Fekete Özvegy - kiderült, hogy ki lesz a főgonosz?
Lehetséges, hogy a forgatási képek leleplezték kivel kell szembenéznie a Fekete Özvegynek.
Lehetséges, hogy a forgatási képek leleplezték kivel kell szembenéznie a Fekete Özvegynek.
Ha figyelmesen járjátok a főváros utcáit, akkor lehet, hogy pont a szemeitek előtt veszik fel éppen, mi is történt a Marvel filmek szerint Budapesten.
Korábban két gépről, az erősebb Anacondáról és a gyengébb, viszont olcsóbb Lockhartról is hallani lehetett, de a legfrissebb hírek alapján immár mindössze egy konzolra koncentrál a Microsoft.
A streaming kapcsán újra felmerült a kérdés, hogy vajon meddig is számíthatunk hagyományos konzolok megjelenésére, a Sony és a Microsoft vezérei pedig nem feltétlenül vannak ugyanazon a véleményen.
A héten kapunk egy rakás játékot, aztán a csapat figyelme átterelődik a Project Scarlettre.
Több mint egy év van még hátra a következő Xbox megjelenéséig, de a Microsoft már elkezdte csöpögtetni az infókat.
Mielőtt mindenki megijedne attól, hogy a következő konzolgeneráció vezetői lemondanak a lemezekről, Phil Spencer gyorsan megerősítette, hogy erről szó sincs.
Miután a Microsoft tegnap elárult néhány dolgot a készülő Xbox Scarlett hardveres specifikációiról, pár alapvető információt összehasonlíthatunk a PlayStation 5-ről korábban megosztott adatokkal.
A Scarlett kódnéven emlegetett gép egész komoly erővel bír majd.
Az internet egyik legismertebb szivárogtatója szerint 120 fps-t és 8K felbontást ígér majd a Microsoft következő generációs gépe.
A korábbi ízelítőkbe rejtett kódokból egy sokat mondó üzenet jött ki, mi pedig egyre határozottabban reménykedünk a nagy bejelentésben.
A Bosszúállók: Végjáték befejezése után sokan vakarták a fejüket, hogy mégis miről fog majd szólni az önálló Fekete Özvegy film, viszont a forgatáson készült képek alapján már sikerült előállni egy elmélettel.
Hivatalosan még mindig nem jelentette be a filmet a Marvel, de ettől még a munka elkezdődött.
Minden Marvel-rajongó tudja, hogy mit jelenthet ez.
Minden, aminek kezdete van, véget is ér.
Belsős információk szerint a PlayStation 5 és a Scarlett néven emlegetett Xbox teljesítménye is túlszárnyalja majd a felhőét.
A Marvel Studios saját képregény-filmjei eddig megmaradtak a családbarát PG-13-as besorolásnál, de egy pletyka szerint a Fekete Özvegy lehet az első mozi, amiben az MCU is inkább a felnőtteknek szóló hangnemet üt meg.
A Marvel fogta, és a Fekete Özvegy film íróját rakta a projekt élére.
Az Anaconda lesz a következő generáció erősebbik képviselője.
Mert az igazi rémületet mi teremtjük.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)