Császár lettem egy napra - kipróbáltuk a Total War: Three Kingdomst
Londonban játszottunk néhány órát a márciusban megjelenő Total War epizóddal, ami egészen új szintre emeli a stratégiázást.
Londonban játszottunk néhány órát a márciusban megjelenő Total War epizóddal, ami egészen új szintre emeli a stratégiázást.
Egészen március közepéig minden este más játékok közvetítéseit tekinthetitek meg. Elmondjuk, mikor lesz érdemes bekapcsolódni!
Ez persze nem azt jelenti, hogy csak elvont rétegjátékokat kapunk. Jön a Resident Evil 2, az Ace Combat 7, a Kingdom Hearts III, illetve folytatódik a The Walking Dead és a Life is Strange 2 is.
Márciusban egy hatrészes minisorozat teljesen megkavarja a Marvel eddigi kánonját, most pedig már azt is tudjuk, hogy felel majd mindezért.
Ezúttal nem március 15, hanem az államalapításunk és a kenyér ünnepe ültetett le minket a fotelbe, hogy elgondolkozzunk gazdag történelmünk újabb 10 + 1 témáján, amit még nem láttunk filmen, de nagyon szívesen megnéznénk.
A márciusi bejelentés után nem kellett sokat várni, hamarosan telefonokra is elérhető lesz a dínós túlélőjáték.
Csak limitált ideig, de végre csak bekerül a március óta tologatott jetpack.
Az E3-on valószínűleg nagyon sokat megtudhatunk majd a The Division folytatásáról, hiszen a megjelenése sincs olyan messze.
A Sony büszkén jelentette, hogy március végén átlépték a 79 milliós eladott darabszámot.
Hosszú szünet után visszatért a GameNight, ahol ezúttal is egy csomó játék és megannyi ajándék várta az érdeklődőket. A hangulat természetesen most is fergeteges volt. Nézzétek csak!
Márciusban a Chio Mozgulj Gamer is ott volt a V4 Future Sports Festivalon, ahol egy fergeteges lasertag bajnokságot szervezett a Mozgalom, de sok egyéb különleges sportot is elhozott a rendezvényre.
Rekordmennyiségű premierrel halmozott el minket 2018. márciusa, elvégre több mint harminc új filmet mutattak be a mozik, köztük olyanokat, mint a Ready Player One, a Tomb Raider, a Lady Bird és a Nyúl Péter. De melyik volt a legjobb?
Elég durva volt a márciusi játékfelhozatal, így mindenki talált kedvére valót. Már csak az a kérdés, nektek melyik volt a kedvencetek?
A borzasztó sűrű március után vehetünk egy kis levegőt, de a God of Wart nem lesz érdemes kihagyni. A május sem tűnik rossznak.
A márciusi PlayStation Plusra az áprilisi Games with Gold a válasz, amibe kifejezetten ütős játékok kerültek.
Belépődíj, nevezési díj, rejtett költség továbbra sincs, a GameNighton csak nyerni lehet. Meg nem nyerni.
A fejlesztőcsapat bejelentette, hogy a március 30-ára kitűzött megjelenéshez nem képesek tartani magukat.
Megjelent már ez-az a hónapban, de az igazi nagy durranások március hátralévő napjaira maradtak.
Márciusban globális szinten 3,5 százalékkal kevesebb memória gördül le a futószalagokról.
Címlapon a Total War: Arena, teljes játékunk a Demonicon. Márciusban szokás szerint 116 oldalon jelentkezünk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)