GRID Autosport, Game Dev Tycoon - a legjobb mobiljátékok a héten
Hihetetlen, de a Codemasters egy az egyben, kisebb kompromisszumokkal átültette a GRID Autosportot mobilokra és táblagépekre.
Hihetetlen, de a Codemasters egy az egyben, kisebb kompromisszumokkal átültette a GRID Autosportot mobilokra és táblagépekre.
Manapság már egyre kevesebben használják, de sokáig a telekommunikáció csodája volt az SMS. Azt is hihetnénk, már ezer éve létezik, pedig "csak" 25 éve küldték el az elsőt.
Célegyenesben az év utolsó GameStar magazinja, de előtte még van egy hétvégénk, amivel többé-kevésbé szabadon rendelkezhetünk. Ami azt illeti, inkább kevésbé.
Napvilágot láttak az első videók a PlayerUnknown's Battlegrounds Kínába szánt mobilos feldolgozásai kapcsán, amik közül az egyik elég nagyot csavar a játékon.
A PlayerUnknown's Battlegrounds kínai kiadója és a fejlesztők egy mobilváltozaton dolgoznak, ami egyelőre úgy tűnik, nem jelenik meg a nyugati piacokon.
Megjött az első karácsonyi játék is a héten, valamint Naruto mobilokon jelentkezett be.
A mobilos grafikus vezérlő nem használ HBM2 memóriát, csupán a laptop DDR4-es RAM-jának egy apró részét hasznosítja.
A PlayIT utáni hétvége végre tényleg a pihenésé a szerkesztőségben is.
Elindult az előregisztráció Dél-Koreában a Black Desert Mobile-hoz, aminek örömére kaptunk egy rakat videót a játékból.
Azt hitted, nem a te pénztárcádhoz szabták a Teslákat? Hát tévedsz, most már te is Tesla tulajdonos lehetsz! Mutatjuk, mi a trükk.
Önjelölt IT-szakemberekkel, magukat szervizesnek képzelő szomszéd srácokkal van tele a világ: mutatunk húsz olyan képet, amitől minden igényes PC- vagy mobiltulajdonosnak rémálmai lesznek.
2018-ban új mobiljátékban gyűjthetjük össze kedvenc Marvel hőseinket és gonoszainkat, hogy aztán a Marvel Strike Force csatáiban elagyabugyáljuk, aki szembejön.
Ezen a héten már két battle royale játék jött mobilokra, de ha a trend folytatódik, ez hamarosan még több lehet. Egy MMO-nak is jutott hely.
Az Xbox One PlayIT Show hétvégéjén természetesen mindannyian a rendezvényen teljesítünk szolgálatot, így csak ábrándozni tudunk arról, milyen játékokat pörgetnénk szívesen.
Hamarosan egy új csatatér vár ránk, legalábbis zsebképernyőkön. Az EA bejelentette következő Star Wars játékát, amiben remélhetőleg kevesebb lootbox lesz, mint a legutóbbiban.
Az orosz védelmi minisztérium szerint kétségbevonhatatlan bizonyítékuk volt rá, hogy az amerikaiak együttműködnek az ISIS-szel, ez viszont nem volt más, mint egy mobiljáték screenshotja.
Nem sok MMO jelent meg eddig mobilokra, de az Order & Chaos Online most komoly riválist kapott.
Hosszú idő után egy újabb Yu-Gi-Oh! játék jelenik meg számítógépekre, de ez egy kicsit más, mint a korábbiak.
Hat perc erejéig merülhetünk el virtuálisan abban a kalandban, amit a Thatgamecompany a Flow, a Flower és a Journey játékok után álmodott meg.
Se mobiltelefon, se számítógép nem kell majd a HTC Vive Focus használatához, ami új szintre próbálja emelni a mobil VR-élményt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)