Eltűnnek teljesen a játékstílusok?
Játékfejlesztők úgy vélik, hogy a jelenlegi műfaji besorolások 10 éven belül teljesen el fognak tűnni.
Játékfejlesztők úgy vélik, hogy a jelenlegi műfaji besorolások 10 éven belül teljesen el fognak tűnni.
A MS előzetes terveinek megfelelően egy kritikus és egy fontos veszélyességi besorolású biztonsági közleményt adott ki.
A Soldier of Fortune: Payback a budget besorolás ellenére kategóriájának még akár a legjobbja is lehet.
A videojátékok korhatárbesorolásáért felelős angol BBFC továbbra sem hajlandó zöld utat adni a Rockstar véres játékának.
Pár napja a németországi USK (a játékok ottani besorolását végző intézet) megtagadta a Clive Barker féle Jericho értékelését, de a Codemasters ennek ellenére úgy döntött, hogy nem cenzúráznak semmit.
Az észak-amerikai ESRB és a német USK rendszerekben kapott méghozzá - és ezúttal jó hír: nem kell vágni a német verzióból!
A Take Two boldogan jelenti, hogy készülő művükben sikerült annyira leredukálni az erőszakos és szexuális jeleneteket, hogy a játék ismét M-es besorolás alatt fut.
Mint azt bizonyára sokan tudjátok a német cenzúra igen szigorúan szokott bánni az erőszakos játékokkal, ám úgy tűnik a Quake Wars megúszta a zöld vért és a csonkítás más vállfajait.
A BioWare PC-re és Xbox 360-ra is elkészíti majd a Mass Effect névre keresztelt játékot, ami új színt vihet az akciójátékok felhozatalába.
A Take-Two kapott a fejére rendesen a nemrég elkészített Manhunt 2 játék kapcsán, ami után már a jövőben megjelenő Grand Theft Auto 4 fejlesztése felé fordult egyesek figyelme.
A Manhunt 2 átment az ESRB tesztjén, de a legszigorúbb Adults Only besorolással kerülhet csak forgalomba.
A British Board of Film Classification életkori besorolásokért felelős bizottság jelentése szerint, a sajtóban negatívként beállított videojátékok sokkal kelendőbbek, mint azt várnánk. A rossz hírek ellenére, éppen hogy sokkal keresettebbek ezek a termékek.
Újabb botrány várható az amerikai törvényhozásban egy korábban már feledésbe merült, ám most újra felélesztett törvényjavaslat kapcsán, amely a játékok besorolásának rendszerét vizsgálná teljesen felül.
Európában új, sokkal keményebb szabályzat, illetve büntetések bevezetésére számíthatnak azok a számítógépes és konzoljátékokat árusító boltok, amelyek korhatáros termékeket adnak el kiskorúaknak.
Csak nem akar szűnni a vihar a Bully körül: miután pert nyert, megjelent, majd nagy sikert aratott a Rockstar játéka, National Insitute on Media and Family nevű szervezet megpróbálja bojkottálni, hogy "T" (Teen: kamaszok) besorolás alá kerüljön.
Szegény német játékosokra rájár a rúd, ha a cenzúrára terelődik a szó. Az országban működő Frogster kiadó nyilvánosságra hozta, hogy még nem kapott korosztály besorolást az El Matador című harmadik személyű akció lopakodós játékuk a német hatóságoktól. Az ok a túlságosan is brutális megvalósítás. A játékot fejlesztő Plastic Reality így most kénytelen módosításokat eszközölni a megadott kritériumok szerint. Ez viszont a játék megjelenésének németországi késését eredményezi, s így az várhatóan csak szeptember végén érkezik meg az ottani boltok polcaira. Szomorúsággal tölti ez el mindannyiunk szívét...
Múlt héten Cliff Sterns amerikai képviselő aláírt egy törvényjavaslatot, az "Igazság a videójátékok besorolásában"-t, melynek következtében meg is kezdődtek az ESRB háza táján a vizsgálatok. Bár az ESRB nem kommentálta az eseményeket, a FiringSquadnak sikerült elcsípni egy kimutatást, amit az ESA küldött igazgatójához, Doug Lowensteinhez. Osztjuk Chairman Stearns állásfoglalását, miszerint az ESRB továbbra is effektív és pontos besorolási rendszerrel rendelkezik. Azonban ahogy az elején kiderült, nem hisszük, hogy a bevezetett törvény a vásárlók, vagy a szülők érdekeit szolgálná. Például minden játékot végig kell játszani a besorolás előtt, melyhez egy olyan ember szükséges, aki egy szakértő és képes végigvinni ezeket a játékokat, ami több 100 órába is telhet, bár ő nem az átlag amerikai szülők képviselője. Egy a Kaiser Family Alapítvány által indított felmérés alapján a szülők úgy gondolják, hogy az összes szórakoztató cikk mellett (TV, zene, rádió), az ESRB rendszere a legegyszerűbben használható. Nem hibás. Semmi sem tökéletes és mindig újabb utakra van szükség, hogy megtartsák az amerikaiaktól kivívott bizalmat. A következő néhány hétben tovább dolgozunk Chairman Stearns-szel és kollégáival az eseten.
A Connecticut-i Joe Lieberman kedd este Ned Lamont ellen elevsztette elsőbbségét a demokraták választásán. Lieberman az a szenátor, aki a leginkább kritizálta az elmúlt években a játékipart. Ő az aki elítélt több játékot is, többek közt a Doomot, vagy a GTA sorozatot, emellett pedig a múlt évben társszervezője volt a családok szórakoztatását védő törvénynek, ami arra késztethetné az eladókat, hogy szigorúan vegyék figyelembe a játékok kor alapján történő besorolását, azonban ez a törvény egyelőre még nem került elfogadásra. Bár tegnap este vesztett, elmondása szerint a novemberben induló választáson "ringbe" kíván szállni a független szenátori címért.
Az ESRB a napokban véglegesítette azon elhatározását, melynek értelmében mától felnőttkategóriába sorolandó a The Elder Scroll's IV: Oblivion. A vállalat szerint erre azért volt szükség, mert a vártaknál sokkal több vért és erőszakot tartalmazott a játék, no és nem mellesleg előkerült egy mod a játékhoz, amelynek segítségével félpucér amazonokat varázsolhatunk női hőseinkből. Ezek okán az ESRB módosította az Oblivion besorolását: mától Teen helyett a Mature kategóriában kell keresnünk. A teljes sztori itt olvasható.
Mielőtt bármi másba kezdenék, gyorsan leszögezem, hogy tegnapi bolondok napi kamu híreink után mától ismét visszaáll a rend. Igen: tegnapi tizenhat hírünkből (beleértve a reggeli beköszöntőt), tíz kizárólag a képzelet szüleménye.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)