Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 3768

[DEMO] Quake IV

Hír | 2005.11.24 11:51

"Picivel" az amerikai megjelenést követően, nagyjából a hazai debütálással egy időben megérkezett végre a Quake IV demója. De már az is nagy szó, hogy egyáltalán kaptunk ilyet. A szingli küldetésből azt kapjuk most meg, amelyikben Matthew Kane a Rhino csapattal meg kell, hogy tisztítsa a leszállási zónát a fő földi erők számára. Multiplayer pályák közül pedig a The Fragging Yardot kapjuk normáls és 1v1 változatban egyaránt.

XBOX 360 - Odaát már tolják!

Hír | 2005.11.22 17:37

A Microsoft next-gen játékkonzolja mától elérhető Amerikában. A tengeren túlon éjfél után kb. 4500 bolt nyitott ki és próbálta kielégiteni a végeláthatatlan embertömegek XBOX 360 iránti igényeit. A cégóriás már a Zero Hour rendezvénysorozaton átadta az első darabokat a legszerencsésebbeknek. Már a mai naptól rengeteg sikerjáték is kapható hozzá, mint például az új Need for Speed, vagy Call of Duty 2. Nekünk még kicsit több, mint két hetet kell várnunk, hogy megkaparinthassuk, hisz' az Európai premier december másodikán esedékes. Jó szórakozást az ottani tulajdonosknak:)

Ashes: TWC - régi idők új RPG-je

Hír | 2005.11.21 15:35

Ashes: Two Worlds Collide címmel új RPG készülését jelentették be, amely játék a régi idők módszerére és felépítésére alapoz. Bizonyos vélemények szerint főként erre a három klasszikusra építi: Ultima VII, Drakkhen és Demon's Winter. A kezdeti infók mellett már néhány kép is napviágot látott az Ashesből. Érdeklődők ide katt.

Hangos az Xbox 360

Hír | 2005.11.21 08:29

Ki gondolta volna (pedig józan ésszel várható volt), hogy az Xbox 360 hangosabb lesz elődjétől. Ott van benne a jóva fejlettebb és több tranzisztorból álló grafikus chip és a nagyobb teljesítményű CPU. A nagyobb energiafelvételt erősebb tápegység képes csak kiszolgálni, ami szintén nagyobb ventilátort igényel. Ennek következménye, hogy a Joystick.com összeállított egy listát, a leghangosabb eszközzel kezdve. 1. Öreg, ruszki hűtőszekrény 2. Xbox 360 3. PlayStation 2 (a régi, vastag változat) 4. Panasonic PT-AE700U projektor 5. GameCube 6. Xbox 360 tápegység 7. IBM T42 p laptop 8. Dell Latitude C610 laptop 9. iBook G4 laptop

[DEMO] The Chronicles of Narnia

Hír | 2005.11.17 09:51

Demó érkezett, mégpedig a The Chronicles of Narnia: The Lion, The Witch and The Wardrobe című játéké. Hát bizony, kicsit hosszú cím... A probléma viszont nem ez, hane, hogy a kipróbálható verzió német nyelven telepedik a gépünkre. A 3D-s akciókaland demója körülbelül 200 megabájt. Letöltéshez ide katt.

[KéPZ] Prince of Persia: tTT 3D-ben

Hír | 2005.11.16 15:29

Öt új kép érkezett a Prince of Persia: the Two Thrones című játékból. Ezek nem akármilyen képségek viszont, hiszen teljesen 3D-sek, 360 fokban körbeforgathatóak. Korábban már láthattunk ilyeneket, akkor kettőt mutattak meg, ezúttal öt elérhető. Az érdeklődők ide nyomjanak a 47 megás csomagért.

Guild Wars - új karakter

Hír | 2005.11.16 11:56

A Guild Wars Guru oldala adta hírül, hogy a játék első kiegészítő lemezén található addon csomag egy új karaktert installál majd a játékba. Az Assasinről van szó, amely kicsit átszínezi majd az online RPG világát. A kiegészítő 2006. első felében jelenik majd meg, addig is további infó itt.

King Kong nyereményjáték!

Hír | 2005.11.16 11:53

A november 22-én megjelenni készülő PC-s alkotás kiadását celebráló meglepetésként rukkolt elő egy nyereményjátékkal az Ubisoft. A sorsjáték értelmében regisztrálj, és nyerhetsz. Hogy mit? Nem akármiről van szó. Egy szerencsés választottjával elutazhat Új-Zélandra, Wellingtonba, ahol egy 7-éjszakás kirándulást tölthet, előkelő hotelben, utazással és minden egyébbel. A másik emberke, kihez Fortuna kegyes lesz, pedig egy Xbox 360 játékgépet tudhat majd magáénak. Nyereményre fel!

[MOVIE] 25 to Life

Hír | 2005.11.16 09:54

Újabb videót tekinthettek meg a 25 to Life című harmadik személyű lövöldözős játékból. A városokban játszódó, Ritual Entertainment fejlesztésében álló alkotás megjelenésére egészen jövő év elejéig várnunk kell, de az animációt máris letölthetitek.

[MOVIE] Condemned: Criminal Origins

Hír | 2005.11.15 10:36

Még az Xbox 360 bejelentése idején került elő a Condemned: Criminal Origins. Látszott, hogy nagyon szépen kivitelezett, és örömmel vettük tudomásul, hogy PC-re is készül. Egy eléggé rémisztő horror alkotásról van szó, melyben a játékos Ethan Thomas-t, egy FBI ügynököt alakít. Feladatunk különféle sorozatgyilkosok felderítése és hatástalanítása. Nos ebből jött most ki egy kis szösszenet, egy 25 megás videó formájában. Íme:

Nagyot zuhant a PC-s játékipar

Hír | 2005.11.14 09:19

Az NPD Group legfrissebb jelentése szerint a tavalyi év hasonló időszakához képest idén októberben csak 365 millió dollár bevétel származott a PC-re készített játékokból az Államokban, ami 24%-os csökkenést jelent. Az azonban még így is figyelemreméltó, hogy a konzolokra ezzel szemben 294 millió dollár értékben vásároltak játékokat, míg hordozható gépekre ez a szám 71 millió. Ez azért nem ad okot az aggodalomra, mert ugyebár konzolokra csak játékok készülnek, míg PC-re még csomó másmilyen program is - ahogy azt Gyu az e havi Arénában szépen kifejtette. Az elemzők szerint pedig ezt csak a karácsonyi roham előtti spórolás következménye és novemberben illetve decemberben szinte biztosan vissza fog jönni a most kiesett bevétel. Michael Wallace elemző szerint az a tendencia lesz megfigyelhető az Egyesült Államokban, hogy évről évre egy százalékkal csökken a PC-s játékipar bevétele. Ezzel szemben október 31-ig egy százalékos növekedés figyelhető meg a tavalyi év hasonló időszakához képest, így idén eddig összesen 3,7 milliárd dollárt költöttek az amcsik PC-s játékokra. Azt nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy hamarosan érkezik az Xbox 360 - nyilvánvalóan az eladásokból nagy szeletet fog magáénak tudni az első hónapokban, így Wallace jóslata még akár be is igazolódhat.

200 régi játék játszható Xbox 360-on

Hír | 2005.11.12 09:26

A Microsoft kiadta azon Xboxos játékok listáját, amelyek kompatibilisek a konzol hamarosan megjelenő második generációján, az Xbox 360-on. Arról már tudunk, hogy a Halo első két része is köztük van, ám azt kevesen gondolták volna, hogy melletük még másik kétszáz alkotás is. Kiemelném a Call of Duty, Fable, Half-Life 2, Jade Empire, Medal of Honor-sorozat, Prince of Persia: Sands of Time, játékokat, meg egy csomó Star Wars és Tom Clancy gammát. A teljes listát itt találjátok. Úgy tűnik, az Xbox 360 valóban nagyot fog ütni... A régi játékainkat nagy felbontásban, élsimítással élvezhetjük tovább.

Most már tuti lesz Sam & Max 2

Hír | 2005.11.11 10:15

Játékok jönnek és mennek... Az annak idején törölt Sam & Max 2 projekt nagyjából két hónappal ezelőtt újból felbukkant. A megállapodás értelmében a Telltale fejleszti, és ezt mostantól ez a játékadatlap is bizonyítja, ahol egyelőre egy igen szegényes gyakran ismételt kérdések szekcióval találkozhatunk. Például "K: Az általatok fejlesztett játék a törölt Sam & Max: Freelance Police alapján készül? V: Törölték azt a játékot? Ki?"... A cím tehát megmaradt, a megjelenési dátum pedig 2006-ra tehető.

Hova fejlődik a játékipar?!

Hír | 2005.11.10 10:55

A DFC Intelligence kutatásai szerint a játék és az interaktív szórakoztatóipar jelenlegi, 28,5 milliárd dolláros állása a következő öt évben várhatóan 42 milliárd dollárra nő. Ebbe a kategóriába tartoznak konzolos, PC-s, valamint az online játszható játékok, no meg a PSP-hez és a Gameboy Microhoz hasonló mini, hordozható eszközök. A fenti cég elnöke úgy véli, hogy 2008-ra az olyan eszközök megjelenésével, mint a Microsoft Xbox 360-ja, a játékipar kinövi magát, és komoly riválisává válik a zeneiparnak. Mindebben űttörő szerepet vállalhat az, hogy egyre inkább az online kapcsolat lesz a fő cél, az összes platform esetében.

Halo 1-2 HD-ben Xbox 360-on

Hír | 2005.11.10 10:06

Már korábban szót ejtettünk arról, hogy egyes elsőgenerációs Xbox játékokat támogatni fog az Xbox 360. Mivel azonban a konzol részéről nehezen kivitelezhető, sejthető volt, hogy csak a legsikeresebb alkotásokkal fognak foglalkozni. Így is lett. A Bungie bejelentette, hogy a Halo első és második része futtatható lesz Xbox 360-on, óriási felbontásokban, élsimítással. Ha tehát rendelkez(t)ünk Xboxszal és Halo-val, azt csak be kell tenni az új masinába, és máris kezdődhet az akció. A multiplayer és az osztott képernyő funkció is tökéletesen működik. A Bungi ezen kívül egy Halo 2 Anniversary Special jubileumi kiadást is bejelentett. Az Xbox 360 már november folyamán megvásárolható lesz.

[KéPZ] Prince of Persia 3 3D

Hír | 2005.11.09 10:20

Nem egy új játékról van szó, mármint azt eddig is tudtuk, hogy a Prince of Persia: The Two Thrones 3D-s :) - egyszerűen csak új képek érkeztek belőle, amelyek a QuickTime formátumának köszönhetően teljes egészében megmutatják az adott helyszínt, 360°-ban. Mindenképp ajánlottak megtekintésre.

A nagyreményű Xbox 360

Hír | 2005.11.09 07:34

A Microsoft valóban magasra tette a mércét, derült ki egy friss bejelentésből. A cég elmondása szerint a november 22-én esedékes, észak-amerikai Xbox 360 indítás után három hónappal, már 3 millió (!) példányt akarnak értékesíteni a játékgépből. Bryan Lee a Microsofttól azt is elmondta, hogy ugyanezen idő alatt a konzol, a játékok, a perifériák és online szolgáltatásokból bejövő nyereségük ugyanezen időszak alatt előreláthatóan 1,5 milliárd dollár lesz. A cégóriás célja, hogy 2006 júniusáig 4,5-5,5 millió konzolt értékesítsen. Na erre kiváncsi leszek...

[PATCH] Steel Panthers

Hír | 2005.11.08 12:21

A Shrapnel Games a Steel Panthers: Main Battle 2.5-ös javításával kedveskedett. A körökre osztott taktikai háborús játék foltja ismeretlen hibákat orvosol. Ennek ellenére, akinek szüksége van rá, innen ránthatja le a három megabájtos fájlt.

A Call of Duty 2 fejlesztési titkai

Hír | 2005.11.07 13:10

A napokban tartott egy kisebb sajtótájékoztatót az Infinity Ward elnök-vezérigazgatója, Grant Collier Montreálban. A találkozóra nem várt nagyságú tömeg érkezett, így át kellett települniük a Mont Royal Centre központi termébe. Bár a látogatók 90-95%-a fejlesztő volt, ez elég impresszív. Collier elmondta, hogy mikor megkapták feladatul, hogy készítsék el az év játéka-díjas Call of Duty folytatását, a csapat létszámát 25-ről 75-re kellett emelniük. A fejlesztés során négy rekonstruáló szakembert és két történelmi tanácsadót is alkalmaztak, akik segítettek megteremteni a teljes történelmi hitelességet. A legapróbb részletekre, a jelvényekre, feliratokra is odafigyeltek. Aki már játszott vele, az tudja, hogy ez valóban meg is látszik a játékon. Óriási élménybombákat ültettek bele. Ám a szépségnek ára van. A fejlesztési költségek meghaladták a 14,5 millió dollárt. Ezt két év alatt sikerült elkölteniük. Közre játszott az is, hogy a következő generációs konzolokra is el kellett készíteni, ráadásul időben. Számos újdonság meglakotása is sok energiát igényelt. Ilyenek voltak például a füsttel operáló fegyverek, az időjárási effektek, az új "egészség rendszer" (a játékos csak kevés módon halhat meg - ezt mondjuk nem igazán értem). Ki kell még emelni a harci kommunikációt, amely húszezer sornyi szöveg rendszerét alkotja. A megfelelő szituációkban az oda illő párbeszédeket alkalmazza. A létszám növekedése ráadásul nagyobb mértékben emeli a költségeket. 25 fő körül a csapat még egy családként képes együttdolgozni, ahol mindenki igyekszik kihozni magából a legtöbbet. 50-60 ember esetében ez már kivitelezhetetlen. Nem lehet úgy összetartani a társaságot és nem is olyan hatékonysággal dolgoznak. A költségvetés 8%-át fordították a hangokra, zenékre. Ebből már futotta arra, hogy Arizonában minden egyes fegyverhez felvehessék azok eredeti hangjait, teszteljék a hangok terjedési tulajdonságait szabad téren, stb. Ötven darab Xbox 360 fejlesztői csomagot kapott a cég, hogy azok segítségével készíthessék el a konzolra a játékot. Azokból mára mindössze 20 maradt használható állapotban.

Xbox 360 - Szóval így néztél ki

Hír | 2005.11.06 13:07

Már megismertük az Xbox 360 küllemét, ám azt senki sem gondolhatta komolyan, hogy rögtön így került le a tervezők asztaláról. Bizony, számos prototípus készült előzőleg, amelyeket később elvetett a cég. A képeket elnézegetve, ez érthető is :) Kattintsatok ide és csekkoljátok őket. A minőség nem a legjobb, mivel televízióképernyőről készültek.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)