csomaghoz"! (A telepítőnél amikr kiválasztjátok a célmappát, a végére odabiggyeszti a "Worms 4 Mayhem"-et. Ezt töröljétek ki!) A letöltéshez be kell jelentkezni az oldalra. Ha nincs még felhasználói fiókod, itt regisztrálhatsz magadnak egyet.

[MoD] VIP for CS: Source

Hír | 2006.02.17 12:46

Bemutatták végre a VIP nevű modifikációt, amely a Counter-Strike: Source-hoz készült. Jelenleg három változatban tölthető le: a teljes szerver csomag tartalmazza a VIP Mod Plugint, valamint 9 hivatalos VIP pályát. A Server Plugin Only kiadás és a Vapour Content Delivery Software csomagok mérete jóval kisebb. Utóbbi egy távoli szerverről automatikusan szerzi be a szükséges tartalmakat. Regisztráció után innen vagy innen tehetitek magatokévá a modot.

[PATCH] Star Wars: Battlefront II szerver

Hír | 2006.02.15 23:10

A LucasArts kiadta a Star Wars: Battlefront II című sci-fi multiplayer akciójáték-folytatás javított szerverét. Ebben a verzióban az eredeti szerver kezelőfelület mellett egy jóval fejlettebb interfészt is alkalmaz. Ez olyan funkicóval bővíti a lehetőségeket, mint a szerver üzenetek, a kitiltás, a részletes játékos és játék információk, és a távoli szerver alkalmazás, amelynek segítségével távolról frissíthető a szerver. A 154 megás csomag itt található.

[PATCH] World of Warcraft v1.9.4

Hír | 2006.02.15 09:22

Alig pár napja jelent meg a World of Warcraft 1.9.3-as javítócsomagja, és most megérkezett a legújabb 1.9.4-es kiadás is. Ez a verzió egy új Guild toborzó csatornát ad hozzá a játékhoz, valamint egy fontosabb bug is kijavításra került. Az angol változathoz innen vagy innen tölthetitek le az előző verzióról frissítő javítást.

[DEMO] ETROM: The Astral Essence

Hír | 2006.02.14 16:19

Az látszólag senkit nem érdekelt, hogy az ETROM: The Astral Essence című futurisztikus akció orientált szerepjáték már elkészült, ugyanis a demóját még csak most adták ki. Az igen kövér letöltést követően a játék végleges változatának alternatív kezdetét tartalmazza. A főszereplő Etrom, akinek különleges felszerelései és képességei némileg eltérnek attól, amit a bolti változatban esetlegesen már láthattunk. A 880 megás csomagot innen, esetleg innen tehetitek magatokévá.

[MoD] Total BF2 Map Packs

Hír | 2006.02.14 12:35

Megjelent a Total BF2 című Battlefield 2 modifikációhoz három óriási pályacsomag. Pontos információk nem állnak rendelkezésre azzal kapcsolatban, hogy milyen pályákról van szó, de az érdeklődők ettől függetlenül letölthetik őket.

  • TotalBF2 Map Pack 1 (124.79MB)
  • TotalBF2 Map Pack 2 (174.88MB)
  • TotalBF2 Map Pack 3 (226.81MB)

  • [PATCH] Dragonshard

    Hír | 2006.02.14 10:00

    Megérkezett a Dragonshard című D&D fantasy valós idejű stratégiai játék legújabb, 1.2.1b verziójú javítócsomagja, amely a játék amerikai változatához jó. Minthogy előfordulhat, hogy valakinek ez, s nem az európai kiadás van meg, akinek szüksége lenne rá, kattintson ide a letöltéséhez.

    [MOVIE] Seed: The Human Condition

    Hír | 2006.02.13 18:41

    A Seed: The Human Condition egy képregényszerű grafikával megáldott sci-fi MMORPG, amely a dán Runestone stúdióban készül. Megérkezett belőle az első adagnyi videó, amelyek csak rövid klipek, úgyhogy összecsomagoltuk őket egy fájlba. Érdekes összeállítás...

    [MOVIE] Dungeons & Dragons Online: Stormreach

    Hír | 2006.02.11 02:31

    Eh... új videók érkeztek a Turbine Entertainment által fejlesztett Dungeons & Dragons Online: Stormreach című fantasy MMORPG-ből is. Egészen pontosan három, amik minősége azért hagy némi kivetni valót, pláne a korábbi animációkhoz képest. A barbár, a lelkész, és a harcos karaktereket ismerhetjük meg közelebbről. Ám az egyszerűség kedvéért a klipeket egybe csomagolták, s az így is csak 13 megát nyomó fájlt innen lehet letölteni.

    [MoD] GTA: San Andreas Modern

    Hír | 2006.02.11 02:09

    Sokan keresnek Modern o?dot a GTA: San Andreas-hoz. Nos, Danyi5 találtam, ráadásul magyar, és jól működik. A Mód két változatban szedhető: Mod Instalerrel, és simán kicsomagoló verzióban. A jelenlegi, végleges verzió az 1.2-es. Az oldal címe: kg21.extra.hu.

    [PATCH] Pacific Fighters

    Hír | 2006.02.11 01:40

    A Pacific Fighters weboldala frissült a második világháborús légiharci játék legújabb javításával, amely 4.03-ra, illetve 4.03m-re emeli a játékot, attól függően, hogy a különálló játékkal, vagy az egész csomaggal rendelkezünk. Az ötvenmegás fájlt innen tölthetitek.

    [MOVIE] Prey HD!

    Hír | 2006.02.10 20:58

    Bezony, friss képek és ropogós videók érkeztek a Human Head Studios kezei közt készülő Preyből! Jól olvastátok, több mozgóképet is kézhez kaptunk, számszerint ötöt - ezekből három az egyjátékos módot, a maradék kettő a multi mókát hivatott népszerűsíteni. Nos, ennyi volt a kötelező sallang, nincs más hátra, mint előre, tessék szépen alánk kattintani, és lecibálni az egybecsomagolt "apróságokat". A felbontásuk 1280-as, szóval erősebb gépekkel érdemes próbálkozni :)

    ATI Catalyst 6.2 driver

    Hír | 2006.02.10 10:14

    Az ATI kiadta Catalyst videokártya-drivercsomagjának legújabb, 6.2-es változatát. A BattleField 2: Special Forces, City of Heroes, Dragonshard, Fable: Lost Chapters, Half-Life 2, Pacific Fighters, The Fall és World of Warcraft játékokban egyaránt sebességnövekedés, illetve bugmentes futás tapasztalható a használatával. Az érdeklődők ide kattanjanak a letöltésért. Thanks Realnewneo.

    Hová tűnt a F.E.A.R. 1.03 patch?

    Hír | 2006.02.09 16:22

    Bizonyára nem csak nekünk tűnt fel, hogy a F.E.A.R. tegnapra ígért 1.03-as javítás megjelenése elmaradt. Nos, a hivatalos közlemény világosan leírja, hogy február 7-én kellett volna érkeznie. A VU Games fórumára egy amolyan képviselőnek is nevezhető illető mindösze annyit mondott, hogy fogalmuk sincs, miért nem adták még ki a javítócsomagot, de az nem késhet túl sokáig. A Vivendi hivatalosan nem reagált a történtekre.

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)