Hacker vagy? Most nyerhetsz 1 millió forintot!
Idén harmadik alkalommal rendezik meg a 24 órás hackerversenyt.
Idén harmadik alkalommal rendezik meg a 24 órás hackerversenyt.
Nem nyugszik az Activision vezetősége, naponta számolják újra a dollárkötegeket, és kürtölik tele a sajtót jószerencséjükkel.
Az Assassin's Creed 2 egy hete van a boltokban, és igen szép eladásokat produkált ez idő alatt.
Az Xbox Live szolgáltatásainak tárháza egyre csak bővül, egy ideje például a Facebook-ot is elérhetjük Xbox 360-unkról.
Maga a játék elkészítése 40-50 „milka" volt dollárban, az összköltség mégis 200 millió dollár lett.
A New York-i BMO Capital Markets konferencián a Microsoft bejelentette, hogy a Halo sorozat legújabb része szépen fogyott.
A Microsoft sajtóközleménye szerint Európában, a Közel-keleten és Afrikában összesen 10 millió Xbox 360 talált gazdára a konzol 4 éves eddigi pályafutása alatt.
Egy napja jelent meg a Modern Warfare 2, máris elképesztő mennyiséget adtak el belőle.
Az NCsoft jelenti, hogy közel egymillió, nyugatnak szánt Aion talált gazdára a start óta
Az NCsoft ma tette közzé az Aion eladási statisztikáit, s kishíján egymillió példányt adtak el belőle Észak-Amerikában és Európában.
A Namco Bandai nagyon is bízik a Tekken 6 sikerében, hiszen több, mint kétmillió példányt szállított le belőle.
Épp ingyenesen kipróbálható, túllépte az egymillió létrehozott karaktert - szóval halad a Champions Online szekere.
Aki esetleg úgy dönt, kipróbálja az ingyenes hétvége során a Champions Online-t, nem kell attól félnie, hogy kihalt szervereken kell kalandoznia.
A Google bejelentette, hogy akár 10 millió szerver irányítására is képes lesz a jövőben.
A Need for Speed története régre nyúlik vissza, ezért nem meglepő, hogy az eladott példányok száma átlépte a százmilliót.
Ismét egy olyan játékot mutatunk be nektek, ami 20 éve milliós kasszasiker lehetett volna az akkori gépeken...
Két hét alatt 2.5 millió talált gazdára a Halo 3: ODST-ből.
A millió egy bűvös szám, mert az nagyon sok. A két millió pedig dupla annyi.
Az Alcatel-Lucent fejlesztőinek sikerült megdönteni a világrekordot: szinte elképzelhetetlen sebességet produkáltak.
A Rappelz egy ingyenes MMORPG, amelynek 2 és fél millió játékosa van.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)