10 játék titkos befejezéssel, amihez akár percek alatt eljuthatsz
Tarts velünk egy kiruccanásra a legkülönösebb alternatív játékfinálék terepére.
Tarts velünk egy kiruccanásra a legkülönösebb alternatív játékfinálék terepére.
Aki ezt a kártyát kinyitja, jobban teszi, ha vesz hozzá egy bombabiztos széfet is.
Többnyire kellemes zombidarabolás a gyönyörű Los Angelesben - most már tényleg kapcsolódik játék végre a Dead Island 2 címhez, még ha nem is ez lesz a zsáner új királya.
Brutális lett volna a Lancerrel földönkívülieket ölni úgy, hogy testközelből látjuk, amint apró darabokra szakadnak.
Dübörög a Nintendo marketinggépezete, a film alapján tervezett lábbeli igazi különleges darab.
Március közepén egy nagyon egyedi színdarabra invitálunk benneteket, amit A Király című sorozat egyik színésze visz színpadra.
A színpadon ismert és új szereplők is megjelennek majd.
Jóval hamarabb térhet vissza a legutóbb hatalmasat bukó Pokolfajzat, mint azt gondoltuk.
Tavaly jelentette be a Ubisoft a nagyobb franchise-ok mobilos verzióit, ezek közül kettő pedig hamarabb is megjelenhet, mint azt gondoltuk volna.
Aki azt hitte, hogy ezt a kérdést A Hangya és a Darázs: Kvantumánia fogja megválaszolni, annak még picit várnia kell.
A Halálos iramban sorozat 8. fejezetére tekint vissza a Legacy trailersorozat következő darabja.
A LEGO Csoport és a Warner Bros. Discovery együttműködésében valósult meg ez a több mint 6000 darabos szett, amely 15 minifigurát tartalmaz.
Alaposan beolvasott az egykori Buffy a trolloknak az MCU női szuperhősei kapcsán.
Ha egyébként is fizeted a Prime tagságot a kedvenc streamereid vagy a League of Legends loot miatt, akkor ne felejtsd el majd ez a címet is felmarkolni.
A JRPG-k történelemének egyik jelentős darabja is elérhetővé vált az összes nagyobb platformon, de a terjeszkedésnek komoly ára volt.
Beindult a Microsoft marketinggépezete, rivaldafényben a leghamarabb megjelenő 2023-as játékok.
Az ingyenes mobiljátékokat idéző Dookey Dashben egy darab kakát kell a csatornán át üldözni, és vannak, akik jelentős összegeket fizetnek ezért.
Egy milliós városban senki sem hallja a sikolyod.
A CES 2023 rengeteg jó hírt hozhat a játékrajongóknak, és ezek közt akár egy új konzol is szerepelhet.
Animált hercegnőmentés, egy beteges sorozatgyilkos és egy félszemű török gyűrűje: cikkünk első részében a kategória kipróbálásra érdemes darabjai előtt tisztelgünk!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)