Cities: Skylines - hamarosan PS4-en is polgármester lehetsz
PC és Xbox One után hónapokon belül PlayStation 4-re is megjelenik a Cities: Skylines, így már a Sony konzoljának tulajdonosai is nekikezdhetnek a városépítésnek.
PC és Xbox One után hónapokon belül PlayStation 4-re is megjelenik a Cities: Skylines, így már a Sony konzoljának tulajdonosai is nekikezdhetnek a városépítésnek.
Már azt is tudjuk, egészen pontosan mikor látogat el PlayStation 4-re és Xbox One-ra az Obsidian izometrikus nézetű szerepjátéka.
Az újdonságokkal együtt számos változtatás és hibajavítás érkezett.
Az Obsidian nem hagyja plusz tartalmak nélkül a Tyranny zsarnokait, a Bastard's Wounds kiegészítővel egy új régióba látogathatunk el. De akad itt még más is.
A körökre osztott BattleTech visszanyúl a Mechwarrior univerzum gyökereihez, a Shadowrun-játékok stúdiója pedig közel fél órában mutatja be, hogyan képzeli el a koncepciót.
Úgy tűnik, hogy még idén elkészül Paradox és a Harebrained Schemes közösen fejlesztett körökre osztott stratégiája.
A városépítő stratégiákban járatos csapattal szövetkezett a Paradox Interactive, hogy egy új kolóniaépítő játékot hozzanak, a Surviving Mars címe alapján pedig nem lesz könnyű dolgunk.
Jon Shafer egy egyelőre be nem jelentett játék fejlesztését fogja levezényelni a részletgazdag stratégiai játékairól ismert kiadónál.
Hamarosan érkezik az első torna, amely során a legkeményebb harcosok küzdenek meg egymással az arénában.
Jövő hónap vége felé állhatunk neki a dugók felszámolásának a Cities: Skylines legújabb DLC-jével, a Mass Transittel, amiből most újabb ízelítőt kaptunk.
A Paradox Interactive nemcsak, hogy bejelentette a Steel Division: Normandy 44 megjelenési dátumát, de egy új trailer kíséretében a Deluxe Edition kiadást is bemutatta.
Több, mint két éve várat magára a Skylines konzolos megjelenése, végre eljött az idő.
Ha kíváncsi vagy rá, hogy a Stellaris kiegészítője milyen vadonatúj funkciókkal bővíti ki az alapjáték izgalmas játékmenetét, akkor nézd meg a Paradox informatív videóját!
A R.U.S.E. fejlesztői nem kevesebbet ígérnek következő stratégiájukkal, minthogy belecsöppentenek minket a második világháború ütközeteinek kellős közepébe, a legújabb trailer pedig bemutatja, hogy még soha ennyire nem lehettünk parancsnokok, mint most.
Kevés játékkal foglalkozik annyit megjelenése után a fejlesztőcsapata, mint a Colossal Order a Cities: Skylinesszal, amely most éppen egy ingyenes DLC-vel ünnepli a 2. évfordulót.
A R.U.S.E. fejlesztői egy autentikus élményt és kőkemény stratégiát ígérnek. Gyengéknek itt helye nincs.
A földön, vízen, levegőben is új módszerekkel utaztathatjuk polgárainkat a Cities: Skylines legújabb DLC-jében.
Kiderült, hogy mikor jelenik meg a Paradox űrstratégiájának első nagyobb DLC-je, és még egy hangulatos trailert is kaptunk hozzá.
Már nem kell sokáig várniuk az Xbox One-os játékosoknak, és ők is belefoghatnak saját városaik megtervezésébe.
Két kisebb DLC után Utopia címmel készül a Stellaris első nagyszabású kiegészítője, ami több új módszert ad a kezünkbe az űr meghódításához.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)