E3 2017 - eredeti Xbox játékok jönnek Xbox One-ra
Látva az Xbox 360-as játékok sikerét, a Microsoft úgy döntött, az Xbox Classic játékokat is elkezdi One-ra szállítani.
Látva az Xbox 360-as játékok sikerét, a Microsoft úgy döntött, az Xbox Classic játékokat is elkezdi One-ra szállítani.
A játék producere elárult néhány dolgot arról, hogy milyen vezérelvek mentén tervezték meg a karakterosztályokat és hogy ez hogyan változtatja meg a játékot.
Az amerikai Nintendo elnöke megpróbálta megmagyarázni, miért is kerülnek le a polcról a rendkívül népszerű gépek, de egy kicsit homályosabban fogalmazott, mint azt szerettük volna.
Valószínűleg részben azért vezeti ki a Nintendo a NES Minit, hogy idén már mindenki az SNES Classicra vadásszon karácsony környékén.
Miután a Nintendo leállította a NES Classic Mini gépek gyártását, azok szörnyen magas áron kelnek el az internetes árveréseken.
Korábban sem jutott annyi embernek a retro konzolból, ahány venni akart, de így, hogy hamarosan kikerül a piacról, még inkább aranyat ér.
Korábban még cáfolták, hogy leállnának a rendkívül nehezen megszerezhető Nintendo Classic Mini: NES gyártásával, de nemrég kiderült, Amerika már nem kap több szállítmányt.
A Jak and Daxter széria a PlayStation 2 egész életciklusára ellátta tennivalóval a Naughty Dog csapatát, hamarosan pedig a Sony jelenlegi generációs konzoljára is átköltözik a sorozatban megjelent négy játék.
Nemrég aggasztó pletykák reppentek fel az ünnepek óta rendkívül keresett miniatűr konzol utánpótlása kapcsán, de ezeket a Nintendo hamar cáfolta is.
A retro játékgép úgy tűnik nem lesz már sokáig a piacon.
Az eredetileg csupán 30 NES-játékot futtató gépre már nem csak az utód, a SNES néhány címét rakták fel modderek, hanem a rivális Sega Mega Drive és több más konzol játékait is játszhatóvá tették a kicsinyített Nintendón.
Hackerek megoldották, hogy a nemrég megjelent NES Classic Mini konzol kínálata új játékokkal legyen bővíthető.
A német Snakebyte két elég érdekes Nintendo Switch kiegészítőt leplezett le, illetve a mini NES-hez is készültek egy hasznos kütyüvel.
A Nintendo egy érdekes új védjegyet rögzített, ami nem kizárt, hogy a következő Nintendo Classic Mini konzolra utal.
Abban a korban élünk, amikor teljes vidámparkok férnek el a zsebeinkben. Ráadásul igen nevesek.
A Nintendo megint csúnyán alábecsülte a termékével kapcsolatos keresletet, így a retró konzolra vágyó játékosok nagy része hoppon maradt.
Már csak kettőt kell aludni a NES Classic hivatalos megjelenéséig, de voltak, akik kaptak korai példányokat. Úgy néz ki, hogy nem volt nehéz felbontani őket.
Bizonyára akad olyan köztetek, akinek nem jön be a NES Classic Edition rövid zsinórja, azonban a Nyko vadonatúj eszköze megoldást kínál a problémára. Nem annyira retro, nem is szép, de legalább tényleg praktikus.
Egy névtelen fejlesztő által közzétett blogposzt szerint mind az Irrational Games, mind a 2K Australia bezárásáért, valamint a Mafia III és a Bureau: XCOM Declassified gyenge minőségéért a kiadó döntései a felelősek.
A Microsoft meglehetősen feszes tempóban dobálja át Xbox One-ra a régi kedvenceinket.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)