A SzerelmeSMS nevű programmal pillanatok alatt küldhetsz Kedvesednek csodaszép SMS-eket. Ehhez mindössze egy színes kijelzővel rendelkező mobilkészülékre lesz szükséged. A program 100 db. válogatott, gyönyörű SMS-t tartalmaz. Csupán néhány gombnyomás és máris elküldheted az általad kiválasztott üzenetet szíved választottjának. Letöltéséhez nem kell ezreket fizetni, ugyanis a program teljesen ingyenesen letölthető, mellesleg egyik olvasónk, GazVezir készítette. További információk a www.szerelmesms.hu weboldalon találhatók.
Na, ennek valóban nem örülök... Késik ugyanis a Half-Life 2 első igazi kiegészítése, ami nem csupán egy szimpla, öt perc alatt végigvihető epizód lesz (mint amilyen a Lost Coast volt). Az eredeti tervek szerint idén novemberben kellett volna debütálnia, de úgy fest, hogy csak valamikor 2006 február-március környékén jön meg. Azért a Valve elmehetne a fenébe, mert megint az utolsó pillanatokig nem mondott semmit, és most egy laza három hónapot dobtak a megjelenésére. Nem igaz, hogy két-három héttel ezelőtt nem voltak tisztában azzal, hogy csúszni fognak...
Üdv! Gondoltam ma korábban felkelek, reménykedtem abban, hogy ma reggel már végre kitehetem az NFSMW demóját. Sajnos azonban nem leltem a fájlocskát, ígyhát egyelőre újfent ezen nemes letöltés nélkül maradunk. Igazából nem értek egyet azzal amit az EA csinál. Hiszen gondoljunk csak bele, mi értelme egy demó kiadásának 1-2 nappal a végleges verzió megjelenése előtt? Gyakorlatilag semmi... na mindegy, pillanatokon belül körbenézek, hátha van valami kis apróság.
Egy matematika tanár megy az úton. Megtámadja három bűnöző, de hirtelen a bokorból előbukkan egy fekete köpenyes, maszkos ember és megmenti. Ekkor a tanár megszólal: - Ki vagy te? A megmentő nem válaszol, csak egy nagy Z-betűt vés a falba. - Ááá! Köszönöm, hogy megmentettél, egész számok halmaza! |
Kettő, azaz kettő újabb sikerjátékhoz érkezett újabb csalás csomag. Igen, bizony előfordulhat, hogy némileg könnyíteni kell egyes pillanatokon. Ilyenkor bizony jól jöhet egy kis extra pénz, esetleg valamiféle isteni skuló... :) A lenti linkeken eljuthatsz a megoldásokig - persze csak módjával használjátok!
Manapság leginkább a Dark Age of Camelot sorozatról ismerjük azt a csapatot, amely ma ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. A Mythic Entertainment ugyanezen időpontban ünnepli negyedik évét a Dark Age of Camelotnak is. Ezen nemes és dicső pillanatoknak köszönhetően egy úgynevezett 10-4-10-es tisztelettételt tartanak. Az elnevezésben az első két szám már ismert, a harmadik pedig: 10 napon keresztül különféle Dark Age of Camelotos jóságokat fognak osztogatni a játék szerelmeseinek. Mekkora jó arcok, nem? :)
Alighogy megjelent a Call of Duty 2 demója, pillanatok alatt elkezdtek elégedetlenkedni a rajongók, hogy mi a fenéért ilyen nagy a letöltendő fájl. Kisvártatva kiderült, hogy egy kicsivel több van benne, mint amennyit a kiadó láttatni engedett - hivatalosan. Az itt található aprócska módosítás segítségével újabb feladatokat kapsz, és más oldalról is nyomulhatsz. Ha megvan a demó, szedd le ezt is!
Üdvözletem kedves mindannyiótoknak. Nos, úgy vélem az elmúlt napok igen szépen szolgáltak újdonságokkal, bizony megesett, hogy egyszer 39 hírt sikerült kitenni! Nem is emlékszem, hogy volt e már hasonló eset, főleg E3-mon kívüli időponton... Végülis mindegy, remélhetőleg megmarad ez a tendencia, hogy legyen mit olvasgatni, és letölteni. Pillanatokon belül körbenézek, hogy mi érkezett ma reggelire. Addigis:
Két anyuka beszélget: - Van két gyerekem, mindkettőnek most lesz a születésnapja, ám az egyik optimista, a másik pesszimista. Nem tudom, melyiküknek vegyek nagyobb ajándékot. Azt mondja neki a másik: - A pesszimistát halmozd el ajándékkal, hátha örül neki. Az optimistának mindegy, hogy mit adsz, úgyis örülni fog. Az anyuka a pesszimistát elhalmozza ajándékkal, de az optimista ajándékára már nem marad pénze, ezért az optimistának becsomagol egy nagy adag lószart. Otthon kérdezi egymástól a két gyerek, hogy ki mit kapott. Azt mondja a pesszimista: - Kaptam számítógépet, de minek, hiszen véletlenül elromlik, aztán megráz az áram; távirányítós autót is kaptam, de minek, hiszen elromlik és akkor dobhatom ki a szemétbe. És te mit kaptál? Azt mondja az optimista: - Szerintem pónit, de nem találom sehol. |
A Games Convention keretein belül meg lehetett lesni a felettébb ígéretes The Witcher című alkotást. Természetesen egy szépséges videót is mutogattak róla, melyet ezekben a pillanatokban tártak a publikum elé. Nekünk se kellett több, máris átcibáltuk lokálba, hogy mostantól Te is pofon egyszerűen hozzájuthass. Erre tessék:
A Wachowski bratyók már megvalósult álomsorozatának következő PC-s reinkarnációja a the Matrix: Path of Neo leszen. Noha ezekben a pillanatokban indult be a hivatalos oldala, egyelőre sajnos nem túl sok (enyhén szólva) friss információval bír. Azért érdemes rá figyelni, hiszen minden újdonság itt lesz először... persze csak a GSO után :P
Legalábbis számomra ezt jelenti a Revenge of the Sith. Ezekben a pillanatokban értem haza "A" premierről, és még most sem tértem magamhoz az élménytől, amelyben részem volt. A fények kialudtak, feltűnt a Lucasfilm logo és az egész terem tapsorkánban tört ki. Az elkövetkezendő 140 percben számos filmtörténeti pillanat részese lehettem. A film eleji űrcsatára nem találok jobb jelzőt a gigantikusnál, garantálom, hogy ilyet még nem láttunk filmvásznon, de ugyanez igaz a film szinte minden jelenetére. A párbajok a két mester, valamint Obi-Wan és Anakin közt túlszárnyalnak minden képzeletet. Egyszerűen hihetetlen, hogy lehet ennyi érzelem és szenvedély egy harcjelenetben, mely csak a vívást tekintve is utánozhatatlan. De ugyanígy ódákat zenghetnék a mű minden egyes jelenetéről, megérdemelnék. Egy legenda véget ért. Legendás véget. Köszönöm, George Lucas!
A 2K Games az végsőkig feszítette az idegeinket azzal, hogy csak most, az E3 előtti utolsó pillanatokban rántotta le a leplet arról a listáról amelyen az általa bemutatni kívánt játékok nevei szerepelnek. A felsorolásban megtalálhatunk régóta várt nagy neveket, egy-egy sikeres játék folytatását, csakúgy, mint a babérokra törő újoncokat. Lássuk hát a PC-re készülő gameket: • Prey • Sid Meier's Civilization IV • The Elder Scrolls IV: Oblivion • Serious Sam II • Shattered Union • Conflict: Global Terror • Snow • Vietcong 2
Gondolom legtöbbeteknek már megvan a jegye a Star Wars Episode III vetítésére, ha nem is a legelső pillanatokra, de valahol az első hét tájékán. "A" dátumot biztosan minden rajongó észben tudja tartani, de vajon rendesen odafigyeltek e az első olyan játékra, mely csak ezzel az epizóddal foglalkozik? Hadd ajánljam kedves mindannyiótoknak a most befutott friss videót, mely újfent prezentálja, hogy a játék nem lesz túlságosan rossz :) Imhol:
Hogy így délután se maradjunk letöltés nélkül, előkapartam Nektek egy Battle of Britain 2 animációt. A játék a második világháboró egy elhíresült szakaszát, az angliai légicsatát tárja a szemünk elé, amelyben az angolok elkeseredetten védték szép szigetüket a német bombázók és vadászgépek pusztítása ellen. Eme heroikus pillanatoknak lehetünk majd részesei, ha kipróbáljuk. Amíg pedig erre nincs módunk, itt ez a fincsi kis képsorozat. Have fun!
Épp ezekben a pillanatokban lebbentette fel a fátylat a Jowood készülő második világháborús tankszimulátoros játékáról, amiben 18 izgalmas, véres és kihívó küldetés keretein belül Franciaország, Oroszország, és Lengyelország érintésével kell kivívnunk saját, és országunk igazát és becsületét. Azt hiszem, el is mondtam mindent, amit jelen pillanatban tudni lehet. Ja, még a cím: Panzers Elite Action
Ezekben a pillanatokban került elő a legelső olyan játék, mely a nem kicsit látványos Unreal Engine 3-ra épül. Az alkotó a kóreai Webzen, akik egy MMOFPS (akárcsak a Planetside) fejlesztésén szorgoskodnak. A játék neve Huxley lett, és előreláthatóan 2006-ban jelenik majd meg. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a világ minden táján kijön é, avagy csak náluk. Addigis itt van három képecske, szerintem nem olyan nagyon rossz :) Thanks Beyond Unreal.
Szerencsére egyre közeledünk a Február 11-éhez - avagy a holnaphoz. Ez duplán piros betüs nap, hiszen ekkor jelenik meg kedvenc játékmagazinunk következő száma, és ugyanezekben a pillanatokban megkezdődik majd a World of WarCraft árusítása európában! Gondolom legtöbbetek már előre eltervezte első karakterét a WoW világban, és persze a boltból hazafelé vezető legrövidebb utat. Csupán egyetlen apró részlet hiányzik már a játékon kívül: a szerver. Szeretnénk ha mi magyarok - legalábbis többségünk - egy helyen "tömörülne". Ezért amint kikerülnek a szervernevek, kiválasztunk egyet, ahova a GS Team megy, és persze szeretnénk ha TI is jönnétek. Aki igazán kreatívnak érzi magát, az máris kezdhet valami jó kis klánnéven gondolkodni. Az ötleteket kommentbe várjuk!
Épp ezekben a pillanatokban jelentette be a Konami legújab játékát, mely a nyílván sokat mondó Crime Life: Gang Wars nevet kapta a keresztségben. Éles szemű, és mérhertetlenül tapasztalt olvasóink kitalálhatták, egy inkább akcióorientált játékra várunk, melyben a játékos célja pitiáner bűnözőből az utca királyává kinőni magunkat. Láttunk már ilyet, az igaz, de bízzunk benne, hogy valami elképesztő készül. Az első képeket és videót itt találjátok.
Szép jó napot. Egyik esetben mindenki most ébredezik, hogy aztán este belekezdjen a személyenként változó programba, majd hajnalban nyugovóra térjen. Másik oldalról ugyanez, csak van aki már fentvan :) Utolsó nap lévén az évben, nem árt kiélvezni ezeket a pillanatokat :)
Bankrablás után a rendőrség megszállja a környéket. Az egyik domboldalon levő ellenőrzési ponthoz egy gyanús alak érkezik egy viharvert autóval. A rendőr megállítja és beszól neki: - Kérem, nyissa ki a csomagtartót! - Biztos úr, nem tudom. Rossz a kocsiban a kézifék, ha meg leveszem a lábam a fékről, visszagurul az autó. A rendőr erre bepattan az utasoldali ülésre, átrakja a lábát és rálép a fékre. - Na, most aztán menjen és nyissa ki a csomagtartót! - kiáltja a sofőrnek. Az kiszáll és kinyitja a csomagtartót. - Na, - üvölti a rendőr - van fegyver vagy pénz a csomagtartóban?! |
A Dread Central munkatársai rántottasütő világbajnokokat megszégyenítő módszerrel ütöttek össze egy rövidke bemutatót, előzetest a Bloodrayne című mozifilmről. A sorok közt feltűnik néhány exkluzív kép is - amikhez eddig még nem volt szerencsénk -. Amit kerestek, erre találjátok meg.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)