A Gyűrűk Ura most kártyákban meséli tovább a sztorit
A két torony újra útra hív, megint okosan időzített ütésekkel kell túlélni.
A két torony újra útra hív, megint okosan időzített ütésekkel kell túlélni.
Van valami sorsszerű abban, hogy éppen most jön ennyi ingyen nyulas játék a Steamen.
Nem megkerülték a falat, hanem egyenesen átmentek rajta egy vadonatúj játék esetében.
Ami azt illeti nem teljesen új, de ebben a formában most láttuk először.
A játékot eddig is a világ legjobbjai között tartottunk nyilván, amit a mostani teljesítménye még aláhúz egyszer. Vagy kétszer.
Már nem lesznek PC-s portjai a PlayStation-exkluzívoknak, de amik már megjelentek, azokat most kifejezetten olcsón tudod megszerezni.
A Digitális Polgári Körök után most védvonalat hozna létre a Fidesz, hogy elejét vegyék az interneten és a valóságban terjedő gyűlöletnek.
Az emberek helyett mesterséges intelligenciába invesztáló vállalatok egyebek mellett azzal érvelnek, hogy ha nem tesznek így, lemaradnak a versenyben.
Az alkotói néhány napig nem kérnek érte pénzt.
Van klasszikus lövöldözés, magyar csoda és egy lenyűgöző CRPG is.
Amennyiben kihasználtad a piactér korábbi ajánlatait, most végre teljessé válhat egy sorozat a gyűjteményedben.
Arnold Schwarzenegger egy igazi legenda, aki most szép sorban feltámasztja a gyerekkorunkat.
Kálomista Gábor még egy olyan kormánypárthoz csatlakozott, ahol volt helye a kritikának, most viszont úgy érzi, hogy poltikai alapon hátrány éri a művészvilágban.
A Project Novában tűzben égnek a böngészőfülek, ami lehet, hogy felesleges, de azért nagyon menőn néz ki. Ha kíváncsi vagy, már most, megjelenés előtt te is kipróbálhatod.
Egyébként sem baj, ha naprakészen tartod, de most mindenképpen érdemes frissíteni.
Korábban több promóciónak is része volt már, de ha eddig lemaradtatok, most pótolhatjátok.
Az Aldi is hátat fordít a nyomtatott sajtónak, fokozatosan tűnnek el a kiadványok a lánc hazai üzleteiből.
A kézi terjesztés már korábban megszűnt, most viszont teljesen eltűnik a lap.
Már 70 millió példánynál jár a Re-Logic sikere.
New York állam pert indított, a cég most ejtetné az ügyet.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)