Még nincs késő! IEM FIFA13 - A Katowicébe vezető út
A StarCraft 2 és a League of Legends után most először a FIFA 13 játékosai is indulhatnak a rangos nemzetközi versenyen!
A StarCraft 2 és a League of Legends után most először a FIFA 13 játékosai is indulhatnak a rangos nemzetközi versenyen!
Bár két nap eltelt, még mindig felháborodással tölt el, hogy senki nem köszöntött fel a nemzetközi férfinap alkalmából. Hát illik ezt?
Tegnap a Nemzetközi férfinap volt, amit - több társammal egyetemben - csak a nap végén tudtam meg.
A nemzetközi sajtó szinte el van ájulva a Firaxis XCOM: Enemy Unknown névre keresztelt robbantásától, az első pontszámok legalábbis erről tanúskodnak.
Holnap lesz az Ősz nemzetközi napja, megünnepelhetjük, hogy hullanak a levelek és aránytalanul hideg van.
175 éve nyitotta meg kapuit a Nemzeti Színház, illetve 148 éve alapították a Nemzetközi Vöröskeresztet.
Javában tombol a GameStar tábor láz, Pesten pedig javában tombol a GameStar tábor láz utáni vágy. Azt tudtátok, hogy ma 37 éve jött létre az első nemzetközi űrállomás is?
Ma van a Nemzetközi Klíma Akciónap, ezért ma csak tigrisbukfenccel lehet bekapcsolni a légkondit.
Újabb bajnokság, újabb izgalmas és nyeremények.
Urak, ne feledjétek: holnap Nemzetközi Nőnap lesz!
Remélem mindenki túl van a nemzetközi Mass Effect III demo napon!
Ma éjfélig tart a nagy nemzetközi foci-átigazolás. A rajongók tuti izgulnak...
Szilárd mézeskalács házát már láthattátok a Budapest Game Shown, most pedig még komolyabb megmérettetésen indul vele. Segítsünk neki, hogy odaverjen a többieknek!
A verseny negyedik, ötödik és hatodik helyezettje is magyar csapat lett!
A vidéki selejtezők lezárultak, a legjobbak már a főváros meghódítására készülnek, ahonnan egyenes út vezet Salzburgba, a nemzetközi döntő színhelyére.
A Techland nemzetközi termékmenedzsere, Blazej Krakowiak elárulta, hogy kipróbálható verziót készülnek kiadni legújabb játékukból.
Ugye senki sem felejtette el az urak közül, hogy ma nemzetközi nőnap volt?
Az Amerikai Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság elé citálja a Motorola a Microsoftot, és azt szeretné elérni, hogy a jogvita idejére függesszék fel a konzol forgalmazását.
A nemzetközileg is aktív japán kiadó alelnöke szerint csökkenteni kellene a játékok árát, s azzal párhuzamosan a játékidőt is.
Mad Mike Whiddett és Matt Powers driftbajnokok, valamint Patrick Soderlund autóversenyző a Need for Speed által szponzorált pilóták listáján
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)