GameStar Filmajánló - Hétköznapi vámpírok és Adaline varázslatos élete
Fekete humorú ál-dokumentumfilm vámpírokról vagy egy örökké fiatal Blake Lively, esetleg a Hobbit záróakkordja a lejátszóban? Nehéz választani, de segítünk.
Fekete humorú ál-dokumentumfilm vámpírokról vagy egy örökké fiatal Blake Lively, esetleg a Hobbit záróakkordja a lejátszóban? Nehéz választani, de segítünk.
A fejlesztők igyekeznek még több fejtörővel feltölteni a Rise of the Tomb Raider sírjait, mindeközben pedig megtartani az előző rész hasonló szekcióinak színvonalát.
Egy rajongó úgy döntött, hogy újravágja a filmeket, kihagyva több, sokak által kritizált részt. A cél nem feltétlenül a könyvhöz való hűség volt, de főleg a forgatókönyvírók által kitalált részeknek kellett menniük.
Bemutatták az új csapat vezetőjét is, aki korábban a LucasArtsnál dolgozott. Íróként és producerként több játékon is fűződik a nevéhez, de a képregényekkel sem áll hadilábon.
A Bungie ügyvezetője szerint a nem hagyományos játékmenet miatt a Destinyből és a hozzá hasonló játékokból nem könnyű tesztet írni. Ebben most egyet kell értetnünk.
Megérkezett Liam Neeson komor thrillere, újfent a mozikba kerülnek a Halloween és az Egy nehéz nap éjszakája filmek felújított változatai, de Nicole Kidman is megpróbálja ránk hozni a frászt.
A játékújságírók lassan földet érnek az E3 helyszínén, érkeznek is az első képek. Néhányon egy igen érdekes Assassin's Creed: Unity poszter látható, megy is a találgatás.
A Square Enix még közvetlenül az E3 előtt bejegyzett néhány új domain nevet, trükkösen, nehogy az újságírók kiszúrják. Nem jött be.
Régóta nem hallottunk már a Ready at Dawn játékáról, de egy múltheti sajtórendezvényen az újságírók kipróbálhatták, a Sony pedig ma este megmutatja mindenkinek, hogy jelenleg hol tart a projekt.
Haladnak a Ubisoft játéksorozatán alapuló film munkálatai. Már megvan az a két író, akik újraírják majd a forgatókönyv vázlatát.
Az első nap kemény meneteinek a végén a 14 csapat legénységét és az újságírókat összeeresztették, hogy a Varsó belvárosában található Hard Rock Caféban élvezzék az életet. Szerintetek mi lett belőle?
Az információt maga Notch szivárogtatta ki, de papírokat még nem írtak alá.
Még idő előtt újságírókézre jutott a játék művészeti albuma, mely meglehetősen érdekes képeket is tartalmaz. Szörnyek várnak az egyik pályán?
Megjött a Legacy of Kain sorozat új része, a Nosgoth első játékmenet videója. Nem lesz ez rossz.
Az új Star Trek filmek Spockja, a Hősök sorozat Sylare és az American Horror Story Chad Warwickje most a készülő Hitman filmben kapott szerepet. Vajon mit szánnak neki az írók?
Rendkívül változatos az idei Countdown to... leárazás leárazás, ma a Castlevania sorozat tagjait és azok DLC-it szerezhetjük be olcsón.
A legújabb filmsorozat harmadik részét már nem az az írógárda készíti, akiknek az első kettőt köszönhettük.
Vagyis teljesen mindegy, hogy mit mondanak az újságírók vagy a kiábrándult játékosok - a Ghosts bizony legalább annyira népszerű, mint a sorozat más részei.
Az a durva, hogy a Trónok harca csak idén tudta nézettségben verni a szexmániás vámpírokat és tündéreket az HBO-n, de a 7. évaddal akkor is véget ér a népszerű széria.
A Gamescom 2013-on zárt ajtók mögött mutatták meg az újságíróknak a The Witcher 3-at. Egy kis videó elszabadult.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)