Ez a Starfield játékos már az összes elérhető bolygót felfedezte
Ahhoz képest, hogy 1694 planétáról van szó, nem is tartott olyan nagyon sokáig.
Ahhoz képest, hogy 1694 planétáról van szó, nem is tartott olyan nagyon sokáig.
A nemzetközi helyzet egyre fokozódik. Vagy inkább maradjunk a Star Warsnál: gyülekeznek a baljós árnyak.
Mindenki csak nevetgélt, egyedül Jonathan Majors lépett közbe - legalábbis a TMZ videója szerint.
Megkezdődött a Lepattanó forgatása, amelyben a hazai művészek mellett helyet kapott Patrick Duffy is.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész gazdag pályafutást tudhat magáénak, többek között a szinkron területén is maradandót alkotott.
A hétvégén Szegeden lezajlott 35. Nemzetközi Informatikai Diákolimpián az abszolút legjobb két kínai és egy lengyel fiatal lett.
Nem csak Budapesten, vidéki városokban is kiemelkedő az informatikaoktatás - ha ebbe az irányba lépnél tovább, elmondjuk, mely egyetemeket érdemes elsők között jelölnöd.
Robusztus növekedés elé néz a vállalati alkalmazások piaca a következős öt évben, prognosztizálja friss jelentésében az IDC, amihez a szervezetek digitalizációs stratégiai törekvései adnak hajtóerőt. Európában különösen a szakemberhiány kezelése és az ügyfélkapcsolatok javítása ösztönöz majd sok szoftverberuházást.
Folytatódik a nyári blockbusterek anyagi alulteljesítését elemző cikksorozatunk, ezúttal a szuperhősök botladozását szemügyre véve.
Óvatosan navigáljatok, ha tiszta lappal akartok nekilódulni a csillagközi felfedezésnek.
Madarász Isti rendezésében számos ismert arc fel fog bukkanni.
Prémium eszközökre jellemző funkciókkal bír a HyperX megfizethető, vezetékes kontrollere.
Szoros küzdelem után kiderült, hogy melyik e-sport csapat vehet részt az őszi majorön.
Biztosan több, mint amennyire elsőre gondolnál: az IOI 2023 szervezői megosztották velünk, milyen technika húzódik a rendezvény hátterében.
Akár otthon is próbára teheted programozási tudásod az IOI korábbi feladatainak megoldásával - segítünk!
A processzorok eladásaiból ítélve lassan vége lehet az iparágat sújtó visszaesésnek.
Bár többet kaszálhat premierkor, mint amire korábban számítottak, a Warner Bros. még így is alaposan megbánhatja, hogy a streaming helyett mozikba küldte a filmet.
A Nemzetközi Informatikai Diákolimpia, avagy az IOI egyike annak a tizenkét tudományos olimpiának, amin minden évben több száz, a világ minden tájáról érkező diák bizonyíthat.
A 35. Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát (IOI2023) idén másodszor rendezik Magyarországon, Veszprém (1996) után most Szegeden vetik össze tudásukat a világ legjobb fiatal programozói.
A Nemzeti Filmértékelő Tanács ellentétes politikai nézetekre hivatkozott a döntést illetőleg.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)