Stranger Things 2. évad - az utolsó előzetes hatalmas összecsapást ígér
Mikor máskor, mint péntek 13-án futott be a Stranger Things második évadának utolsó előzetese.
Mikor máskor, mint péntek 13-án futott be a Stranger Things második évadának utolsó előzetese.
Vannak játékok, ahol halloweent vagy karácsonyt ünnepelhetünk, és van a Friday the 13th, ahol a szerencsétlenség egyetemes világnapjáról illik megemlékezni.
Hivatalosan szombaton tartották meg a Blizzard Arena első versenyét, de a sajtó már pénteken részt vehetett egy kisebb megnyitón, ahonnan természetesen képek is érkeztek a stúdióról.
Kiszivárgott, hogy milyen ütemben érkeznek a következő hónapok során az új Intel lapkakészletek és processzorok.
Lejárt a pénteken érkező Total War: Warhammer II embargója is, így megtudhatjuk, hogyan sikerült a Games Workshop világában játszódó trilógia második része.
Úgy látszik semmilyen közösségi megmozdulásra nincs szükség, egy sima péntek délután is elég ahhoz, hogy elképesztő embertömeg gyűljön össze a szervereken.
Igaznak bizonyult a pár napja felröppent pletyka, a világ egyik legnépszerűbb zenei szolgáltatása, a Spotify már a Microsoft konzolján is elérhető.
A Friday the 13th: The Game játékosai úgy érzik, hogy cserbenhagyta őket a stúdió.
Veszélyezteti a Core i3-as CPU-k eladásait a G4560, ezért az Intel elkaszálja a remekül sikerült és olcsó processzort.
Újabb pletyka röppent fel arról, hogy már készül a klasszikus konzol újrakiadása, kisebb változatban.
Az Xbox One-osok félkész játékot kaptak, a szerverekhez nehéz csatlakozni, de akinek sikerül, annak is sokat kell várnia. A Péntek 13 játék megjelenése nem úgy sült el, ahogy kellett volna.
Négy rövid, de hangulatos trailer jelent meg a PlayStation YouTube csatornáján, amik alatt részben a Dead or Alive szól. Más nyom is utal arra, hogy a vadnyugatra megyünk.
Nálunk ugyan csak péntektől kapható az Injustice 2, a tengerentúlon szerencsésebbek a játékosok - és a kritikusok is. Megjöttek az első értékelések.
A kiadó egy közleményben válaszolt a nemrég felröppent pletykákra, amelyek szerint elképesztően drága egy profi Overwatch csapat.
Bár a Prey csak pénteken jelenik meg, a launch trailer már most elkezdi húzni az idegeinket.
A R.U.S.E. fejlesztői nem kevesebbet ígérnek következő stratégiájukkal, minthogy belecsöppentenek minket a második világháború ütközeteinek kellős közepébe, a legújabb trailer pedig bemutatja, hogy még soha ennyire nem lehettünk parancsnokok, mint most.
Tavaly már felröppentek pletykák az új térképről, tegnap pedig le is leplezte a Valve, ráadásul néhány újdonság is érkezett mellé.
Nemrég röppent fel a pletyka, miszerint a cég fontolóra vette, hogy a filmsorozatot trilógiává bővítsék egy harmadik epizóddal.
Felröppentek a hírek, hogy a nemrég bejelentett Avatar játék miatt a Ubisoft nem támogatja tovább a Divison-t. Megkönnyebbülhetünk, a fejlesztők nem terveznek semmi ilyesmit.
Nemrég aggasztó pletykák reppentek fel az ünnepek óta rendkívül keresett miniatűr konzol utánpótlása kapcsán, de ezeket a Nintendo hamar cáfolta is.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)