Ezeket a filmeket várjuk 2021-ben a legjobban a Netflixtől
Hetven bejelentett címből választottuk ki a tíz legizgalmasabbat, bennük olyan nevekkel, mint Dwayne Johnson, Gal Gadot, Chris Hemsworth vagy Leonardo DiCaprio.
Hetven bejelentett címből választottuk ki a tíz legizgalmasabbat, bennük olyan nevekkel, mint Dwayne Johnson, Gal Gadot, Chris Hemsworth vagy Leonardo DiCaprio.
Miközben a többség folytatásra vagy felújított változatra vár, Lilith Walther egy demake-en dolgozik.
Az óriási termékpalettájú gyártó már sok mindenbe belekóstolt, az idei CES-en debütált két szupergyorsnak ígérkező SSD is, mely főként gamereknek szól.
Három mobilt, egy fülhallgatót és egy okos nyomkövetőt is leleplezett a Samsung.
Ki ne akarná a holtak a mi világunkban ragadt lelkeivel benépesíteni otthonát?
A filmstúdió legendás alkotásokat tesz átmenetileg elérhetővé a YouTube-on, köztük az 1931-es Draculát Lugosi Bélával a címszerepben.
Értelemszerűen a régebbi konzolokra kisebb volt a kereslet a generációváltás miatt, azonban a Nintendót ez sem akadályozta meg, hogy elképesztően erős évet zárjon.
A vígjátékokon kívül számos egyéb alkotásban is találkozhattunk a színésznővel.
A PlayStation VR-ral rendelkező játékosok kipróbálhatják, milyen a küldetéseket a 47-es ügynök szemszögéből teljesíteni.
Már alig várjuk a Sólyomszem-sorozatot!
Aki látta már gonoszkodni más filmekben vagy sorozatokban, az sejtheti jól, hogy Michael C. Hall címszereplője nem sok jóra számíthat.
Mi a közös Barryben, a kaktuszban, a Yorkshire teában és Timothée Chalamala-bing-bongban? Hát maga Florence Pugh!
A veretlen bokszlegenda után egy asgardit is le szeretne rendezni a youtuber a ringben.
Sőt, elvileg már azt is tudni, melyik országban kezdődnek meg a forgatások.
Bár a FromSoftware nem kommunikál sokat készülő játéka kapcsán, pletykák szerint már megjelent volna, ha nincs a járvány.
A Halálos fegyverek filmsorozat hamarosan visszatér, de az ötödik kaland lesz a rendőrpáros utolsó melója.
Rengeteg elképesztő alkotás született a Media Molecule játékalkotó eszköztárán keresztül, de nagyon kevesen vannak, akik ki is próbálják azokat.
Az író-rendező, Wayne Roberts egy, az életét tervezgető nő szemszöge után a halált váró férfi oldaláról közelíti meg ugyanazokat a frázisokat.
A hollywoodi filmsztár fogalma talán mégsem annyira halott?
A DC Filmsnek elég komoly tervei vannak a jövőre vonatkozóan.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)