Európai Parlament: Pánikgombot minden játékrendszerre!
A játékrendszereket felszerelné „piros gombbal” az Európai Parlament, ezzel védenék a gyermeket és segítenék a szülőket.
A játékrendszereket felszerelné „piros gombbal” az Európai Parlament, ezzel védenék a gyermeket és segítenék a szülőket.
Egy amerikai Sonic the Hedgehog fanatikus megszerezte kedvenc játéka törvényesen illegálisnak kikiáltott főszereplőjét.
A patinás National Geographic Society új élményt kínáló játékokkal szeretne betörni a farkastörvények uralta piacra.
A német törvények miatt az utolsó Games Convention alkalmával csak nagykorú látogatók vehetnek részt a prezentáción.
Az Európai Bizottság megállapította, hogy az Activision és a Vivendi összeolvadása nem ütközik törvényes akadályokba.
A német hatóságok merőben szokatlan, ám nem váratlan lépéssel igyekeznek visszaszorítani a szaporodó iskolai lógást.
Nemrég került ki a Righteous Kill című film trailerje, amelyben a két sztár ismét együtt játszik – ezúttal mindketten a törvény oldalán.
A brazil kormány döntése értelmében érvénybe lépett egy még tavaly megalkotott törvény, mely félő, hogy követőkre lel.
Nagyon úgy fest, hogy a sokak által leírt Nintendo Wii fittyent hányva az univerzum alaptörvényeire mégis megváltja a világot.
További szigorításokra számíthatnak a német piacon erőszakos játékokat forgalmazó kiadók és üzletek.
Nagy Britannia második legnagyobb pártjának elnöke a minap nyíltan szót emelt számos társadalmi probléma ellen, azonban az okok között szerinte komoly szerep jut a videójátékoknak is.
Nem először fordul elő, hogy a kínai állam beleszól polgárai – vagy inkább már alattvalói – életébe. A nyugati szabadságközpontú gondolkodással elfogadhatatlan intézkedésekre példa a mostani is, bár a kép korántsem ilyen egyszerű.
Az alkohol után a legtöbb balesetet olyan sofőrök okozzák, akik vezetés közben mással foglalkoznak. A vezetés közbeni játékra eddig nem volt tiltó törvény, de most megpróbálják bevezetni az amerikai honatyák.
Úgy tűnik, nincs elég vita a Földön, a virtuális valóság is pereskedés színtere lett. A Second Life polgárok szerzői jogait védi a törvény, de ki áll az alperes avatarja mögött?
A nálunk holnap után kikötő Karib Tenger Kalózai harmadik részéből ma napvilágot látott egy újabb kis klipecske, ami a film egyik leglátványosabb jelenetét boncolgatja a film producerének, Jerry Bruckheimernek a társaságában.
New York államban szenátorok olyan törvénytervezetet készítenek, ami keményen betartatná a korhatárt a játékoknál, és lehetővé tenné az ESRB (Entertainment Software Rating Board) hatásainak figyelemmel kísérését; jelesül, hogy a kisgyerekeket mennyire tartja távol a nekik nem való tartalmaktól.
A kínai Xinhua hírügynökség beszámolója szerint július 15-étől egy új törvény lép életbe az országban, mely korlátozná a fiatalkorúak online játékokkal eltölthető idejét.
Belgiumi székhelyű újságok csoportja beperelte a Google-t annak hírkereső szolgáltatása (Google News) miatt, azt állítva, hogy engedély nélkül használja fel az újságok tartalmát. A Brüsszeli Bíróság első fokon az újságok érdekképviseletének adott igazat, de úgy tűnik, valójában mégis a Google áll fel győztesen.
Újabb botrány várható az amerikai törvényhozásban egy korábban már feledésbe merült, ám most újra felélesztett törvényjavaslat kapcsán, amely a játékok besorolásának rendszerét vizsgálná teljesen felül.
A hírhedt kalózoldal újabb ötlettel állt elő a hatóságokkal vívott küzdelme során: saját országot akar, ahol saját törvényei vonatkoznának rá. Ennek legegyszerűbb módja, ha felvásárol egy miniállamot.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)